Trianoni békeszerződés (1920 június 4)

/Harmat Árpád Péter/

Az első világháborút a Párizs környéki békék zárták le, melyek újraszabták Európa térképét. Az Osztrák-Magyar Monarchia helyén új államok jelentek meg - Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén királyság - újra létrejött Lengyelország, illetve megjelentek a baltikumi kisállamok (Észtország, Lettország, Litvánia). Mindezek mellet új határok jöttek létre a Balkánon is.

Ám a békekötések sorában az egyik szerződés különösen igazságtalan módon "büntetett" meg egy egész nemzetet, több mint három millió honfitársunk életét megpecsételve, és további generációk sorát évszázadokra megbélyegezve. Trianon - a magyar fül számára az egyik leggyűlöltebb szó, ugyanakkor a dac és összetartozás szimbóluma is. Bár az erősebb jogán 1920-ban eltiporhattak minket, a magyarság mégis bizonyította - és bizonyítja máig - semmilyen szerződés, vagy igazságtalan dokumentum nem szakíthatja szét a magyarság ezer éves együvé tartozásának érzését!

A győztes ANTANT nagyhatalmak Magyarországgal 1920 június 4-én kötötték meg a trianoni békét, a versaillesi Nagy-Trianon kastélyban.

A békediktátumot a világháborúban győztes Antant hatalmak, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, és a háborúban vesztes Magyarország, vagyis a Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter írták alá.

A példátlanul felelőtlen szerződés népünkre eröltetése, a magyar nemzet történelmének egyik legigazságtalanabb módon létrehozott, és legtragikusabb következményekkel járó eseménye volt. A diktátum révén ugyanis 1920-ban mintegy 3,2 millió magyar került külföldi országok területére. Országgyűlésünk 2010 május 31 -én a diktátum aláírásának napját -  vagyis június 4-ét - a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.

A békediktátum előzményei

A magyarokkal kötött béke a törökhöz hasonlóan kivételt képezett a békekötések sorában, mivel Magyarországon a háború után nem voltak alkalmas állapotok a békeszerződés aláírására. Az őszirózsás forradalom után ugyanis, 1919 március 21-én a tanácsköztársaság időszaka következett, melynek alig több mint 4 hónapja alatt a kommunista vezetés megkísérelte visszaszorítani az országot több irányból elözönlő, és Magyarország kivérzett helyzetét kihasználó szerb, csehszlovák és román csapatokat. A békekötést szorgalmazó, de egy új kommunista állam kialakulását már ellenző Antant, ekkor támogatni kezdte a magyar földre jogtalanul betörő csapatokat, aminek eredményeképp a Magyar Tanácsköztársaság végül 1919. augusztus elsején elbukott. Az ezt követő hónapokban Magyarországon bizonytalan politikai helyzet alakult ki, így az Antant megint nem tudta megfelelő legitimitású magyar vezetéssel aláíratni az első világháborút lezáró békét.

Végül a nyugati hatalmak egy brit diplomatát - George Clerket – voltak kénytelenek Magyarországra küldeni annak érdekében, hogy segítsék egy legitim magyar államrend létrehozását. Clerk az egyetlen tényleges hatalommal bíró katonai parancsnokkal, Horthy Miklóssal kezdett tárgyalásokat, aminek eredményeképp végül megszületett egy új és a nyugat által is elfogadható magyar alkotmányos rendszer. Ennek élén 1920 március elsejétől Horthy Miklós kormányzóként állhatott, de garantálnia és biztosítania kellett a Trianoni béke haladéktalan aláírását.

A magyar országgyűlés küldöttséget menesztett tehát a békeszerződés véglegesítése előtti tárgyalásokra. A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség vonata 1920. január 7-én reggel 8 óra 10 perckor érkezett Párizsba, a Gare de l’Est-re. Az állomáson Henry alezredes, a Magyar Békeküldöttséghez beosztott katonai misszió főnöke fogadta az érkezőket, vagyis  gróf Apponyi Albert, gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pál küldöttet. Teleki magával hozta a Kárpát-medence etnikai viszonyait ábrázoló térképét, amelyen piros színnel jelölte a magyarságot. Innen az elnevezés: „a vörös térkép”. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott házi őrizetben tartották, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián.

1920 január 15 –én délután 3 órakor megjelent a Főtanács előtt gróf Apponyi, gróf Teleki, gróf Bethlen, Popovics, báró Lers, gróf Somssich főmegbízottak, valamint Praznovszky Iván, Hegedűs Lóránt, gróf Csáky István, hogy a békefeltételeket átvegyék. Újságírókat a békekonferencia titkársága nem hívott meg s így csak dr. Fabró Henrik a MTI igazgatója juthatott be. Az összekötő tisztek szintén jelen voltak. A fogadtatás a földszinti vörös szalonban történt. A delegátusok beléptekor Clemenceau felfüggesztette a Főtanács ülését, üdvözölte a Magyar Békeküldötteket és nekik helyet mutatott. Ezután kijelentette, hogy a Főtanács gróf Apponyinak azt a kérését, hogy Magyarország helyzetéről szóbeli előadást tarthasson, egyhangúlag elfogadta (gróf Apponyi szóbeli tárgyalást és nem előadást kért), egyúttal kérdést intézett gróf Apponyihoz, hogy hajlandó volna-e e célból másnap du. fél 3 órakor a Főtanács előtt megjelenni. Gróf Apponyi igenlőleg válaszolt. Erre még megjegyezte Clemenceau, hogy gróf Apponyi előadása szóbeli vitára éppoly kevéssé adhat alkalmat, mint a németek, osztrákok, bolgárok hasonló szóbeli előadása. Ezek után M. Hermite, a békekonferencia titkára átnyújtotta a békefeltételeket francia, angol és olasz nyelven gróf Apponyinak, ő pedig azokat gróf Csákynak adta át. Clemenceau a válaszra 15 napos határidőt tűzött ki. A delegátusok még aznap este és a rákövetkező éjszaka átfutották a békeszerződés szövegét.

Másnap, vagyis 1920. január 16-án gróf Apponyi Albert megtartotta a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres „védőbeszédét” angol, francia és olasz nyelven.

„Ily nehéz és különös helyzet előtt állva, kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? Talán az ítélkezés ténye lenne ez Magyarországgal szemben? Önök, Uraim, akiket a gyõzelem a bírói székhez juttatott, Önök kimondották egykori ellenségeiknek, a Központi Hatalmaknak bûnösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelõsökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen õ az, aki az összes nemzetek közül a legbûnösebb. Uraim! Anélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet fölött, amely abban a pillanatban, amidõn a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elő kellett idézniök.”

Ezzel a beszéddel gróf Apponyi nemcsak személyes sikert ért el, hanem úgy formai, mint tartalmi tekintetben tökéletes érvei szemmel láthatólag mély hatást tettek a jelenlevőkre. Clemenceau kikötése ellenére, hogy gróf Apponyi előadását szóbeli vita nem követheti, Lloyd George szót kért és kérdést intézett az elszakítandó területeken levő magyarság helyzetére és számarányára vonatkozólag. Gróf Apponyi erre a kérdésre gróf Teleki nemzetiségi térképének bemutatásával és megmagyarázásával adott feleletet. Eközben a többi antantállam képviselői körül állották őket és nagy érdekkel hallgatták a gróf Apponyi és Lloyd George között folytatott eszmecserét. A térkép és beszéd hatása az volt, hogy a világsajtó a legtávolabbi országokban is kénytelen volt a népek öntudatába belevinni az idegen iga alá jutó 3 400 000 magyar sorsának problémáját. A meghallgatás után gróf Apponyi január 18-án a delegáció tagjaival elindult Budapestre. Francia részről most Sermage őrnagy kísérte a békeküldötteket vissza. Neuillybe[n] csak Praznovszky főtitkár, akit az elnök helyettesítésével bízott meg, gróf Bethlen, gróf Csáky Imre, báró Láng, Konek, Török, Wettstein, Ottrubay, Kiss, Barkóczy, Bobrik és gróf Csáky István maradtak, hogy az összeköttetést a békekonferenciával fenntartsák és a még hátralevő jegyzékek benyújtását intézzék. A sajtó részéről dr. Fabró és Ottlik György maradtak ott.

Megérkezve Budapestre, gróf Apponyi januárius 21-én plenáris ülésre hívta össze a békeküldöttség tagjait. Beszámolt a Párizsban történtekről és kijelölte a szükségessé vált új munkát. A munkabeosztás ugyanaz maradt, mint Neuillyben, azzal a különbséggel, hogy újabb albizottságokat is felállítottak.

Februárius 12-én a békeküldöttség Budapestre utazott tagjai visszatértek Neuillybe. Csatlakoztak hozzájuk még dr. Ottlik Iván, dr. Zoltán Béla, Kovács Alajos, Viczián Ede, dr. Gerevich Tibor, Biró Alajos és Maszlovszky Károly statisztikus, akik az első alkalommal nem mentek ki a szűkebb küldöttséggel. A válaszjegyzékek egy részét gróf Apponyi Albert, Praznovszky Iván és gróf Csáky István a kitűzött órában pontosan átadták. Februárius 15-én gróf Apponyi még egy kísérletet tett szóbeli tárgyalások elérésére, de eredménytelenül. Tekintve, hogy a Békekonferencia válasza a magyar ellenjavaslatokra még soká nem volt várható, gróf Apponyi a békeküldöttséggel március 31-én visszatért Budapestre. Neuillyben az ügyek vitelével Praznovszky Ivánt bízta meg, aki mellett Wettstein János, Bobrik Arnó és Fabró Henrik maradtak. A békeküldöttség Budapestre érve, tovább folytatta munkásságát a hadifoglyok és a megszállott területeken lakó polgártársaink érdekében. Április 8-án a békeküldöttség Neuillyben maradt tagjai átköltöztek Versailles-ba, az Hőtel des Reservoirs-ba, ahol teljesen szabadon mozoghattak.

Május 5-én Henry alezredes átadta Praznovszky követnek a végleges békefeltételeket, valamint a kísérőlevelet. A válaszra tíz napos határidőt tűztek ki de a békeküldöttség ennek további tíz nappal való meghosszabbítását kérte. A határidőt erre május 21-ére tolták ki. Praznovszky követ május 6-án Budapestre utazott a végleges békefeltételekkel. A válasz három részből állott, úgymint a kísérőlevélből, a békeküldöttségünk részéről benyújtott jegyzékekre adott válaszból és a békefeltételek végleges szövegéből. Megérkezés napján, május 9-én este, a békeküldöttség azonnal összeült a külügyminisztériumban, a végleges békefeltételek első tanulmányozására. Ezzel megkezdődött az állandó tanácskozás, amelybe lassanként bevonattak az összes szaktekintélyek, az egész kormány és a békeküldöttség minden tagja. A békeküldöttségnek május 10-én tartott teljes ülésében gróf Apponyi kifejtette, hogy a Békeszerződés eredeti szövegén lényeges változás nem történt, így kilátásba helyezte a békeküldöttség lemondását.

Tehát hiába hangzottak el észérvek és logikus, józan indoklások, hiába volt Apponyi meggyőző beszéde január 16 –án, az Antant ragaszkodott az eredeti, esztelen és megdöbbentően súlyos határmódosításokhoz.

Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. Például az összes az új határral párhuzamos út és vasút a határ túloldalára került (főleg katonai okokból). Például az Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti út és vasút, a Csallóköz (a megmaradt, összekötő utak nélküli sugaras szerkezet máig a magyar közlekedés egyik gondja). Így kerültek egybefüggő magyar lakosságú tömbök is a határ túloldalára (például a Csallóköz, Székelyföld, az egykori Partium és Bácska egyes részei), noha legtöbbször ki lehetett volna jelölni megfelelő határt. A magyar tárgyalási stratégia alapvetően Magyarország területi integritásának megőrzését szerette volna elérni. Érveik az ország történelmi, földrajzi és gazdasági egységét igyekeztek alátámasztani. Emellett a magyar delegáció kérte a népszavazás lehetőségét is, a szövetségesek által sokat hangoztatott önrendelkezés és nemzetiségi elvre hivatkozva.

A kirívó, és a pártatlan országokat is meglepő mértékű elcsatolások hátterében három tényező állt: 1) az ország speciális geopolitikai helyzete, 2) a háború végi tanácsköztársaság, mely rontotta megítélésünket és alkalmat adott a környező országoknak a jogtalan betörésekre, 3) és végül az a tény, hogy szomszédaink a győztesek oldalán fejezték be a háborút, melyet kihasználva erőteljes lobbyba kezdtek az Antant hatalmaknál a magyarok ellehetetlenítésére.

Apponyi Albert vezette küldöttség  május 19 –én mondott le. Május 21-én Praznovszky követ átadta Versailles-ban Henry alezredesnek a békeküldöttség lemondását és a magyar kormány válaszát. Május 23-án Millerand francia miniszterelnök értesítette Praznovszky követet, hogy az aláírás Versailles-ban, a Grand Trianon kastély nagytermében, június hó 4-én fog végbemenni. Egyszersmind kifejezte azt a kívánságát, hogy az aláírók a kormány tagjai legyenek.

A trianoni békediktátumot végül az 1920 tavaszán kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának két politikailag súlytalan tagja – a már említett Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter - 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16:32-kor írta alá. Az igazságtalan szerződést aláíró magyar kormány hamarosan lemondott. 1920. június 4-én, délelőtt tíz óra Budapesten és országszerte "megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, A közlekedés tíz percre leállt, bezárták az üzleteket és az iskolákat. Az ország a legmélyebb nemzeti gyászba borult. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.

A békediktátum

A diktátum a többi vesztes féllel megkötött szerződéshez hasonlóan három rendelkezési körben tartalmazott súlyos "büntetést" és korlátozást. Az első és legsúlyosabb, az ország  területének megcsonkítása, - vagyis a határrendezés volt - a másodikat a jóvátétel kiszabása, a harmadikat pedig hazánk fegyverese erőinek korlátozása jelentette.

A szerződés 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását.  A jóvátételt illetően a pontos összeg meghatározása később történt meg, 1923-ban, és 200 M aranykorona megfizetését jelentette.

A diktátum legnagyobb jelentőséggel bíró részében mindenfajta hozzáértést, igazságos mérlegelést, vagy józanságot nélkülöző egyoldalú döntéssel, példátlan részrehajlással és nemzetünk iránti rosszindulattal Magyarország az alábbi területeket veszítette el:

• Erdély és jelentős területek Magyarország keleti részéből (az ún. Partium, valamint a Bánság keleti része) Romániához került; – 103 093 km², a Magyar Királyság 31,78%-a.
• az északon a főleg rutének által lakott Kárpátalja, a főleg szlovákok lakta Felvidék, a szinte csak magyarok lakta Csallóköz Csehszlovákiához került; – 61 633 km², a Magyar Királyság 18,9%-a.
• délen az újonnan alakult délszláv állam, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett
  • Magyarországból a Szerémség, Drávaköz (1163 km²), Bácska és a Bánság nyugati része, valamint a Muraköz (729 km²) és a Muravidék (947,8 km²) – 62 092 km², a Magyar Királyság 19,14%-a.
  • egész Horvát-Szlavónország; – 42 541 km², a Magyar Királyság 12,87%-a.
• nyugaton egy sáv Ausztriához került, ahol később az új területekből Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre a már aláírt Saint Germain-i békeszerződés alapján; – 3 965 km², a Magyar Királyság 1,22%-a.

Továbbá:

• északon Szepes és Árva megyéből az alábbi községek kerültek Lengyelországhoz:
  • Alsólápos (Lapsze Niźnie), Alsólipnica (Łipnica Wielka), (Czarny Dunajec*), Jablonka (Jabłonka), (Nowy Targ*), (Raba Wyżna*), (Bukowina Tatrzańska*)
  • Czarny Dunajec községből Pekelnik (Piekelnik) és Podszkle (Podskle) települések,
  • Nowy Targ községből Derzsény (Dursztyn), Bélakorompa (Krempachy) és Újbéla (Nowa Biała) települések,
  • Raba Wyżna községből Bukovinapodszkle (Bukowina Osiedle), Harkabúz (Harkabuz) és Szárnya (Podsarnie) települések,
  • Bukowina Tatrzańska községből Feketebérc (Czarna Góra), Szepesgyörke (Jurgów) és Répásfalu (Rzepiska) települések; – 589 km², a Magyar Királyság 0,18%-a.
• Fiume (mai neve: Rijeka) városa is a magyar Szent Korona része volt, de rövid önállóság után Isztriával és Zárával együtt Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták; – 21 km², a Magyar Királyság 0,000065%-a.

A békeszerződés eredményeképp a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, (az ország Horvátország nélküli területe 282 870 km²-ről 92 963 km²-re csökkent)lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre esett vissza.

A béke állandó felülvizsgálatának szándéka (revízió) tovább rontotta a szomszédos országokkal meglévő rossz viszonyt (Kisantant), és protekcionista (hazai gazdaságot védő, másokat kiszorító), távolabbi piacokat, politikai szövetségeseket kereső (Olaszország majd Németország) gazdaságpolitikához vezetett. Történelmi, kulturális, gazdasági, etnikai és földrajzi érvekre hivatkozva folyamatossá vált a revíziós propaganda, mely nem vette figyelembe a realitásokat: minden területet (nem magyarok lakta területeket is) visszakövetelt. (Egyik jelmondata: "Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország"). A Horthy-korszak a sérült nemzettudat sajátos ellensúlyozására törekedett ("Szent István-i állameszme", "kultúrfölény" a Kárpát-medencében, határon túli egyetemek átköltöztetése az új határok mögé), liberalizmus-és baloldal-ellenes jellegével, politikai antiszemitizmusával jobboldali, úgy nevezett keresztény-nemzeti (gyakran soviniszta-irredenta), tekintélyelvű (autoriter) ideológiát képviselt. A gazdasági világválság (1929-33), illetve Hitler németországi hatalomátvétele (1933) után az ország külpolitikai-gazdasági mozgástere egyre szűkebb lett (német-olasz orientáció), a jobbratolódó, s a náci Németország mellett egyre jobban elköteleződő magyar politika a revízió gyakorlati megvalósítása, majd az újabb háború felé haladt.

Trianon történeti kronológiája

1920. január 5. Elutazik Párizsba a magyar békeküldöttség. Vezetôje Apponyi Albert gr; fômegbizottak: Teleki Pál gr, Bethlen István gr, Somssich István gr, Zoltán Béla, Lers Vilmos br. és Popovics Sándor.

1920. január 14. A magyar békeküldöttség átadja megbízólevelét a békekonferencia Legfelsôbb Tanácsa elnökének. Egyszersmind nyolc jegyzéket nyújt át, igen terjedelmes mellékletekkel, egyrészt a háborús felelôsség vádjának elhárítására, másrészt a történelmi Magyarország területi épségének védelme ügyében.

1920. január 15. A békekonferencia Legfelsôbb Tanácsa Clemenceau elnökletével fogadja a magyar küldöttséget s közli a Magyarországgal kötendô béke feltételeit.

1920. január 16. Apponyi Albert gr., a magyar küldöttség vezetôje, a párizsi békekonferencia Legfelsôbb Tanácsának ülésén e területi kérdések eldöntéséhez népszavazás elrendelését kéri.

1920. január 20. A békeküldöttség visszatér Budapestre. A kormány 15 napot kapott a békefeltételekkel kapcsolatos észrevételek kidolgozására.

1920. január 21. A békeküldöttség ülése, Huszár miniszterelnök és Horthy fövezér részvételével, a békefeltételeket elfogadhatatlannak nyílvánítja és az észrevételek kidolgozásához a 15 napos határidô meghosszabbítását kéri.

1920. február 6. Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia megbízottjai közös memorandumot juttatnak el a békekonferenciához, amelyben rögzítik Magyarországgal szembeni területi követeléseiket, és tiltakoznak a magyar békeküldöttség által követelt népszavazás ellen.

1920. február 8. A minisztertanács elfogadja a párizsi békekonferenciának átnyújtandó választervezetet. A magyar kormány elutasítja a békefeltételeket: ellenjavaslatai a területi kérdésekben a népszavazás elvén alapulnak.

1920. február 12. A magyar kormány válaszát átnyújtják a nagykövetek tanácsának.

1920. május 6. Az antant megbízottjai Párizsban átnyújtják a végleges békefeltételeket a magyar kormány békeküldöttségének. A. E. Millerand, a békek, onferencia elnöke kisérôlevelében visszautasítja a magyar küldöttség érveit, ugyanakkor nem zárja ki a határok késôbbi békés úton történô kiigazításának esetleges lehetôségét.

1920. június 4. Aláírják a Magyarországgal kötött békeszerzôdést a Versailles-i Kis-Trianon palotában. Törvényesíti Nyugat-Magyarország, a Felvidék, Erdély, a Délvidék és Horvátország elszakítását, az ország haderejének létszámát 35 ezer fôre korlátozza, megtíltja az általános hadkötelezettséget , korlátozza a fegyvergyártást, kötelezi Magyarországot az általa okozott háborús károk megtérítésére , késôbb megállapítandó jóvátétel formájában, a nemzetközi kereskedelemben a legnagyobb kedvezmény elvét köteles biztosítani a gyôztes hatalmaknak, a békeszerzôdés pontjainak betartását az e célból Magyarországba küldött katonai ellenôrzô bizottság végzi........ Az aláírás percében a békeszerzôdés elleni tiltakozásul megkondulnak a harangok, a közlekedés leáll 10 percre, bezárják az üzleteket, iskolákat, az egyetemeket, a Területvédô Liga tüntetést szervez.

1920. június. A védôligák szövetsége pályázatot hirdet az ország régi határainak visszaállítására buzdító ima és jelmondat megírására. A bíráló bizottság elnöke Rákosi Jenô. Papp-Váry Elemérné díhnyertes imája: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában, ámen". A díjnyertes jelmondat: "Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország".

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

• Zeidler Miklós: Trianon. Osiris Kiadó, Budapest, 2003
• Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Osiris Kiadó, Budapest, 2005
• Kivonat a Magyarország történeti kronológiája III. kötetébôl – 2. kiadás, Bp. 1983. (870-874. old)
• Bryan Cartledge: Trianon egy angol szemével. Officina, Bp. 2010
• Rubikon.hu Egy jelentés a magyar békedelegáció működéséről
  

Ajánlja ismerőseinek...