A rendszerváltozás története és eseményei Magyarországon

/készítette: Harmat Árpád Péter/

A Magyarországon 1988 –tól megindult és az 1990 –es szabad választásokkal részben befejeződött, békés eszközökkel végbement politikai folyamatot, amely a kommunista hatalom (1944-1948 közt: Magyar Kommunista Párt, 1948-1956 közt Magyar Dolgozók Pártja, 1956-1989 közt Magyar Szocialista Munkáspárt) diktatórikus jellegű egypártrendszerét, illetve az állami és társadalmi tulajdonra épülő tervgazdálkodását többpártrendszeres parlamentáris demokráciává és magántulajdonra épülő piacgazdasággá alakította át, magyarországi rendszerváltozásnak nevezzük.

Az ellenzéki erők aktivizálódása a 70-es években

Az egypártrendszerrel szemben elégedetlen magyar gondolkodók és értelmiségiek már az 1970 –es években megkezdték aktivizálódásukat, eleinte magánlakásokon tartott titkos eszmecserék és szamizdat irodalom (illegális, a pártállami rendszert kritizáló kis példányszámú kiadványok) nyomtatásával. Ez a korán kialakuló ellenzék két jelentős táborra oszlott, az egyiket urbánus- a másikat népi ellenzéknek nevezték. Az előbbi tagjai ifjabb Rajk László és Kis János filozófus köré csoportosulva, 1981 –től a Beszélő című szamizdat-folyóirat szerkesztésében, olvasásában és terjesztésében vettek részt. Bibó István 1979 –ben bekövetkezett halála után a magyar értelmiség színe-java segítségével elkészült a Bibó-emlékkönyv is, mely a cenzúra miatt szintén szamizdatban jelent meg. Később pedig újabb titkos kiadványok gazdagították a formálódó ellenzék szellemi életét, így megjelent a Demokrata, a Figyelő és a Hírmondó is. A pártállam megszűnését követelők másik táborát a népi ellenzék alkotta, Csoóri Sándor és Illyés Gyula köré csoportosulva. Kezdeti kritikájuk a magyar kisebbség védelmét célozta, így 1977 –ben nyílt levélben foglaltak állást a csehszlovákiai ellenzék Charta-77 nevű polgárjogi kezdeményezés mellett. A rendszerváltozást előkészítő népiek 1979-től Lezsák Sándor tanár és költő lakitelki házában ültek össze, miközben három legálisan kiadható folyóiratukban adtak hangot véleményüknek: Tiszatáj (Szegeden), Forrás (Kecsekméten), Mozgó Világ (Budapesten). A magyar ellenzéket segítette a Szabad Európa Rádió is, mely rendszeresen beszámolt összejöveteleikről, ismertette cikkeiket, tanulmányaikat.

A 70-es évek a Kádár-korszak sajátos fejezetét jelentették több szempontból is: egyrészt az ország lakossága még teljes mértékben élvezte a szociális biztonság előnyeit, ugyanakkor a teljes foglalkoztatás fenntartása érdekében megkezdődött a hitelek folyamatos felvétele, az ország titokban tartott eladósítása. Megindult az ellenzék megszerveződése, és bizonyos biztató jelek is kialakultak, így például a Szent Korona közel 33 évnyi távollét után, 1978 január 5 –én visszatérhetett az USA –ból Magyarországra.

A rendszerváltás előzményei a 80-as évek közepén

Az ellenzék 80-as évekre jellemző megerősödését tükrözte, hogy ekkor már tömegesen alakultak klubok és társaságok (pl.: Szárszó Baráti Kör, Duna-kör stb.), sőt a magyar ellenzék urbánus és népi ága mellett 1983 –ban létrejött a polgári irányzat is a Jogász Szakkollégium (1988 –tól Bibó István Szakkollégium) megalapításával. Az ellenzék megerősödésében fontos mérföldkő volt az 1985 június 14-16 közt magtartott monori találkozó (monorierdei kemping) melyen az egymástól elszigetelt demokratikus ellenzék képviselőin kívül ötvenhatosok, reformközgazdászok, történészek, népi írók, a Kádár-rendszerrel szemben álló művészek is részt vettek; összesen negyvenöten. A tanácskozáson elemezték az ország helyzetét, s közös feladatuknak fogalmazták meg az állampárt elleni fellépést. A következő évben a Magyar Írószövetség közgyűlésén kiszorították a vezetésből a párt kedvenceit, megjelent a kommunista reformközgazdászok írta „Fordulat és reform” című tanulmány, majd 1987-ben a Beszélőben a Társadalmi szerződés, mely a demokratikus ellenzék legfőbb elképzeléseit tartalmazta. Kiemelte, hogy a Kádár János által megteremtett közmegegyezés programját (politikai jogokról lemondás a szociális biztonságért) fel kell váltania egy új társadalmi szerződésnek, a többpártrendszer, a piacgazdaság és a semleges külpolitika talaján. A nemzeti ellenzék 1987 szeptemberében rendezte meg az első lakitelki találkozót, melynek egyik fő célja az volt, hogy a hatalommal elismertesse az ellenzéki tevékenységet, ami egyben az ellenzéki bázist is kiszélesítette volna. Szokatlan és meglepő módon a találkozón egy olyan személy – Pozsgay Imre - is resztvett, aki a pártállam vezetésében aktív szerepet töltött be, a Hazafias Népfront főtitkáraként. A tanácskozás végén a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el, mely a nagyobb társadalmi beleszólást hirdette, s a hatalommal történő folyamatos párbeszéd elősegítésére létrehozta a Magyar Demokrata Fórumot (1987 szeptember 27) A válság hatására a politikai vezetés személycserét hajtott végre. A pragmatikus „pártkatona”  - a titkon Kádár helyére pályázó, teljhatalomra áhítozó – Grósz Károly lett az új miniszterelnök, Németh Károly pedig az Elnöki Tanács elnöke. Hamar kiderült azonban, hogy Grósz csupán felszíni változtatásokra törekedett, leginkább a gazdaságra koncentrált: beszüntette a veszteséges vállalatok felesleges állami támogatását, az ipar korszerűsítésére milliárdos kölcsönt vette fel az NSZK –tól, és bevezette a személyi jövedelemadót. Az említett tagadhatatlanul pozitív döntések mellett azonban a politikai változásokat hátráltatta, sőt azok megállítására törekedett. A szervezett ellenzéki akciókat továbbra sem engedélyezte.

A 80-as évek változásai közepette 1985 június 8-án zajlottak a Kádár-korszak utolsó – egypárti - parlamenti választásai. A demokratikus ellenzék számos jelöltje sikertelenül indult (feltéve, ha indulhatott), de a ciklus során felélesztették (az amúgy a szocializmus alatt mindvégig fennálló) visszahívás intézményét és az így lemondatott képviselők helyére kiírt időközi választásokon már sorra ellenzéki jelöltek jutottak be a Kádár-korszak utolsó parlamentjébe. Így lett képviselő például többek között Roszik Gábor (MDF), Debreczeni József (MDF), vagy Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ). 1947 után először kerültek be a kommunistákkal nem kollaboráló, annak kontrollja alatt nem álló személyek is, szám szerint 32 –en. Ugyan 1985-ben ezt még senki nem tudta, de négy évvel később ez a parlament alkotta meg a rendszerváltozás 58 törvényét. Azt mondhatjuk tehát, hogy a Kádár-korszak utolsó képviselőtestülete – vagyis az utolsó egypárti választásokon parlamentbe jutott, túlnyomó többségében az MSZMP –hez tartozó honatyák - teremtették meg az új, demokratikus Magyarország alapjait. (Természetesen az ellenzéki szervezetekkel és pártokkal együttműködve és egyeztetve.)

Változás a Szovjetunióban

A történészek és politológusok többségének véleménye szerint a rendszerváltozás „vértelen” vagyis békés végrehajtásához elengedhetetlen feltétel volt, hogy 1985-ben az egész Kelet-Európára jellemző kommunista, pártállami berendezkedést fenntartó Szovjetunióban jelentős változások történjenek. Ugyanis 1985 március 11 –én a szovjet pártfőtitkári székbe a korábbi idős kommunista vezetők – Andropov, majd Csernyenkó – helyére, az alig 54 éves, energikus Mihail Gorbacsov került. Az új orosz vezető meghirdette a kommunista párt és állam gazdaságának megreformálását, bevezette a glasznoszty ("nyíltság"), a peresztrojka ("átalakítás"), és az uszkorenyije (a gazdasági fejlődés "gyorsítása") programját. (Bevezetésük: az SZKP XXVII. kongresszusán, 1986 februárjában). Gorbacsov a változásoktól modernizációt remélt, azt gondolta kialakítható egy nyugattal versenyképes, egységes Szovjetunió, melyben továbbra is megőrizhető a komunista párt elsősége. A pártfőtitkár tervei ugyan kezdetben működőképesnek tűntek, ám idővel kiderült: pártjának kiváltságai éppúgy el fognak veszni, mint maga a Szovjetunió.

Gorbacsov a belső, politikai és gazdasági reformok mellett nyitott a nyugat felé is, és megkezdte a hidegháborút lezáró szovjet-amerikai csúcstalálkozók, leszerelési megállapodások megszervezését. (Genf: 1985, Reykjavik: 1986, Washington: 1987, Moszkva: 1988, Málta: 1989).

A változások nyomán 1986-tól a Szovjetunióban lehetővé vált a földmagántulajdon, a vállalati önigazgatás, és a szabadabb sajtó, így mindezen engedmények kelet-európai megjelenése előtt sem volt már akadály. A térség pártállamaiban -Lengyelország, NDK, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária – a formálódó ellenzékiek megérezték: itt az idő, a Szovjetunió szintén átalakulóban van, így hatalmas elnyomó gépezete nem fogja akadályozni a készülő rendszerváltásokat.

Pártalakulások 1988 –ban

Mivel a 80-as évek végére az addigi életszínvonal csökkenni kezdett, a kialakuló társadalmi elégedetlenség az ellenzéket segítette. Elképzeléseiket az 1988 januárjától szervezett nyílt vitanapokon lehetett megismerni, melyeket a Magyar Demokrata Fórum a Jurta Színházban tartott. Ezeken az összejöveteleken részt vettek az ellenzék különböző irányzatai, s a március 15-ei megemlékezések is az ellenzéki erők nagyságát mutatták. Százezres tömeg kereste fel a nemzeti emlékhelyeket, s a hatalom már nyíltan nem mert fellépni a tüntetők ellen, csupán néhány vezető ellenzéki személyiséget vett előző nap őrizetbe a rendőrség. Az ellenzék folyamatos erősödését a sorra alakuló szervezetek és pártok is mutatták. 1988 március 30 –án megalakult a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ), majd május elsején létrejött a Szabad Kezdeményezések Hálózata, mely utóbbi kezdetben az egész ellenzéket próbálta tömöríteni, de a későbbiekben a novemberben megalakult Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) elődjévé vált. Ugyancsak májusban hozták a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét, mely az „állami” szakszervezet (SZOT) riválisa lett, és kiadták kiáltványukat az 1956 –os forradalom résztvevői a Történelmi Igazságtétel Bizottságának (TIB) megszervezésére. Az 1988 –ben megalakult pártok sorát a FIDESZ, és az SZDSZ után a Független Kisgazdapárt (Fkgp) folytatta 1988 november 18 –án történt újraalakulásukkal. Ezzel újra megjelent a magyar politikai életben az első történelmi párt, mely az egypártrendszer kialakulás előtti utolsó szabad választásokon, 1945 november 4-én még képes volt választási győzelmet aratni a kommunistákon. Később, 1989-ben is folytatódtak a pártalakulások: 1989 elején jött létre a Kereszténydemokrata Néppárt, majd a Magyar Néppárt.

Hatalomváltás az MSZMP -ben, Kádár félreállítása

A Kádár János által 1956 november 4 óta vezetett MSZMP - 32 év elteltével, 1988–ra - jelentősen meggyengült: sorozatosak lettek a kilépések, és egyre markánsabb erőt képviseltek az úgynevezett „reformkommunisták” mint Pozsgay Imre, Nyers Rezső, és Németh Miklós. A párton belüli reformereket az Új Márciusi Front egyesítette. A párt vezetőségén belüli személyi változások igényének hatására 1988 május 20-ra összehívták egy rendkívüli országos pártértekezletet. A sokak által történelminek nevezett pártmegbeszélés kettős változást hozott: egyrészt Grósz Károly saját karrierjének építése céljából (és nem a reformok érdekében) félreállította a 76 éves Kádár Jánost, akit megfosztottak pártfőtitkári pozíciójától, illetve PB tagságától, és a jelképesnek tekinthető – korábban soha nem létező – pártelnöki tisztséget biztosították számára. Ezzel 1988 május 22-én kétség kívül véget ért a „Kádár-korszak”. Az MSZMP új pártfőtitkára és ezzel az ország legfőbb vezetője Grósz Károly lett, aki egy ideig – 1988 november 24-ig - a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte. A pártértekezleten megszületett másik jelentős változást a reformkommunisták előretörése hozta, mivel ekkor a politikai bizottság tagja lett Pozsgay Imre és Nyers Rezső, illetve hat hónappal később miniszterelnöki megbízást kapott Németh Miklós is.

A Németh-kormány működése (1988.nov.24-1990.máj.23)

Az alig 40 éves közgazdász – Németh Miklós - vezette új kormány a gazdaság stabilitását tartotta legfontosabb feladatának. Az 1987 októberében kapott 1 milliárd márkás hitel, amit az ipar korszerűsítésére nyújtott a Német Szövetségi Köztársaság, néhány hónap alatt elfogyott, és érdemi szerkezetátalakítás nem történt. Így az új vezetés a forint leértékelésével, a teljes foglalkoztatás elvének feladásával és az állami vállalatok társaságokká (kkt., betéti társaság, kft, részvénytársaság) történő átalakulásának engedélyezésével kezdte meg hivatali idejét. Megszületett a társasági törvény, ami fontos lépést jelentett a piac- és versenygazdaság kialakulása felé. A politikai átalakulás szempontjából a Németh-kormány hivatali idejében az első kiemelkedően fontos törvényt 1989 január 11-én fogadta el a parlament. A jogszabály az egyesülési jogról szóló 1989/II. törvény elnevezést kapta, és gyakorlatilag a szabad pártalakítást emelte be a magyar jogrendszerbe.

A Németh-kormány számára a belső megmozdulások mellett - Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján tartott tüntetés (1988 június 16-án), bős-nagymarosi vízlépcső elleni tüntetés (1988 szeptember 12-én) – jelentős külpolitikai problémákkal is meg kellett küzdenie. Ezek közt első helyen volt a feszültté vált magyar-román viszony, Ceausescu magyarellenes politikája (falurombolások) miatt. Grósz Károly 1988 augusztus 28-án találkozott a román diktátorral Aradon, ám a megbeszélés eredménytelenül zárult. Grósz a romániai látogatás mellett fontos utakat tett Moszkvába és 1988 július 19-én az USA –ba. (Magyar kormányfő 42 év óta ekkor tett először hivatalos látogatást az Egyesült Államokba.)

A Németh-kormány számára jelentős dilemmát jelentett 56’ kérdése is. Az 1988 június 16-án megtartott budapesti tüntetés 400 résztvevőjét még rendőri erőkkel oszlatták fel, ám fél évvel később a reformkommunisták legismertebb alakja, Pozsgay Imre döntő lépésre szánta el magát: 1989 január 28-án a 168 óra nevű rádiós műsorban 1956 eseményeit a korábbi kommunista felfogással szakítva ellenforradalom helyett népfelkelésnek minősítette. A kormány új felfogása lehetővé tette, hogy a rádiós műsor után öt hónappal, 1989 június 16-án ünnepélyesen újratemessék Nagy Imrét és mártírtársait. A Hősök terén felravatalozott Nagy Imrét és társait háromszázezres tömeg búcsúztatta. Délben megkondultak a harangok, és az országban egy percre megállt az élet. A megemlékezések - Vásárhelyi Miklós, Mécs Imre, Rácz Sándor, Király Béla, Orbán Viktor beszédei – után a koporsókat a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájába szállították, ahová korábban a megtorlás áldozatainak százait temették el. A Magyar Szocialista Munkáspárt pszichológiailag ezen a napon roppant össze; a pártból kilépettek száma 1989 szeptember elejére meghaladta a 120 ezret. A változások erősségét mutatta, hogy 1989 május 8-án végleg felmentették jelképes pártelnöki pozíciójából is a 77 éves, egyre betegebb Kádár Jánost, aki két hónappal később, 1989 július 6-án – ugyanazon a napon, amikor Nagy Imrét hivatalosan rehabilitálták – eltávozott az élők sorából. Az MSZMP csupán három hónappal élte túl nagy vezetőjét, és 1989 október 7-én felbomlott, majd ugyanezen a napon létrejött a többpárt rendszert elfogadó, demokratikus értékek szerint politizálni kész MSZP.

A Németh-kormány 1989 május 10-én átalakult, és a Grósz támogatóinak számító miniszterek helyébe dinamikus és részben fiatalabb reformerek  - Horn Gyula (külügy), Békesi László (pénzügy), Glatz Ferenc (művelődésügy) – léptek. Miután Pozsgay Imre és Habsburg Ottó 1989 augusztus 19-én megszervezte a „páneurópai pikniket”, melynek során Sopronnál megtörtént a vasfüggönyön az első határnyitás, Horn Gyula külügyminiszter, augusztus 24-én utasítást adott arra, hogy a hatóságok átengedjék Ausztriába a budapesti NSZK nagykövetségen tartózkodó NDK állampolgárokat. Később, szeptember 10-én minden Magyarországon tartózkodó keletnémet távozását lehetővé tették. Hornnak köszönhetően szeptember közepéig mintegy 23 ezer NDK állampolgár távozott hazánkon keresztül az NSZK –ba. Magyarország ezzel a szovjet blokk egészének szétesése szempontjából katalizátori szerepet vállalt magára. Az új, reformer kormánytagok közé tartozó Glatz Ferenc művelődésügyi miniszter ugyancsak 1989 –ben rendelte el a kötelező orosz nyelvoktatás eltörlését. Az 1988-89 -es esztendők rendszerváltó politikai atmoszférája a sajtó sokszínűvé válásával teljesedett ki. Az első legálisan, tehát engedéllyel kiadott „alternatív” lap a Hitel első száma 1988 november 2 –án jelent meg Csoóri Sándor, Bíró Zoltán, Kiss Gy. Csaba és az MDF más vezetőinek szerkesztésében. A következő évben, s különösen annak második felében, amikor az engedélyeztetés addigi kényszere megszűnt, ehhez számtalan hosszabb-rövidebb időt megélt hetilap, folyóirat és egyéb periodikum csatlakozott. Ezek közül legolvasottabb a bulvárlapok hagyományait követő – MSZMP közeli - Reform és a 168 óra volt. (További „rendszerváltó” lapok: Magyar Narancs, Hunnia, Szent Korna.)

A „tárgyalásos forradalom” és a Nemzeti Kerekasztal

Az ellenzéki pártok és szervezetek 1989 február 17 –ei nyilatkozatukban üdvözölték, hogy az MSZMP elfogadta a többpártrendszert mint a hatalomgyakorlás egyedül demokratikus formáját. Egyben – a lengyel példára gondolva – javasolták, hogy a párt és a kormány kezdjenek tárgyalásokat az ellenzékkel a hatalom megosztásáról és a demokráciába való békés átmenet módozatainak kidolgozásáról. A hatékonyabb fellépés érdekében és egyben a közös ellenzéki álláspont kialakítása céljából a legfontosabb nyolc ellenzéki szervezet (Bajcsy Zsilinszky Társaság, FIDESZ, Fkgp, MDF, Magyar Néppárt, MSZDP, SZDSZ, KDNP) 1989 március 22-én megalakította az Ellenzéki Kerekasztalt. Alig három hónappal később pedig létrejött a nemzeti Kerekasztal is, amikor 1989 június 13 és szeptember 18 közt a nyilvánosság kizárásával az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokat kezdett az MSZMP és az úgynevezett harmadik oldal (szakszervezetek, Hazafias Népfront, stb) tagjaival. Az összesen három hónapon keresztül tartó egyeztetések és tárgyalások eredményeképp 1989 szeptember 18-án megszülettek a Nemzeti Kerekasztal megállapodások: az alkotmány módosításáról, az alkotmánybíróság felállításáról, az országgyűlési választásokról, a pártok működéséről, a büntetőjogi eljárások és törvények módosításáról. A Nmezeti Kerekasztal ajánlásait a Németh-kormány öntötte konkrét jogi formába, és a törvényjavaslatokat a régi, 1985-ös parlament fogadta el 1989 szeptember 26-a és október 30-a között. Az úgynevezett sarkalatos törvények közt legnagyobb jelentősége az 1949-es Alkotmányt (1949 évi XX. tv.) módosító 1989. évi XXXI. tv.-nek volt. Népköztársaságból Magyarország köztársasággá alakult, éspedig olyanná, amelyben egyaránt érvényesülnek a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus elvei. A törvény széles körben biztosította az állampolgárok szabadságjogait. Az októberi alkotmánynak is nevezett alaptörvényt – az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt tisztelegve – 1989 október 23-án hirdették ki a Magyar Közlönyben. Ugyanezen a napon kiáltotta ki a köztársaságot a Kossuth téren Szűrös Mátyás, az Országgyűlés szocialista elnöke és ettől a naptól a köztársaság ideiglenes elnöke. (Megszületett a III. Magyar Köztársaság.)

Az 1989-es magyar alkotmányban európai viszonylatban szokatlanul széles jogkört kapott az alkotmánybíróság. (Feltételezhetően ennek hátterében az állt, hogy az AB ellensúlyozni tudja a kormányt, ha a későbbiekben a baloldal előretörne, és kormánypozíciókba jutna.) Az országgyűlés a 89-es alkotmány szerint munkaparlament jellegű lett, melyben az érdemi munka, vagyis a törvény előkészítés nem a plenáris üléseken, hanem a bizottságokban folyt/folyik. A köztársasági elnök jogköre erősen korlátozott (eltérően a prezidenciális köztársaságoktól) leginkább reprezentatív funkciókat lát el. (ugyanakkor ő a hadsereg főparancsnoka is) A demokrácia alapjait jelentő hatalommegosztás elve maradéktalanul érvényesül a 89-es alkotmányban, sőt az alkotmánybíróság mellett olyan egyéb "alkotmányos fékek" is jelentős szerephez jutnak, mint a Számvevőszék, Érdekegyeztető bizottság, ombudsmani hivatalok ... stb. Napjainkban (2011 márciusa) zajlik egy új alkotmány kidolgozása, mely erősen csökkenteni igyekszik az alkotmányos fékek szerepét.

A rendszerváltozás során, 1989 őszétől a politikai erők már az új választásokra készültek, de az ellenzék korábbi egysége letűnőben volt. Az MDF és az SZDSZ ellentéte egyre nyilvánvalóbbá vált, s ez a köztársasági elnök választása körüli vitákban elmérgesedett. A Fidesz és az SZDSZ tartva Pozsgay Imre országos ismertségétől és népszerűségétől ragaszkodtak ahhoz, hogy a köztársasági elnököt ne közvetlenül a nép válassza meg az országgyűlési választások előtt, hanem csak a választások után, a parlament voksoljon az államfő személyt illetően. A két párt elérte, hogy a kérdésben, és még három másik ügyben népszavazás történjen. A négy kérdés: Munkásőrség feloszlatása, elszámoltatás a pártvagyonról, az MSZMP kivonulása a munkahelyekről és a köztársasági elnök megválasztásának ideje és módja. Mivel az érvénytelenségben bízva az MDF saját szavazóit otthonmaradásra biztatta, a novemberi „négy igenes” népszavazás viszont érvényes lett, így az SZDSZ-Fidesz álláspont győzött. A rendszerváltozás első parlamenti választásai 1990 március 25-én zajlottak. Összesen 12 párt tudott országos listát állítani. A kétfordulós parlamenti választás eredményeképpen hat párt érte el a 4% -os küszöböt, s ezzel bekerült a parlamentbe. A pártok eredményességi sorrendje mandátumaik alapjána  következőképp alakult: MDF 42,7, SZDSZ 23,6, Fkgp 11,4, MSZP 8,6, Fidesz 5,4, KDNP 5,4, független képviselők: 2,9%. Az első fordulóban a választópolgárok 65, a másodikban 45,5% -a ment el szavazni. A választások eredményeképp teljesen megújult a törvényhozás, hiszen a képviselők 96%-a először került a parlamentbe. A győztes MDF az Fkgp-vel és a KDNP-vel alkotott koalíciót, de így is csak alig 60%-os parlamenti többséggel rendelkezett, ami azért jelentett komoly gondot, mert az alkotmány a törvények sokaságát utalta a kétharmados parlamenti többséget igénylő tartományba. Ennek hatására az MDF és az SZDSZ megállapodást kötött a következő kérdésekben: a miniszterelnököt a parlament választja, s a kormány tagjait a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A kormányt csak úgy lehet megbuktatni, ha a képviselők több mint fele megvonja tőle a bizalmat, s ezzel egy időben meg kell nevezni az új miniszterelnököt is (konstruktív bizalmatlanság). Megegyeztek a kétharmados törvények számának csökkentésében, cserébe viszont az SZDSZ nvezhette meg a köztársasági elnököt, aki az országgyűlés által megerősített Göncz Árpád lett. 1990 május 2-án megnyílt az új országgyűlés alakuló ülése, s május végén mutatkozott be az Antall József vezette koalíciós kormány, mely azután, hogy a parlament elfogadta programját, letette az esküt. Az év őszén megtartották az önkormányzati választásokat is, ami egyben a politikai átmenet végét is jelentette.

A volt szovjet blokk országaiban 1989 és 1990 közt mindenütt végbement a rendszerváltozás. Kulcsfontosságú volt az 1989 december 2-3 -án Máltán megtartott Bush-Gorbacsov csúcstalálkozó, melyen Gorbacsov egyértelműen kijelentette, nem fogja gátolni a Kelet-európai országokban az átalakulás és a Szovjetuniótól való elszakadás törekvéseit. Ezzel hivatalosan is megtörténhetett a rendszerváltás Kelet-Európában, elhárult a szovjet katonai beavatkozás és az ebből esetlegesen kialakuló világháborús helyzet veszélye. A Szovjetunió beletörődött a Varsói Szerződés szétesésébe, mely hivatalosan 1991 február 25-én következett be. Az utolsó szovjet katona Viktor Silov altábornagy 1991 június 19-én 15 óra 01 perckor a záhony-csapi hídnál lépte át a határt.

Az 1989-ben létrejött magyar alkotmány:

Az Alkotmány módosítása 1989. október 23-án lépett hatályba, „a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés átmenet elősegítése érdekében”. Az 1989-es alkotmánymódosítás fontosabb jellemzői a következők voltak:

• általánossá teszi a közvetlen választás intézményét;
• demokráciát valósít meg, a hatalom a nép kezében van, amely azt választott képviselői útján gyakorolja;
• megvalósul a jogállamiság, érvényesül a hatalommegosztás elve, az egyensúly biztosítása;
• érvényesülnek az emberi jogok (szólás-, sajtó-, vallás-, egyesülési, gyülekezési szabadság);
• szakít az egypártrendszerrel, kinyilvánítja a pluralizmust, a többpártrendszert (a pártok bejuthatnak a parlamentbe, közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak, bizonyos tisztségek – bíró, ügyész, alkotmánybíró, fegyveres testület hivatásos tagja – nem tölthetők be semmilyen párt tagjával, a pártok munkahelyen nem szerveződhetnek, ugyanakkor közreműködhetnek a népakarat kialakításában);
• bevezeti a piacgazdaságot;
• kinyilvánítja a tulajdonformák egyenjogúságát: megszűnik a köztulajdon elsődlegessége, a köz- és a magántulajdon egyenlő védelemben részesül, kisajátítani csak közérdekből lehet, azonnali kártalanítással;
• kimondja, hogy a törvényhozó szerv az Országgyűlés, amely e funkciója mellett részt vesz a végrehajtó hatalmat gyakorló Kormány ellenőrzésében, ami azt jelenti, hogy a Kormánynak a törvényhozó szerv bizalmát kell élveznie;
• létrehozza a köztársasági elnök intézményét, akinek mindkét hatalmi ág (törvényhozó, végrehajtó) irányában van jogosítványa, de egyiket sem veheti át;
• a nemzetközi és a belső jog kapcsolatában kimondja a nemzetközi jog elsődlegességét;
• létrehozza az Alkotmánybíróságot;
• létrehozza az állampolgári jogok országgyűlési biztosának intézményét.

A felsorolt rendkívül fontos változásokhoz 1990-ben további módosítások járultak:

• a Kormány tagjait a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki;
• a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja 5 évre;
• bekerül az Alkotmányba a miniszterelnökkel szembeni konstruktív bizalmatlansági indítvány;
• a Magyar Köztársaság címere a koronás címer (kiscímer);
• a képviselők mentelmi jogot kapnak;
• az önkormányzati rendszer visszaállítása, önkormányzati képviselők és polgármesterek választása.

A magyar választási rendszer

Magyarország államformája 1989. október 23. óta alkotmányos parlamentáris képviseleti demokrácián alapuló köztársaság. A politikai rendszert a rendszerváltás során, 1989-ben nyugatnémet mintára hozták létre. Eszerint a magyar parlament egykamarás, az Országgyűlést négy évente parlamenti választások során választja a nép. Az Országgyűlés hozza meg a törvényeket, és 2/3-os többséggel módosíthatja az alkotmányt.

A választásokon a politikai pártok képviselőjelöltjei ill. független jelöltek indulnak. Az Országgyűlésben a választásokon mandátumot szerzett képviselők kapnak helyet. A választásokon legtöbb mandátumot elért pártok tárgyalásokat kezdenek egymással, hogy létrehozzanak egy több, mint 50%-os parlamenti többséget, amely azután megválasztja a miniszterelnököt. A miniszterelnök hozza létre ezután az Országgyűlésnek felelős kormányát. A miniszterek a Parlamentben interpellálhatók, de a minisztert csak a miniszterelnök mozdíthatja el hivatalából. Az Országgyűlés csak a kormányfőtől vonhatja meg a bizalmat, s ezzel a teljes kormány megbízatása megszűnik. (Lásd még: konstruktív bizalmatlansági indítvány.) Szintén az országgyűlés választja meg Magyarország köztársasági elnökét.

A német modellen alapuló vegyes magyar választási rendszer – amelyet az 1989. évi XXXIV. törvény szabályoz – kétfordulós, kétszavazatos, töredékszavazat-visszaszámláló rendszer, amely a legkisebb szavazatveszteség érdekében kombinálja a többségi (egyéni) és az arányos (pártlistás) rendszert. A 386 fős, egykamarás parlamentbe 176-an egyéni választókerületben, minimum 58-an országos és maximum 152-en területi pártlistákról szerzett mandátummal jutnak be. Pártlistáról akkor lehet mandátumot szerezni, ha a pártlistára leadott szavazatok országos átlagban meghaladják az 5%-os küszöböt. (Az első, 1990-es választáson ez a határ még 4% volt.)

A választók közvetlenül az egyéni jelöltekre és a pártok területi (19 megyei és 1 fővárosi) listáira szavaznak, lakóhely szerint. Az országos listákra közvetlenül nem lehet szavazni: ezeken az úgynevezett töredékszavazatok alapján oszlanak el a mandátumok. A választás hivatalos végeredményét nyolc nappal a szavazás lezárulása után közli az Országos Választási Bizottság (OVB) a nem hivatalos eredmény azonban már a választások napjának éjszakáján ismertté válik.

Egyéni képviselőjelöltként annak a legalább 18 éves, magyar állampolgárságú személynek a neve kerülhet a szavazólapra, aki legalább 750, az ajánló személyi számával és aláírásával ellátott ajánlószelvényt tudott összegyűjteni. Az ajánlószelvények gyűjtését a szavazás előtti 23. napig kell befejezni, és a 19. napon kell bejelenteni a jelölteket. Egy választópolgár érvényesen csak egy jelöltet támogathat.

Területi listát azok a pártok állíthatnak, amelyek a területhez tartozó egyéni kerületek legalább negyedében, de legalább két kerületben tudtak jelöltet állítani. Országos listát azok a pártok állíthatnak, amelyek képesek legalább hét területi listát indítani. Magyarország területén a választás napját megelőző nap 0.00 órától a szavazás napján urnazárásig kampánycsend lép életbe. Közvéleménykutatási eredményeket két nappal a magyarországi szavazás megkezdése előtt lehet utoljára nyilvánosságra hozni (a korábbi 8 napos határidőt előíró jogszabályt az Alkotmánybíróság 2007 márciusában hatályon kívül helyezte). Külföldön nyolc nappal, illetve egy héttel a hazai szavazás napja előtt adhatják le voksaikat a névjegyzékbe vett szavazók.

A két forduló

Az első fordulóban minden választónak két szavazata van: egy-egy voksot lehet leadni az egyéni jelöltek, illetve a területi pártlisták valamelyikére. Az első szavazási forduló akkor érvényes, ha a választók több mint fele leadta szavazatát, és akkor eredményes, ha valamelyik egyéni jelölt megszerzi a szavazatok több mint 50%-át. A pártok a területi listákra leadott szavazatok arányában kapnak mandátumot.

Második szavazási fordulót az elsőt követő 14. napon kell tartani azokban a kerületekben, ahol nem dőlt el az egyéni mandátumok sorsa. Amennyiben a részvétel az első fordulóban nem érte el az 50%-ot, akkor a listás szavazást is meg kell ismételni. Ha az első forduló érvényes volt, de eredménytelen, a három legtöbb szavazatot kapott jelölt, illetve mindazok, akik legalább 15%-nyi szavazatot szereztek, indulhatnak a második fordulóban; ekkor az érvényességhez 25%-ot meghaladó részvétel, az eredményességhez pedig relatív többség is elegendő. A második fordulóban a pártok a szavazás napján reggel hat óráig írásban jelezhetik, ha jelöltjüket visszaléptetik.

Mandátumszámítás, töredékszavazatok

A magyar választási rendszer legbonyolultabb része a töredékszavazatok számításának módja. Az egyéni választókerületekben megszerezhető egy-egy mandátum mellett a területi és az országos listákon speciális számítási módszerekkel osztják el a mandátumokat.

A területi listákon a mandátumok elosztása a Hagenbach-Bischoff formula segítségével történik. Az adott megyében (vagy Budapesten) az érvényes szavazatok számát elosztják a kiosztható mandátumok száma + 1-gyel; ez a kvóta, amely egy mandátum elnyeréséhez szükséges. Amelyik párt egyszer elérte a kvótát, az egy mandátumot kap, amelyik kétszer, az kettőt, amelyik háromszor, az hármat stb. Ha ezek után még marad kiosztatlan mandátum, azt az a párt kapja, amelyiknek szavazatszáma alulról legjobban megközelíti a kvótát, de ez esetben is meg kell lennie a szükséges szavazatszám kétharmadának (ez a kétharmados szabály). Amennyiben ezek után is marad(nak) kiosztatlan mandátum(ok), az(ok) felkerül(nek) az országos listára, így növelve az onnan kiosztható mandátumok számát.

Az országos listán szerezhető mandátumokat a töredékszavazatok és a felkerült negatív szavazatok alapján osztják el. A töredékszavazatok azok a leadott, de mandátumot nem eredményező szavazatok, amelyeket az országosan öt százaléknál több szavazatot szerzett pártok vesztes egyéni jelöltjei kaptak, illetve amelyeket a területi listákra adtak a szavazók, de az ott elnyerhető mandátumokhoz szükséges szavazatszám fölött vannak. (Nem számít töredékszavazatnak a független jelöltekre és az öt százalék alatt maradt pártokra, illetve az érvénytelen választási fordulóban leadott voks.) Negatív szavazatok akkor keletkeznek, ha egy párt a kétharmados szabály alkalmazásával szerzett mandátumot: hiányzó szavazatai negatív előjellel kerülnek fel az országos listára, azaz más területi listák eredményéből kell levonni azokat.

A töredékszavazatok mandátumra váltása az országos listákon a d’Hondt-mátrix segítségével történik. A mandátumszerzésre jogosult pártok országos listára felkerült szavazatait felírják egymás mellé, majd ezek alá sorban e számok kettővel, hárommal, néggyel stb. való osztás után kapott hányadosát (az osztósor utolsó számjegye a kiosztható mandátumok száma). Az így kialakult mátrixban megkeresik a legnagyobb számot, és az a pártlista kap egy mandátumot, amelyiknek az oszlopában ez a szám szerepel. Ezután a második legnagyobb számot mutató pártlista kap egy mandátumot, s ez addig folytatódik, amíg az összes mandátum gazdára nem talál.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.
• Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos: 20. századi magyar történelem 1900-1994. Egyetemi tankönyv. Korona Kiadó, Budapest, 2001
• Körösényi András, Tóth Csaba, Török Gábor: A magyar politikai rendszer. Osiris Kiadó, Budapest, 2003
• Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem 1914-től 1990-igReáltanoda Alapítvány, Budapest, 2003

Ajánlja ismerőseinek...