Napjaink háborúi, fegyveres konfliktusai

/Harmat Árpád Péter/

Az első, de méginkább talán a második világháború olyan traumát okozott az emberiség történelmében, amely következtében a nemzetközi politikai élet főszereplői, politikusok és nemzetközi szervezetek egyaránt, ma már mindenekelőtt a problémás kérdések békés rendezésére törekszenek.

A növekvő civil jelenlét és a béke iránti igény ellenére azonban sajnos egyáltalán nem mondhatjuk, hogy egy békés világban élünk. Bár a harcok természete jelentősen megváltozott az utóbbi években, lényegében napjainkban is háborúk és fegyveres konfliktusok szabdalják szét Földünket. A fegyveres összecsapások egy jelentős részének nem a puszta területszerzés vagy a mind több nyersanyag birtoklása az elsődleges célja. Egyre többször a kulturális és vallási ellentétek jelentik a konfliktusok alapjait. Ezzel együtt pedig az sem ritka, hogy a nyersanyag-készletek feletti ellenőrzés igénye és az etnikai vagy kulturális ellentétek együttesen jelennek meg egy-egy háborús konfliktusban. Talán legeklatánsabb példája ennek a hosszú ideje húzódó arab-izraeli konfliktus, melyben a történelmi távlatokra visszanyúló vallási ellentétek a súlyos vízhiányból fakadó konfliktusokkal párosulnak. A háborúk jellege azonban rendszerint erősen eltérő a különböző földrészeken.

Számszerűen Ázsia "büszkélkedhet" a legtöbb háborús konfliktussal. Nagyjából harminccal. Itt vannak a leghírhedtebb, a legnagyobb nemzetközi figyelmet kapó és a legintenzívebb összecsapások, háborúk. A terrorizmus elleni háborúban kiemelt fontosságú Afganisztán és Pakisztán Irakkal és Sri Lankával együtt a legmagasabb besorolásba kerül a konfliktusok intenzitását illetően egy nemzetközi összesítés szerint. Egy fokkal alacsonyabb, ám még mindig nagyon magas kategóriában találjuk meg a Gázai övezet összecsapásait, az Izrael és Palesztina között dúló, már történelminek mondható háborút, illetve a jemeni kormányerők és az ország síita lázadói között 2007 óta folyó harcokat. Az ázsiai kontinensen az előbbiek mellett közepes vagy alacsony intenzitású fegyveres konfliktusok vannak még Kasmírban a terület vitatott hovatartozása miatt, vagy Grúzia Abházia és Dél-Oszétia tartományában. Továbbá Indonéziában, Laoszban, Mianmarban, Nepálban, a Fülöp-szigeteken, az oroszországi Csecsenföldön, Thaiföldön és Vietnamban is rendszeresek az erőszakig fajuló etnikai konfliktusok, illetve a fegyveres összecsapások a hatalmi elit és az ellenzéki erők között.

Ázsiát Afrika követi a háborús konfliktusok számát és azok intenzitását illetően. A kontinensre talán leginkább a rendkívül véres, semmit és senkit nem kímélő törzsi összecsapások a jellemzőek. Pakisztánhoz vagy Afganisztánhoz hasonló állapotokat azonban "csak" Szomáliában találunk. Amellett, hogy az országban gyakorlatilag anarchikus állapotok uralkodnak a központi kormány és a széthúzó klánok összecsapásai miatt, Szomáliában egyre erősebb az iszlám fundamentalista jelenlét is. Úgy tűnik, hogy miután Pakisztánban és Afganisztánban többé-kevésbé sikerült felszámolni, vagy legalábbis meggyengíteni a terrorista támaszpontokat, a militáns egységek Afrika szarvában készülnek új bázisukat kiépíteni. Szomáliát Csád és Etiópia követi a fegyveres harcok intenzitását mérő skálán. Míg Etiópia a szomáliai konfliktussal hozható összefüggésbe, addig Csádot a sokféle etnikai csoport között dúló állandó belharcok kínozzák. Ugyanilyen súlyos besorolásba esik továbbá a szudáni Darfúrban dúló háború is. A konfliktus az elmúlt években egyre inkább a szudáni fegyveres erők és a támogatásukat élvező félkatonai csoportok, valamint több függetlenségre törekvő kormányellenes és törzsi csoportok közötti szinte átláthatatlan fegyveres akcióik sorozatává vált. A nemzetközi sajtóban a darfúrit, mint napjaink legkegyetlenebb fegyveres konfliktusát ismerhettük meg. Az egyre kegyetlenebb népirtó módszerek között olyanokat kell említenünk, mint a nők tömeges és nyilvános megerőszakolása, a falvak sorozatos felégetése, a polgári lakosság kiéheztetése, a menekülttáborok és a segélyszervezetek felgyújtása, kirablása, munkatársaik meggyilkolása. Az előbb felsoroltak mellett Afrikában közepes és gyenge intenzitású, leginkább törzsi ellentéteken alapuló konfliktusok vannak még Sierra Leonéban, Szenegálban, Nigériában, Libériában, Kenyában, Algériában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is. A térség rendkívül rossz gazdasági helyzete miatt, nagyon súlyos, szinte megoldhatatlan problémát jelentenek a törzsi villongások elől menekülő civilek elhelyezése és ellátása. Sokszor sajnos éppen a menekültek miatt kialakult feszültségek vezetnek el egy következő fegyveres összecsapásig.

Afrikán és Ázsián kívül Dél-Amerikában találhatunk még jelentős fegyveres összecsapásokat és háborús konfliktusokat. Kolumbiát napjainkban is pusztítja mind a kábítószer-kereskedelem, mind pedig a gerillaszervezetek egész országra kiterjedő erőszakos akciói. A közép-amerikai Mexikóra szintén jellemző a paramilitáris csapatok jelenléte és azok alkalmankénti fellázadásai. Peru egészen 2000-ig szintén a háborús konfliktussal rendelkező országok családját gyarapította, ám az akkori elnök lemondatását követően mára már igen jól halad az ország stabilizálása és gazdasági fejlődése. Amerika fegyveres konfliktusait taglalva mindenképpen említést kell tennünk Haitiről. A nemrégiben súlyos természeti katasztrófát elszenvedő államban már a földrengés előtt is kaotikus állapotok uralkodtak. Az ország politikai életét hosszú évek óta elnökválasztások, tömegtüntetések és katonai puccsok jellemzik, így az éppen aktuális politikai helyzet gyakorlatilag átláthatatlan. A helyzetet tovább súlyosbította a közelmúlt természeti csapása.

Bolygónk többi kontinense napjainkban nagyrészt mentes mind a háborúktól, mind pedig a fegyveres konfliktusokól. Ez alól egyedül a terrorizmus elleni harc jelent kivételt. Az Egyesült Államok és Európa is akarva-akaratlanul, de részt vesz ebben a háborúban. Részt vesz, mert a terrorizmus szedi áldozatait, a nyugati világ országai pedig rendületlenül próbálnak küzdeni az irreguláris fegyveres erőszakszervezetek ellen.

Napjaink fegyveres konfliktusai között kiemelt helyett foglalnak el az arab-izraeli háborúk, melyek bolygónk azon övezetében zajlottak és zajlanak ma is, mely az ókor óta a földgolyó egyik legvéresebb területe. Azon térség melyen ma Izrael fekszik, Krisztus előtt  két évezreddel a Kánaán nevet viselte. A zsidó törzsek i.e. 1800-1250 közt jelentek meg Kánaánban és teremtették meg saját államukat. Alig néhány évtizeddel később a tengeri népek támadása néven ismertté vált népvándorlás során érkeztek meg Izraelbe a paleszetek (feltételezhetően, de nem bizonyítottan a palesztínok ősei). A zsidó és filiszteus (paleszet) népek közt már ekkortól megkezdődtek a harcok. Az ókor nagy keleti birodalmai sorra megtámadták és meghódították Izraelt, így először asszír, majd újbabiloni, perzsa, végül macedón (Nagy Sándor) és római fennhatóság alá. (Róma i.e.63-ban Pompejus révén vette birtokába)

A római elnyomás ellen szerveződő felkelések nyomán pusztult el a zsidók egyetlen temploma Jeruzsálemben (70-ben) és Krisztus után 135-ben Bar Kochba által vezetett felkelés véres leverése után pedig megkezdődött a zsidók széttelepülése a birodalom más provinciáiba (Exodus). A zsidó lakosság tehát 135 után fokozatosan távozott Iraelből, mely az arabok 638 körüli megjelenése után a Palesztína nevet vette fel. 638 és 1072 közt Palesztína elarabosodott, majd a szeldzsuk törökök megjelenése után (1072) 3 évtizedre török fennhatóság alá került. A keresztesháborúk csak alig egy évszázadra t(1099-1187) teremtettek a térség felett keresztény ellenőrzést, majd az Egyiptomi Birodalom része lett.

Hosszú és fontos periódust hozott Izrael számára az oszmán megszállás 400 éve (1516-1917) melyet - mivel Törökország az első világháborút a vesztes oldalon fejezte be - az angol megszállás követett. Az első világháborút megelőző években kialakult a cionizmus eszméje, mely a zsidók Izraelbe való visszatérését célozta meg. A két világháború közt pedig meg is indult a zsidók Palesztínáb való beáramlása.

A zsidók Palesztínában egy angol irányítás alatt álló, de arabok lakta elmaradott országba érkeztek, ám gyorsan sikerült megszerezniük a földek nagy részét. A térség hamarosan a zsidók és arabok, illetve az angolok és a két vetekedő fél harcterévé változott. Anglia végül 1947-ben a kivonulás mellett döntött és az ENSZ két állam kialakítását kezdeményezte (arab állam és zsidó állam). Ám Izrael 1948 tavaszán gyorsan kikiálltotta önállóságát, ezáltal kiváltva a környező arab országok támadását. Izrael és az arab államok (Egyiptom, Szíria, Jordánia, Libanon) közt napjainkig összesen 5 nagy háború zajlott: 1948, 1956, 1967, 1973, 1975-ben, minden esetben Izrael győzelmével. (Az évszámok a háborúk kezdetének éveit jelölik.)

Az izraeli győzelmek kettős következménnyel jártak: 1. Az Izraellel szembeni harcot a környező arab államok helyett a palesztinok saját szervezeteik révén folytatták (PFSZ-Palesztín Felszabadítási Szervezet 1964-ben) melyek terrorháborút indítottak annak érdekében, hogy Palesztínában létrejöhessen saját államuk; 2. Az 1967-es háborúban Izrael által megszállt palesztín területekről tömegesen menekültek el palesztínok, humanitárius katasztrófát okozva.

Napjainkban Izraelben a zsidó-palesztín viszonyt az 1994-es Gáza-Jerikó autonómia egyezmény szabályozza, mely szerint Izrael hozzájárulásával 1994-ben végre létrejöhetett az autonómiát élvező Palesztín Önkormányzat. Az önkormányzat két területet birtokol: Ciszjordániát és Gázát. Ám sajnos a palesztínok és zsidók harca ma is folytatódik: Jeruzsálem birtoklása, a közös szent helyek kölcsönös megsértései, a zsidó települések terjeszkedései, a reakciós palesztínok robbantásai, a zsidók által emelt hatalmas betonfal építése és a múltbéli sérelmek miatt.

készítette: Harmat Árpád Péter

Ajánlja ismerőseinek...