Kik voltak a rettegett Lenin-fiúk?

/Harmat Árpád Péter/

Volt olyan esztendő a magyar történelemben, mikor a "Lenin-fiúk" kifejezést sokan rettegve ejtették ki szájukon, miközben félelemmel vegyes tehetetlen gyűlölettel gondoltak a szervezet tagjaira. De kik voltak ők valójában, mit csináltak hazánk lakosságával, mely évben tevékenykedtek, és ki irányította őket? A kérdések megértéséhez egészen 1918 -ig kell visszamennünk.

Magyarország mint az Osztrák-Magyar Monarchia tagja az első világháborúban vereséget szenvedett. Az Antant csapatok 1918 októberében mind az olasz, mind a balkáni fronton áttörést értek el, így hazánk 1918 november 3 -án Padovában, majd 1918 november 13 -án Belgrádban is fegyverszüneti megállapodást volt kénytelen aláírni. A háború utolsó napjai alatt széthullott a Monarchia is, és helyén apró önálló országok sokasága alakult meg. Magyarországon 1918 október 28 és 31 közt az őszirózsás forradalom egyrészt elszakította az országot Ausztriától, másrészt kikiáltotta a polgári köztársaságot melynek élén gróf Károlyi Mihály állt.

A polgári köztársaság azonban nem tudott sikeres államberendezkedést létrehozni. A nép álltal szorgalmazott és Károlyi által beígért földosztás nem indult meg, és a környező államok - Csehszlovákia, Románia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság - a fegyverszüneti megállapodások ellenére tovább nyomultak Magyarország földjén, melyből újabb és újabb területeket próbáltak kihasítani. A nép szimpátiája elfordult Károlyitól, miközben a kommunisták egyre népszerűbbek lettek. A Kommunisták Magyarországi Pártja 1918 november 24 -én alakult meg Kun Béla vezetésével. Bár Károlyi fellépett a kommunisták ellen, és vezetőiket börtönbe záratta, a szociáldemokraták titokban szövetkezni kezdtek velük.

Amikor a polgári kormány 1919 március 20 -án átvette az Antanttól a Vix-jegyzéket, melyben a magyar-román határt a Debrecen-Hódmezővásárhely vonalra jelölték ki, Károlyi megrendült és a szociáldemokratákat kérte fel kormányzásra. Károlyi köztársasági elnökként akarta irányítani az országot, a szociáldemokratákkal közösen, ám a leendő szövetségesei elárulták és a kommunistákkal kötöttek megállapodást. Károlyinak le kellett mondania, így 1919 március 21 -én létrejött egy kommunista Magyarország, megszületett a tanácsköztársaság.

A Tanácsköztársaság és a vörös terror

A magyar állam átalakult: a kormány szerepét a Kormányzó Tanács vette át, mely miniszterek helyett népbiztosokból állt. A külügyi népbiztos Kun Béla lett, de valójában ő irányított mindent az országban. Miközben megkezdődtek az erőszakos államosítások és a forradalmi törvényszékek felállíása, létrejött a proletárhadsereg is, mely megkezdte az országot támadó csapatok kiszorítását hazánk területéről.

A vörös terror Szamuely Tibor népbiztos vezetésével azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minden eszköz - akár gyilkosságok árán is - megtisztítsa a magyar társadalmat a kommunista ellenes elemektől. Emellett feladatuk volt az erőszakos rekvirálás - élelem begyűjtés a hadsereg és a pártvezetés számára - illetve a vallásos jellegű összejövetelek - misék, áhítatok - megzavarása, betiltása is.

A Lenin-fiúk

Szamuely és a vele egy véleményen lévők politikai háttámogatásával Cserny József vezetésével 200 fős különítményt állítottak fel, akik „Lenin-fiúk”nak nevezték magukat. Bár a különítmény kezdetben spontán módon szerveződött, elég hamar alárendelték a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának, és hivatalos karhatalmi szervvé nyilvánították. A kegyetlenségükről hírhedt csoport tagjainak a felszerelése bőrnadrág, bőrkabát, bőr lábszárvédő, tányérsapka, karabély, Steyer-pisztoly, szurony és tojás kézigránát volt.

Hírhedt páncélvonatukon járták az országot és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. Ezen kívül, főleg Budapesten több kommandót állítottak fel, ezek eszközeikben szintén nem válogattak: Teréz körúti főhadiszállásukról rendszeresen jártak „rekvirálni” a kiszemelt lakásokból, preventív célból túszokat szedtek a polgári lakosság köréből; vélt ellenségeiket elfogták és megkínozták. A vidéki különítményesek nemegyszer a támadó alakulatok hátában helyezkedtek el, és géppuskával kényszerítették a visszavonuló katonákat az ellenséggel való újabb szembefordulásra. A vidéki lakosságot különösen érzékenyen érintette a proletárdiktatúra harcos egyházellenessége. A Budapestről érkező agitátorok nemegyszer provokatívan léptek fel, nemcsak kilátásba helyezték, hogy a templomokból mozikat csinálnak, valamint hogy a nőket „kollektivizálják”, hanem tettlegesen is bántalmazták, kézigránáttal felfegyverzett különítményeik szétkergették a miséző gyülekezetet. A vörösterror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források, dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozata Magyarországon című könyve 590 halálos áldozatot dokumentál.

Számos bűntényről maradt fenn beszámoló. E félig-meddig reguláris vörös osztagok (a Lenin-fiúk csak egy volt ezek közül, de a leghírhedtebb) tevékenysége miatt a kormány is megosztott volt. Végül a szociáldemokrata többség hatására a Kormányzótanács is a vörösterror elítélése, „gyilkosságoknak” minősítése és az osztagok lefegyverzése mellett döntött.

Közben a Tanácsköztársaság hadseregét 1919. augusztus elsején leverték. A kapituláció után, a kommunista vezetőség elmenekülhetett, Korvin Ottó és a Lenin-fiúk Magyarországon maradtak. Cserny Józsefet, a Lenin-fiúk bandavezérét és tizenhárom társát halálra ítélték, és kivégezték. Szamuely Tibor a magyar-osztrák határon máig tisztázatlan körülmények között halt meg (vagy öngyilkos lett, vagy a határőrök lőtték le).

Harmat Árpád Péter

Ajánlja ismerőseinek...