Mátyás király uralkodása, belpolitikája és háborúi

Hunyadi Mátyás a magyar történelem egyik leginkább sajátságos nagy alakja volt. Az utókor az "igazságos" jelzővel, és számtalan pozitív kifejezéssel ruházta fel, pedig saját korában nem örvendett túl nagy népszerűségnek. Hatalmas adókat vetett ki ugyanis, a nemességnek nem engedte meg, hogy beleszóljon uralkodói döntéseibe, és költséges háborúkat vívott olyan területekért, melyek valójában érdektelenek voltak az ország számára. Harcait nem a családi hagyományokat követve a törökök ellen indította, hanem saját egyéni ambícióit követve inkább a nyugati hódítások felé fordult. Élete legnagyobb álmát akarta megvalósítani, vagyis meg akarta szerezni a Német-Római császári trónt. Ám ugyanakkor tény, hogy uralma idején Európa egyik legerősebb és leggazdagabb országa lehetett a Magyar Királyság. Halála után soha többé nem fordult elő, hogy magyar hadseregek masírozzanak Bécsben, és hogy Ausztria rettegje a magyarokat. Ő volt az utolsó nagy magyar uralkodó.

A Hunyadiak története Hunyadi János (1407-1456) Havasalföldi gyökerekkel rendelkező (kun, vagy román eredetű) köznemes "karrierjével" vette kezdetét, és azzal a ténnyel, hogy a család hatalmát, befolyását - a Jagellókat támogatva - képes volt megalapozni. Később a haza legnagyobb törökverőjeként egészen a kormányzóságig jutott (1446-1452), majd Nándorfehérvárnál megmentette az országot attól, hogy a Török Birodalom bekebelezze. Halála után az országot korábban is megosztó Habsbsurg - Hunyadi pártok közti rivalizálásnak és ellenségeskedéseknek új fejezete kezdődött. Ennek első eseményeként a Hunyadiakkal mindvégig ellenséges Habsburg uralkodó, V. László (ur.: 1444-1457) kivégeztette Hunyadi János idősebb fiát és politikai örökösét Lászlót. A szörnyű tettre - melyre 1457 március 17-én került sor - a bosszú ösztönözte, hiszen négy hónappal korábban Hunyadi László (pontosabban az őt szolgáló fegyveresek) meggyilkolták a király rokonát és fő szövetségesét Cillei Ulrikot, amikor Nándorfehérvár átvételére érkezett. Hunyadi László kivégzése után, a Hunyadi párt zászlójára Mátyás neve került, aki 1457 szeptemberétől V. László foglyaként Prágában tartózkodott. Amikor pedig alig két hónappal később a király váratlanul meghalt, Mátyásnak mint a Hunyadi párt királyjelöltjének jelentősége hirtelen óriásira növekedett.

V. László halálát követően, 1458 januárjában Szilágyi Mihály utasítására a Hunyadi párt Vitéz János vezetésével díszes küldöttséggel indult Prágába, hogy a 15 éves Mátyást Budára, - későbbi királlyá választásának helyszínére - kísérje. Azonban Mátyás Magyarországra hozatalához előbb ki kellett egyezni Podjebrád György cseh kormányzóval is (1458 márciustól király), aki feltételeket szabott az ifjú elengedéséhez. A magas váltságdíj mellett ígéretet kért arra vonatkozóan, hogy Mátyás a későbbiekben feleségül fogja venni lányát, Katalint. Mátyás kényszerhelyzetében beleegyezett a cseh leányzó későbbi feleségül vételébe, és a váltságdíj megfizetésébe, így 1458 elején végre hazaindulhatott Budára. (Podjebrád Katalint 5 évvel később, 1463 májusában valóban el is vette, ám Katalin egy évre rá elhalálozott.)

Mátyás tényleges megkoronázásához még egy további alku megkötésére volt szükség: 3 legfőbb támogatója számára kellett felkínálnia az ország legfontosabb zászlósúri pozícióit. Így fő patrónusát Szilágyi Mihályt kormányzóvá kellett kineveznie, Újlakit meg kellett tennie erdélyi vajdává, Garai László lányát – Annát - pedig el kellet jegyeznie. (Bár az eljegyzést nem követhette esküvő, mert Mátyásnak Podjebrád Katalint kellett elvennie.) Az alkuk után Szilágyi több ezer fegyveressel gyakorolt nyomást az országgyűlésre, így 1458 január 24-én a diéta nemesei Mátyást magyar királlyá, őt magát pedig 5 évre kormányzóvá választották.

Leszámolás korábbi támogatóival

Mivel megszegte Garai Lászlónak tett ígéretét, és lánya helyett Podjebrád Katalint készült elvenni, a nádor bosszúból összeesküvést kezdett szervezni a király ellen. Mikor Mátyás ezt megtudta, azonnal megfosztotta Garait minden tisztségétől, majd birtokaira száműzte. Ezt követően gyanakvó lett környezetére, és Szilágyit is igyekezett háttérbe szorítani. A sértődött kormányzó azonban Garaival felvéve a kapcsolatot új összeesküvést kezdett szervezni ellene, amit azonban 1458 októberében Mátyás ismét leleplezett. Ekkor Szilágyit is leváltotta kormányzói tisztéből, és Világos várába záratta. Egy évvel később, 1459 szeptemberében kiengedte a volt kormányzót, de azzal a feltétellel, hogy a török ellen vonul, és visszaveszi Szendrőt. A török elleni harc során azonban a törökök foglyuk ejtették, majd a szultán 1460-ban Konstantinápolyban lefejeztette.

A Mátyással szemben elégedetlenkedő bárók Szilágyi félreállítása után Garai köré kezdtek gyülekezni, és a 24 báró 1459-ben III. Frigyestől kért segítséget Mátyás legyőzésére. A német uralkodó meg is indította Mátyás elleni támadását, ám az ifjú Hunyadi megvédte országát, sőt Frigyest békekötésre is kényszerítette. Az 1463-ban megszületett bécsújhelyi megállapodásban Frigyes átengedte Sopront, és 80 000 aranyforint ellenében visszaadta a Szent Koronát, amivel 1464. március 29-én Székesfehérvárott meg is koronázták Mátyást. Ezen kívül az egyezségben közös céljuknak nevezték meg a harcot az török ellen. Kinyilvánították, hogy ha Mátyás fiú utód nélkül hal, a magyar trónt Frigyes fia, Miksa örökli.

A vetélytársakkal való leszámolásban Szilágyi, Garai, és III. Frigyes után a régóta Habsburg párti Jan Giskra zsoldosvezér következett. A volt huszita hadvezérrel Mátyás alkut kötött, mely szerint, ha átadja felvidéki várait, akkor zsoldosait alkalmazni fogja, magának Giskrának pedig jól jövedelmező birtokod adományoz Arad vidékén.

Mátyás központosító politikája

Új hivatali rend: Központosított királyi hatalmat épített ki, aminek katonai alapja az első magyar állandó zsoldoshadsereg, a fekete sereg volt. Az ütőképes haderő csak neki engedelmeskedett, így a báróktól függetlenül, sőt ha szükséges velük szemben is képes volt a hadviselésre. A sereg magvát a Jan Giskrával kötött alku szerint a volt huszita katonák, és zsoldosok alkották.

A hivatali szervezetet is átalakította, és ennek első lépéseként megbízható embere Vitéz János irányítása alatt összevonta a fő és titkos kancelláriát. Egyszerűsítette a bíráskodást is, és legfelső szinten a királyi személyes jelenlét, illetve a királyi különös jelenlét bírósága helyett létrehozta a személynöki széket, illetve alsóbb szinten a királyi ítélőtáblát, melyben előírta a szakképzett ítélőmesterek jelenlétét is (a nádor, országbíró és a főnemesi, főpapi ülnökök mellett). A hivatali reformjai köz kell sorolni azon törekvését is, hogy hivatalinak minden szintjén lehetőleg alacsonyabb rangú nemesek, sőt polgárok vagy olykor paraszti származású közemberek kinevezéseit pártolta. (Bakócz Tamás jobbágyból lett bíboros) Ezzel is azt igyekezett elérni, hogy a korábbi évtizedekben óriási befolyásra szert tett báróktól, főpapoktól függetlenítse hatalmát. Uralma alatt új nemeseket emelt fel, például: Szapolyaiak, Báthoriak, Kinizsiek.

Pénzügyi reformok

Mátyás 1467-ben Magyarországon egy jól működő központosított pénzügyi rendszert hozott létre, melyben minden királyi bevétel az Ernuszt János kincstartó által vezetett királyi kincstárba folyt be. (A pénzügyi reformokat az országgyűlés 1467 március 25-én fogadta el.) Ernuszt és az őt Mátyás alatt követő kincstartók polgári származásúak voltak, megint csak a bárói hatalom gyengítése okán. A pénzügyek másik vezetője az udvarbíró lett, aki a király személyes jövedelmeivel foglalkozott.

Mátyásnak sikerült a királyi jövedelmeket az évi 110 ezer forintról 628 ezerre növelni. Ennek a növekedésnek egyik fő forrása a füstpénz (tributum fisci regalis) volt, mely a Károly Róbert által bevezetett kapuadót váltotta fel. Mivel a füstpénzt nem portánként, hanem családonként szedték be – mivel gyakran egyetlen portán lévő kapuhoz több épület, és így kémény is tartozott – sokkal nagyobb bevétel képződött az új adóból, mint régi megfelelőjéből. Ugyancsak a királyi bevételek növekedését okozta, hogy két adót átnevezett, így a régi adókhoz fűződő mentességek (jászok, kunok) megszűntek és így az új néven beszedett adókat már mindenkinek kellett fizetnie. Így lett a harmincadvámból koronavám, a kamara hasznából pedig kincstár adója.

Mátyás bevétel növekedésének harmadik forrása – a füstpénz és az adóátnevezések mellett – a rendkívüli hadiadó évente kétszer történő kivetése volt, összege pedig portánként 1 forintot tett ki. Az ország pénzügyi stabilizálását szolgálta, hogy nem nyúlt a pénzrontáshoz, hanem állandó értékű ezüstpénzt veretett, ami mellett forgalomban volt a kedvelt és jó minőségű aranyforint is. Emellett rendeletekkel tiltotta, hogy a földesurak más címeken egyéb adókat vessenek ki, kizsigerelve az országot.

Mátyás és a kúltúra

Mátyás sokat tett a kultúra fejlődéséért is, és a humanizmus Budán történő megjelenéséért. A humanista gondolatok elterjedésében kulcsszerepe volt második feleségének Aragóniai Beatrixnak, akit először Nápolyban 1476. szeptember 15-én, majd Budán 1476. december 22-én vett feleségül. Mátyás és Beatrix udvarában híres művészek és történészek működtek, mint például: Galeotto Marzio, Janus Pannonius az első jelentős magyar költő, Petrus Ransanius és Antonio Bonfini, az utóbbi írta meg a Rerum Hungaricarum decadest, amelyben a magyar történelmet írja le a kezdetektől az író saját koráig. Ebben a korban Mátyás rendelkezett a világ második legnagyobb könyvtárával. Ez összesen 2000-2500 corvinából állt, amelynek nagy része azonban sajnos később, a török hódítást követően elkallódott. Mátyás idején nagyszabású építkezések folytak az egész országban. A budai várat teljesen reneszánsz stílusúra alakította át.

Összeesküvések Mátyás ellen

Mátyással szemben a magyar nemesség már uralkodásának kezdetétől ellenszenvvel viseltetett. Az ellenséges érzület három fő forrásból táplálkozott: egyrészt a bárók nélkül kormányzott, vagyis a főnemességet teljesen kihagyta a fontos döntésekből, és számukra nem osztogatott fontos hivatalokat, birtokokat. A másik sérelem a pénzügyi politikában gyökerezett, ugyanis a rendkívüli hadiadó évente kétszer történő kivetése mélyen sértette a nemességet. A főurak Mátyással szembeni harmadik problémája az volt, hogy a koronázásakor elvárt török elleni harcok helyett nyugati irányú háborúkat vívott. A nemesség 1458-ban Mátyást nagyrészt apja legendás török elleni győzelmei miatt választotta királyává. Úgy gondolták az állandó török veszély közepette nem lehet jobb király egy Hunyadinál, aki a törökverő apja munkásságát folytatva végleg el tudja űzni a törököket a határokról. Ám Mátyás a várakozásokkal ellentétben csekély háborút vívott a törökkel. Apjával ellentétben a támadó jellegű hadműveletek helyett megelégedett a védekezéssel, és inkább a Német-Római császárrá választása ügyén „dolgozva” Csehországban és Ausztriában háborúzott.

Az elégedetlenségek első hulláma rögtön megkoronázása után érte Mátyást, bár ekkor még inkább a mellőzöttségük miatt sértett Garai és Szilágyi köré gyűlt néhány főnemes lázadt fel ellene. Később, 1467 szeptemberében már az erdélyi köznemesek Szapolyai Imrével az élükön Szentgyörgyi János erdélyi vajdát akarták Mátyás helyett királynak, ám felkelésüket Mátyás könnyedén le tudta verni. Alig hét esztendővel később, 1474-ben viszont leghűségesebb bizalmasai is fellázadtak ellene, Vitéz János kancellár és Janus Pannonius személynök vezetésével. A két művelt államférfi a török veszély elhanyagolása miatt fordult a király ellen, és hívta az országba Kázmér lengyel herceget. Ám Mátyás ezúttal is időben lefülelte az összeesküvést, és a lengyel herceget távozásra bírta. A felkelőknek is menekülniük kellett: Vitéz János az esztergomi börtönben halt meg, Janus Pannonius pedig Szlavóniában, menekülés közben.

Mátyás külpolitikája és a török-magyar viszony

II. Mehmed 1459 nyarán befejezte Szerbia meghódítását. 1462 tavaszán a szultáni hadak elűzték IV. Vlad havasalföldi vajdát. II. Pius pápa kezdeményezésére 1459-ben Mantovában kongresszus nyílt keresztes had szervezése céljából. Az összefogást nem sikerült tető alá hozni. A bosnyák király 1462 telén felmondta az engedelmességet a Portának, mire a szultáni hadak 1463-ban egy hónap alatt legázolták. Mátyás tétlenül szemlélte Bosznia bukását. 1463.09.13-án kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött Velencével, amelynek elevenébe vágtak II. Mehmed moreai hódításai. A szultáni had elvonulása után Mátyás serege alaposan végigdúlta Szerbia nyugati részét. Bosznia legerősebb várát, Jajcát, 1463 december 26-án vette be. II. Mehmed következő évben ugyanitt próbálkozott, sikertelenül, majd 1464.08.22-én Mahmud nagyvezírre bízta a vár körülzárását. A magyar sereg egyik része 1464 októberében nyomult be Északkelet Boszniába, és ott elfoglalta Szrebenik várát. Közben Mahmud nem boldogult Jajcával, kisebb várak visszavételével kárpótolta magát.

1464 után Mátyás továbbra is készült a török elleni harcra. Támogatás megnyerésére diplomáciai erőfeszítéseket is tett a pápánál, Velencénél és másoknál. De csak határszéli küzdelmekre került sor, innentől 1520-ig állóháború jellemzi a török-magyar viszonyt. Ennek kialakulásának alapja a magyar határvédelmi rendszer volt. A török 1469-83-ig legalább 8 ízben tört be osztrák területre. Végigrabolták Krajnát, Stájerországot és Karintiát. A törökök általában bántatlanul vonultak keresztül a magyar területeken. Időnként Magyarországot is támadta a török. 1474 februárjában felgyújtották Nagyváradot. A 70-es évek elején Törökország keleti szomszédja, Uzun Haszán türkmén fejedelem udvari orvosát, Izsák béget Európába küldte, hogy szövetséget hozzon létre a török megtámadásához. Mátyás és Velence a szövetség mellett voltak. Mire a tárgyalások eredményre vezethettek volna, Uzun Haszán döntő vereséget szenvedett a töröktől. Mátyás 1475 őszén a teljes magyar haderővel megindult Szabács ellen. 1476 február 1-én bevették a várat. A következő években főként a román fejedelemségek területén folytak a törökökkel harcok. 1479 elején Velence békét kötött a törökkel, Magyarország egyedül maradt velük szemben. Nyáron már a Dél Dunántúlon rabolnak a törökök, ősszel pedig Erdélybe tört be Isza bég vezetése alatt egy nagyobb török sereg. A kenyérmezei síkon szállt velük szembe Báthori István, és a túlerő legyőzte volna, ha nem Kinizsi Pál érkezik meg a temesi ispánság haderejével.

A török támadásai magyar ellenakciókat követeltek. Tavasszal Nagy István moldvai vajda támadást intézett Havasalföld ellen. Ősszel Mátyás vezetésével Boszniába, Kinizsi vezetésével pedig Szerbiába törtek be a magyarok. A török front jelentősebb hadi eseményei 1483-ban zárultak le. Ekkor a magyarok szétverték az Ausztriából hazatérő török rablócsapatokat. Ugyanebben az évben, 1483-ban Mátyás fegyverszünetet kötött az új török szultánnal, II. Bajeziddel. (Bár ekkor még senki ne, gondolta, de a béke folyamatos hosszabbítgatásokkal egészen 1520-ig tartott.) Ez nem jelentette azt, hogy a végeken elhallgattak volna a fegyverek. Mindkét oldalról gyakran csaptak át a másik területére, arra azonban ügyeltek, hogy e csatározások nyomán ne lobbanjon fel a háború. A béke lejárta után 1488-ban azt újabb két évre meghosszabbították. Eszerint a törökök a király tudta nélkül nem vonulhatnak át magyar területen, nem segíthetik meg a király ellenségeit, biztosítják viszont a két fél közötti kereskedelem szabadságát.

A cseh háborúk

A Mátyás Podjebrád György közötti szerződés alapján létrejött magyar-cseh kapcsolat az 1460-as évek közepére elhidegült. Podjebrád Katalin 1464 februárjában meghalt. A magyar király és apósa között kül-és belpolitikai ellentétek keletkeztek. Podjebrád nem támogatta kellőképpen vejét a császár ellen, és más téren is ellentétbe került a magyar érdekekkel. Cseh csapatok gyakran törtek be Magyarországra. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a Szentszék 1465-től a cseh király letételén munkálkodott, és ebben a császár is támogatta. Örökösödés címén a lengyel Jagellók lettek a jelöltek, akik Mátyás számára is veszélyt jelentettek. A lengyel király szerencsére a Német Lovagrenddel volt elfoglalva. Miután a magyar-cseh ellentéteket diplomáciai úton akarták rendezni, Mátyás egy volt zsoldoskapitánya, Jan Svehla 1466-ban közel egy évig Kosztolány várából rabolta a környéket. Mátyás csak egy év múlva tudta legyőzni.

Podjebrád nem tartott attól, hogy megromlana a viszonya Mátyással, azonban ő már 1465-ben azt válaszolta II. Pál pápának, hogy a Szentszék kívánságára kész a csehek ellen is harcolni. Podjebrád Viktorin 1468 elején hadat üzent a császárnak, aki Mátyás támogatását kérte. 1468 elején Mátyás hadat üzent Viktorinnak. Mivel a lengyelek a Német Lovagrenddel voltak elfoglalva, a cseh katolikus szövetség is Mátyáshoz fordult, aki 1468 tavaszán védelmébe vette őket. A háború elején Mátyás Ausztriából hamar kiverte a cseheket, cseh területen már hosszabban kellett küzdenie. Hosszadalmas küzdelemben a cseh korona katolikus többségű tartományait, Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot sikerült megszállnia. Egy éves háborúskodás után a katolikus cseh rendek Mátyást Olomoucban királlyá választották. Sikerült Viktorint is elfogni. Az eretnekség miatt a trónjáról letett Podjebrád most a lengyelekhez fordult és nekik ajánlotta fel a trónt.

1469-ben fordult a hadiszerencse és Mátyás került szorongatott helyzetbe. Ez arra kényszerítette, hogy kedvező békeajánlatot tegyen Podjebrádnak, és megkérje a lengyel király lányának a kezét, hogy a Jagellók trónigényét kivédje. Mindkét részről elutasítással találkozott. Ezt tetézte III. Frigyes viselkedése, aki nem fizette ki a csehek ellen nyújtott segítséget és nem is erősítette meg Mátyás cseh királlyá koronázását. 1471 tavaszán meghalt Podjebrád, a cseh rendek Jagelló Ulászlót választották királynak. Ezzel kirajzolódott a Mátyás ellen irányuló osztrák-cseh-lengyel szövetség. A Vitéz-féle összeesküvés így is rászabadította az országra Kázmér herceget, akit sikerült kiverni az országból és nemsokára a lengyelekkel is békét kötött. Az viszont várható volt, hogy Ulászló vissza akarja szerezni az elfoglalt cseh területeket.

Szerencsére Frigyes anyagi gondok miatt kimaradt a harcból. Ősszel Kázmér és Ulászló két oldalról megtámadta Sziléziát. Mátyás már várta őket és csapataival elpusztította Sziléziát, hogy ellenfelei ne jussanak ellátáshoz. Közben Szapolyai Istvánt és Kinizsi Pált Lengyelország pusztítására küldte. Ez már fegyverszünetre kényszerítette a lengyeleket. Az 1470-es évektől már igyekezett Mátysá véget vetni a cseh háborúknak. Fő célja elsőként Lengyelország elszigetelése volt, ezért szövetséget kötött a Német Lovagrenddel. A háborúskodásnak az 1479 nyári olomouci csúcstalákozó vetett véget. Megegyeztek, hogy mindkét király használja a cseh királyi címet, az országot pedig a status quo alapján osztják meg: Csehország Ulászlóé, Morvaország, Szilézia és Lausitz pedig Mátyásé lett. Mátyás halála esetén Ulászló 400.000 forintért visszaválthatja a tartományokat. 1479-ben a lengyelekkel is békét kötött Mátyás, ennek értelmében lemondott északi szövetségeseinek támogatásáról.

Az osztrák háborúk

A császárral való viszony kezdetben békés volt, majd a cseh háborúk alatt megromlott. A császárral ellenséges osztrák főurak és főpapok többször is Mátyás védelme alá kerültek. Mátyás először mérgében üzent hadat Frigyesnek: a legfőbb ok az volt, hogy Frigyes nem erősítette meg a cseh királyi címét. Az 1477-es háború folyamán Mátyás csapatai számos osztrák várost elfoglaltak. A pápa közbelépésére 12.01-én megkötötték a korneuburg-gmundeni békét. Ennek alapján a császár Mátyásnak adta a cseh királyságot, és a választófejedelmi jogokat, 100 ezer forint hadi kárpótlást ígért, és megkegyelmezett a lázadóknak.

Egy kis törökellenes kitérő után Mátyás újra Frigyes ellen fordult. A választófejedelmek ugyan a császár mellé álltak, azonban Ulászló ezúttal kimaradt a buliból. Őt és a lengyel királyt óvatosságra intette Mátyás és III. Iván orosz nagyfejedelem közeledése egymáshoz, amiből nem lett semmi. Mátyás itáliai politikája miatt a pápasággal is szembekerült.

Ezúttal most a salzburgi érsekség személycseréje okozta a hadakozás tárgyát. Frigyes Beckensloert támogatta, míg a régi érsek, Rohr Mátyáshoz fordult segítségért és hozzájárult ahhoz, hogy az érsekség kiterjedt stájerországi, karintiai és krajnai birtokait a magyarok szállják meg. A királyi csapatok ezek mellett még pár várost elfoglaltak, így lett magyar város Potoly (Ptuj), Regede (Radkersburg) és Fölöstöm Fürstenfeld). Rohr ennek ellenére csak 1482-ig tarthatta meg érsekségét, ekkor adta át Beckensloernek.

Bár 1479 óta hadiállapot volt a két uralkodó között, egy darabig nem folyt küzdelem. 1482-ben Mátyás hadat üzent és hadvezérei sorra foglalták el Alsó-Ausztria legfontosabb városait és várait. Ostrom alá vette Bécset is, amely 1485.06.01-én adta meg magát. Bécsúlyhely 1487-ben került Mátyás kezére.

Látványos hadi sikerei dacára Mátyás nem rendelkezett szilárdan Alsó-Ausztriával, Karintiával és Stájerországgal. Uralma az elfoglalt városok és várak környékére, osztrák híveinek magánbirtokaira korlátozódott, a köztes területek a császár híveinek ellenőrzése alatt maradtak. Mátyás kész volt visszaadni Karintiát és Stájerországot, ha a császár elismeri természetes fiát, Corvin Jánost Bosznia és Horvátország királyának. Alsó-Ausztria visszabocsátásért pedig túl magas díjat szabott ki. Nagy csapás volt Mátyásnak, hogy az 1486 februári birodalmi gyűlés III. Frigyes fiát, Miksát választotta császárutódnak.

Utódlás kérdése

Mátyásnak bár két felesége is volt, nem született törvényes örököse. Első felesége Podjebrád Katalin 1464-ben egyetlen évnyi házasság után, egy szerencsétlenül végződött szülés után halt meg, második felesége Aragóniai Beatrix pedig 14 évnyi házasság ellenére sem ajándékozta meg utódokkal. Bár feleségeitől valóban nem születtek gyermekei, ám ágyasától született egy életképes fia. Az 1470. évi bécsi látogatásakor ismerkedett meg egy steini polgárleánnyal, Edelpeck Borbálával. Elhozta Budára, maga mellett tartotta, s szerelmükből 1473. április 2-án fiúgyermek született, Corvin János, (Holló János) aki Mátyás 1490 április 6-án bekövetkezett halálakor 17 éves volt.

Mátyás halála előtt ébredt rá arra, hogy egyetlen esélye vérvonalának királyi folytatására, ha támogatja és utódául jelöli Corvin Jánost. A támogatáshoz kellett azonban egy olyan főnemes is, aki az ő halála után elég befolyással rendelkezik majd a rendekkel szemben, Corvin megválasztásának eléréséhez. Mátyás erre a feladatra hűséges emberét Szapolyai Imrét választotta (testvérének fia lesz Szapolyai János királyunk) Szapolyait nádori címmel ruházta fel (1486) majd megalkotta a nádori törvényeket, melyek különleges jogokkal ruházták fel a cím birtokosát: királyválasztáskor az első szavazat az övé, távollétében a királyt helyettesíti – így az ország kormányzója – amellett az ország főkapitánya és főbírája is. Ám hiába pártfogolta utolsó rendelkezéseivel Szapolyait, mégsem úgy történtek a dolgok, ahogyan számított rá.

Hunyadi Mátyás végül 1490 április 6-án alig 47 évesen halt meg Bécsben. Halálának pontos oka máig nem tisztázott, de a kutatók az agyvérzést tartják legvalószínűbbnek, bár a mérgezés lehetősége sem zárható ki. Mátyás halála után 1490 nyarára a rendek királyválasztó országgyűlést hívtak össze, ám előtte  rendezni kellett az osztrákokkal való viszonyt. Ugyanis Mátyás halála után Miksa azonnal visszafoglalta Béccsel együtt Ausztriát, és betörve az országba, egészen Székesfehérvárig hatolt. A királyi tanács ekkor tárgyalni kezdett vele, és így az osztrák sereg végre kivonult az országból. A királyválasztó országgyűlés 1490 júliusában ült össze Rákoson. A rendek egyöntetűen Mátyás fő riválisát, Habsburg Albert lengyel unokáját, a 34 éves II. Ulászlót választották királyukká. Corvin Jánosal alku született: Szlavóni hercege, Horvátország bánja címet kapta lemondásáért cserébe. Néhány héttel később azonban Corvin meggondolta magát, és Újlaki támogatásával, a kincstárral és a Szent Koronával Pestről délre próbált jutni, hogy elmenekülve később visszatérhessen a trónt visszaszerezni. Tervében azonban Báthori István és Kinizsi megakadályozták, amikor Tolnában, a csonthegyi csatában (1490 július 4) legyőzték, és visszaszerezték tőle a koronát. Ezt követően Corvin végleg behódolt, elismerte II. Ulászlót. (Corvin János végül 1504-ben, 31 évesen halt meg)

Sásdi Tamás, Harmat Árpád

Felhasznált irodalom:

• Kubinyi András: Mátyás király. Vince Kiadó, Budapest, 2001.
• Kristó Gyula: A feudális széttagolódás Magyarországon. Bp. 1979
• Zachar József: Hunyadi Mátyás és kora Heraldika Kiadó, Budapest
• Glatz Ferenc (sorozatszerk.) Magyarok Európában sorozat II. Szakály Ferenc: Virágkor és hanyatlás 1440-1711. Háttér Kiadó, Budapest, 1990
• Gonda Imre - Niederhauser Emil: A Habsburgok. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978
• Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Bp. 1988
• Markó László: A magyar állam főméltóságai. Szent Istvántól napjainkig. Magyar Könyvklub, Budapest, 2000

Ajánlja ismerőseinek...