Magyarországi gazdasági viszonyai 1848-1914

/Harmat Árpád Péter/

Az Angliában lezajló ipari forradalom új gazdasági bázist teremtett, ami a társadalmi-politikai átalakulás új feltételeit és követelményét hívta életre. Ebben az értelemben általános európai és világjelenség volt, kihívás, amire minden társadalomnak válaszolnia kellett. A 18. sz.végén a Habsburg monarchia - legalábbis a nyugat európai viszonyokhoz képest - némileg elmaradott volt. Ennek oka az adott kor eltérő intézményei, társadalmi szerkezete, gazdasági adottságai. Kelet Európa gazdaságilag alárendelt, nyersanyag-és élelmiszer-szállító szerepre korlátozódott. A perifériához tartozó területek, így a Habsburg birodalom is, gazdasága, külkereskedelme, fizetési mérlege termelési ágazatai a centrum országokhoz kapcsolódva, azoknak alárendelve alakultak.

Birodalmi politika 1848 után

A birodalmi vezetés számára nyilvánvalóvá  vált, hogy változásokra sor kell, hogy kerüljön. A meglévő stratégiát már nem lehetett tovább alkalmazni. A hatalompolitikai igényéről nem kívánt lemondani, hozzájuk társította saját modernizációs intézkedéseit. A belső vámhatár eltörlése, a fogyasztási adórendszer bevezetése, dohánymonpólium  ,az úrbéri pátens és a kárpótlási és föld-tehermentesítési nyílt parancs  a polgárosodást elősegítették. A szándék azonban más volt.”Ezen döntések következtében az ország a korábbihoz képest sokkal közvetlenebbül olvadt be a birodalom gazdasági közösségébe-ennek a ténynek pedig olyan következményei is voltak, amelyek évszázados érvénnyel hatottak a polgárosodás továbbimenetére.”¹ A legfontosabb ezek közül, hogy a magyar érdekek, a birodalmi igényeknek alárendelve kerültek érvényesítésre.

Az úrbéri pátens és kárpótlás

Az egész ország 13,5 milliós lakosából mintegy ¾ -ét tette ki a felszabaduló parasztság. A rendeletek újraszabályozták, rögzítették konkrét megvalósulási formáját. A maradvány és irtásföldek megváltását visszahárították a parasztságra. A majorsági zsellérek földjeinek sorsáról, a nem úrbéres szőlők utáni dézsma megválthatóságáról pedig a földesúr dönthetett kedve szerint. Ez  a parasztság számára a föld  4% a-nak elvesztését,valamint további ötödének a megváltását jelentette. A rendelet maradványföld után nem biztosított legelőilletményt. Az agrárkapitalizáció gátját képező közös határhasználatot viszont megszüntette.

Végeredményben az ország mezőgazdasági területének mintegy 37%-41% -a az értékes szántóknak ,szőlőknek pedig többsége került a fentiek alapján az agrárnépesség közel négyötödét kitevő volt úrbéres jobbágyság kezére.”²

Az eljárás lebonyolítása az úrbéri törvényszékek feladata volt. Hosszú és bonyolult perek követték egymást. Az önkényuralom végére a községek felében történt meg a birtokrendezés.

Az 1848-as rendezés elve helyett a kárpótlást nem az államjavakból fedezték, hanem föld-tehermentesítési járulékként az egyenes adót fizetőkre, azaz a parasztokra, földbirtokosokra, városlakókra hárították.

Kereskedési-ipari szabadság

1851 februárjában jelent meg az iparűzés feltételeit szabályozó utasítás, melyben nem számolják fel a céheket, azonban újabbak alapítására nem adnak engedélyt. A nyersanyag termékek forgalmazását szabaddá tették. Kategorizálják a kereskedelmet.

• Kereskedő-szakképzettséget, könyvvitelt megkövetelő tevékenység
• Kalmár—szakismeretet megkövetelő tevékenység
• Szatócs-nem köti szakismeret

• Egyéb tevékenység

Magyarország területén öt Ipari és kereskedelmi kamarát állítanak fel. Gazdasági, jogvédelem mellett a hatóságokkal való együttműködés elősegítése céljából. Végül 1859 decemberében megszüntették a céhek minden iparűzést gátló jogosítványuktól. Az engedélyhez kötött foglalkozások számát csökkentették.

Közép –, és Kelet-európában a mezőgazdaság hangsúlyozottsága és az iparosodás késése következtében a térségben a mezőgazdaság modernizálódásához kapcsolódó közlekedési forradalom és modern bankrendszer megelőzte az iparosodást. Előidézője lett az iparosodásnak.

Az átalakuló gazdasági intézményrendszer összehangolt működését először a z újabszolutizmus kísérelte meg. Meg kell jegyezni azonban, hogy gazdaságpolitikailag nem volt egységes az 1849-1867 ig. terjedő időszak. A háborúk és a forradalmak nyomán az államháztartás hiánya rendkívül magas volt. A kormányzat az Osztrák Nemzeti Banktól vette fel jelentős részét adósságának.

„Az összbirodalmi költségvetés kirívó aránytalanságait érzékeltetheti,hogy amíg az állami bevételekből átlagosan 30%-felett mozgott a fegyveres erőkre fordított költségarány, addig a teljes gazdaságfejlesztés( a vasút építést is beleértve) alig 4,5% -ot , a kulturális szféra pedig csupán 0,56% juttatást kapott.”

Philipp von Krauss (1848-1851) pénzügyminiszter a gazdaság élénkítése céljából inflációs politikával kísérletezett. Megnövelte a forgalom élénkülésével az állami bevételeket. Ennek a jegyében került sorra a belső vámhatárok lebontására is. A pénzügyminiszter elképzelése szerint automatikusan végbe mehet az államadósság konszolidációja és a valutastabilizáció is. A császári pátensek (1850-1851) bevezették Magyarországon az újjáalakított osztrák adórendszert, melyben az adókat két csoportra tagolták: egyenes adókra és közvetett adókra. Az egyenes adókkal (föld- ,ház- , kereseti adók) az állam a tulajdonosok bevételeit célozta meg. Közvetett adók 1. fogyasztási adók (cukor, szesz stb.) 2. monopóliumok (dohányjövedék) 3. vámok és illeték.

A következő időszakban Karl Ludwig von Bruck pénzügyminiszter (1855-1860) a valutastabilizációra fektette a hangsúlyt. Az ezüststandard bevezetésére 1857-58 között került sor. Az adósság egy részét belső adóssággá alakították át. 1854-től kivonták a forgalomból az osztrák államjegyeket, és un. nemzeti kölcsön-kibocsátását kezdték meg. Ösztönözte a magángazdaság fejlesztését (magánvasutak építése), a monetáris szféra intézményi átalakulását.,ingatlan hitel bővítését (ONB-jelzáloghitel-osztály)

Ignaz von Plener pénzügyminiszter(1860-1865) idején valósult meg a jegybanki autonómia törvényes biztosítása(1862) . Az ONB-t arra kötelezte, hogy állítsa helyre a bankjegyek és nemesfémfedezet közti arányt. Egy határozott deflációs pénzpolitikát eredményezett. E gazdaságpolitika eredménye visszaesést produkált, melyet külpolitikai események (Königrátz-i vereség) még inkább elmélyítettek.  A neoabszolutizmus rendszer eljutott egy liberális gazdaságpolitika megvalósításáig, ahol az állam távolodott a gazdasági folyamatok irányításától, ezzel egyidejűleg hozzájárult az abszolutizmus felbomlásához, az alkotmányosság térhódításához is.

„A szabad piaci verseny feltételeit biztosító intézményrendszer jórészt kiépült az önkényuralom két évtizede alatt.” Az egy főre jutó nemzeti jövedelem a németországinak a felét, az angliainak pedig az ötödét sem érte el.”

Magyarországi gazdasági viszonyok a dualizmusban

A történelmi háttér

A magyar polgárosodás reformkorban (1830-1848) megfogalmazott céljait kezdte el valóra váltani az 1848-as forradalom, ám a megindult változásokat – elsősorban a függetlenség vonatkozásában – megállította a szabadságharc leverése. A magyar társadalom és politikai vezetés ’48-as eszmékhez hű maradó része a neoabszolutizmus következő két évtizedében a Habsburgok dunai monarchiájába való teljes beolvasztást próbálta kivédeni. Eközben, az 1850-es, 60-as években átrendeződtek az európai hatalmi viszonyok: Ausztria elveszítette korábbi legfőbb szövetségese, Oroszország támogatását, a Krími háborúban nyújtott passzivitása miatt, majd az 1859 –es háborúban a Piemont-Franciaország közti szövetség legyőzte hadseregét, és így Ferenc József elvesztette Lombardiát. Az olasz és a német egységtörekvések sikere új helyzetet teremtett a bécsi udvar számára. Poroszország előbb gazdaságilag, majd Otto von Bismarck vezetésével a Német Szövetségen belül politikailag is Ausztria fölé kerekedett. Az 1866 –os  porosz-osztrák háború ismét Bécs vereségét hozta, amikor a császári haderő königgrätz –nél meghátrálásra kényszerült. A háború elvesztésével Ferenc Józsefnek újabb tartományról – Velencéről – kellett lemondania. A sorozatos kudarcok, és az 1860 –as években felerősödő pénzügyi válság végül rákényszerítette Ferenc Józsefet a magyarokkal való mielőbbi megállapodásra.

Az 1867-ben létrejött kiegyezéssel (1867/12 tv.) Ausztriát és Magyarországot – a Pragmatica Sanctio szellemében -  a közös uralkodó személye mellett a közösen irányított külügy, a hadügy és a pénzügy kötötte össze, egészen 1918-ig! Kialakultak a közös szervek: a három minisztérium, a közös minisztertanács és a közös ügyek költségvetéséről határozó parlamenti delegációk, és kialakult a közös egyetértésben kezelt ügyek köre is. Ilyen volt a gazdaság.

A gazdasági kiegyezések

A kiegyezés tehát 1867 –ben a gazdaság kérdését nem a közös ügyek, hanem a közös egyetértésben kezelt ügyek közé sorolta. Ez azt is jelentette, hogy a gazdasági kiegyezés kérdéseit és a vámuniót 10 évente újra kellett tárgyalni, és rendszeresen – közös döntéssel - meg kellett újítani. A megújítás 1867 és 1918 közt mindig meg is történt, többek közt azért is, mert a két ország uralkodó köreinek ez közös, elemi érdeke volt. Emellett a két ország hatalmas 50 millió lakost számláló belső piaca mindenki számára kedvező és előnyös gazdasági közeget teremtett. A megújítás mellett szólt az is, hogy a gazdasági közösség végső soron a Monarchia egyik legfőbb összetartó erejét jelentette.

Az 1867/12., 14., 15., és 16. törvénycikkelyek a következőket rögzítették: Ausztria államadósságát a két állam közösen fogja fizetni, a két állam – szintén 10 évente megújítandó - vámközösséget fog alkotni, és a közös költségeket a parlamentek kvótabizottságai szerint eldöntött arány szerint osztja majd meg a két fél. (Ez az arány 1867 –ben 70-30 volt.) Emellett a gazdasági kiegyezés tartalmazta azt is, hogy az adók-vámok kérdése is a 10 évenkénti megegyezések körébe kerül.

Viták a gazdasági kiegyezések során:

Az első, 1877 –es gazdasági kiegyezéskor az osztrák és magyar fél közt három kérdésben merültek fel viták. Az első a fogyasztási adók beszedésének helye volt. A magyarok azt szerették volna elérni, hogy ezen adók az eladási hely kincstárát, és ne az előállító ország kincstárát gazdagítsák. A második kérdés a vámok ügyébenönálló magyar jegybank megteremtése körül merült fel. A három közül, a legutolsó volt a legfontosabb. Itt részleges magyar siker született, mivel 1877 februárjában létrejött a közös Osztrák-Magyar Bank. 1880-ban megjelent az 1, 5 és 50 forint címletű új osztrák-magyar forintos bankjegy. Ez kétnyelvű volt: az egyik oldalán német, a másik oldalán magyar szöveggel. A bankjegyeket a közvetlenül a kormány által kibocsátott hasonló formájú 10, 100 és 1000 forint címletű államjegyekkel egészítették ki. (Az osztrák-magyar forint 1892-ig, az immár aranyvaluta-alapú korona bevezetéséig volt forgalomban.) merült fel. Itt a magyarok a tengerentúlról érkező termékek (tea, kávé, kőolaj) esetében áremelést akartak elérni, mely segítette volna a kincstárat a közös kiadások fizetésében. A harmadik kérdés az

A harmadik, 1897 –es kiegyezéskor komoly politikai problémák merültek fel, ugyanis Ausztria parlamenti válsága miatt nem tudta megtárgyalni a gazdasági kiegyezést, a magyar ellenzék (Függetlenségi Párt) pedig obstrukciókkal (döntést gátló felszólalásokkal) megakadályozta, hogy a magyar minisztertanács gazdasági kiegyezés hiányában is kormányzati megbízást (indemnitást) kapjon. Az ex-lex (törvényen kívüli) helyzetbe került magyar kormány végül önhatalmúlag és egyoldalúan mondta ki a vámközösséget. (Ez volta  híres Széll formula.)

A dualizmus gazdasági korszakai

Az első szakasz 1873-ig terjedt. Ezen ciklusban történt a feudális viszonyok, például a céhek eltörlése (1872), irtványföldek felosztása (1871) hitelrendszer és bankok kiépülése, külföldi tőke beáramlásának megindulása 8először a vasútépítésekbe) A második korszakban 1873 és 1880 közt egy gazdasági visszaesés történt, elsősorban a bécsi tőzsdekrach miatt. A kilábalás a francai tőke Ausztriába áramlásával történt meg. A harmadik korszak szintén egy válsággal kezdődött 1884 –ben, ugyanis egyrészt megjelent Európában a hatalmas mennyiségű amerikai gabona, és az ausztrál-argentín gyapjú, másrészt a szőlőtermesztést a filoxéria tette tönkre. Ugyanakkor a Monarchián belül határozottan megnőtt Magyarország gazdasági súlya, ezt mutatja, hogy a kvótát a korszak végére 30% -ról 40% -ra lehetett növelni. Ausztria és Csehország felvásárolta a magyar mezőgazdasági termékeket és nyersanyagokat.

A fejlődés „láncreakciója” Magyarországon

A mezőgazdaság a stabil és biztos felvevőpiac miatt nagyobb termelést akart elérni, és ennek érdekében nagyarányú fejlesztések történtek: vetésforgó alkalmazása, trágyázás bevezetése, fajtanemesítések, istállózó állattartás, arató-cséplő gépek alkalmazása. A nagyobb termelést már raktározni kellett, így beindult a feldolgozás is, hisz enélkül sokáig nem lehetett tárolni a termékeket.  Magyarországon tehát fejlődésnek indult a feldolgozóipar. (Ezáltal emelni is lehetett az eladott termékek árát.) A feldolgozóipar fejlődése kezdetben az élelmiszeriparra korlátozódott, de ez a fejlődés maga után húzta a gépipar fejlődését, hiszen a feldolgozáshoz gépekre volt szükség. A gépipar fejlődése pedig hatott a nehéziparra, hiszen a gépek előállításához vas és acél kellett.

Növénytermesztés:

A kiegyezés idején Magyarország teljes nemzeti jövedelmének 60%-át (ezen belül az anyagi szektorokénak-ipar, szállítás, mezőgazdaság-háromnegyedét) a mezőgazdaság állította elő. Az első világháború előtt az ipar és szolgáltató ágazatok fejlődése következtében ez 40%-ra esett, de még így is a nemzetgazdaság legjelentősebb ágazata maradt.  A jobbágyfelszabadítás következtében torz birtokszerkezet jött létre.

A termőterület felét birtokló  100 hold alatti, paraszti gazdaságok 3/5-e 5 holdnál kisebb, fejlődésképtelen törpebirtokokhoz jutott. Az ország termőterületének 1/3-át az 1000 hold feletti nagybirtokok képezték. A földművelés legjelentősebb ágazata a gabonatermesztés folyamatosan emelkedő eredményei mögött a termőterület növekedése és nagyobb részt a termésátlagok javulása állt. 1851 és 1914 között közel 60 % -al ,14 millió kataszteri holdról 22 millióra nőtt az ország szántó területe A nyereség kisebbik része a legelők ,rétek feltöréséből ,többsége a korábban művelhetetlen területekből meghódításából  származott.

Nagy előrelépés volt a nyomásos gazdálkodásról a vetésforgóra való áttérés. A vetésterület több mint a felét gabonafélék foglalták el. Ezen belül is a búza volt az első helyen. Átalakult a hazai élelmiszer fogyasztás szerkezete is. Csökkent a hús fogyasztás és megnőtt a kenyér-tésztafélék szerepe.  A kapásnövények közül a kukoricatermelésben az USA után a második helyet foglalta el hazánk. Növekedett a cukorrépa burgonya vetésterülete. Kialakultak a zöldség és gyümölcstermelés körzetei. A szőlészet és borászat súlyos válságba jutott az 1880-as filoxéra járvánnyal. A földművelési technika is korszerűsödött. Elterjedtek a vasekék a kasza.

Adatok: Berend T. Ivan-Ránki György:Gazdasági elmaradottság kiutak és kudarcok a XIX.sz Európában,437.o

A gépisítés elsősorban a cséplésnél haladt leginkább előre. Előbb a lóval hajtott cséplőgépek terjedtek el, majd a hatvanas években megjelentek a gőzgépek.

Az egész télen át tartó munka 2-3 hétre zsugorodott. Megjelentek az ekekapák, vetőgépek, aratógépek. Az első gőzekét 1861-ben helyezték üzembe.

Búza, kukoricatermelés átlaga (millió mázsában).

Állattenyésztés

Az állattenyésztésben is megfigyelhető  a fejlődés, azonban a 60-as, 70-es éveket inkább a válságjelenség jellemezte. A földterületek javarészét szántóföldé alakították, így a legelő területek összezsugorodtak. Vontatottan haladt a többféleképpen hasznosítható színes tarkafajta szarvasmarha elterjedése, valamint jelentősen csökkent az európai kereslet a magyar gyapjú iránt. A juh állomány 1890-re a felére csökkent.  Az 1870-80 évekre viszont már inkább állattenyésztésről, mint állattartásról beszélhetünk. Tért hódított az istállózás s vele a takarmányozás. Az istállózó állatartás bevezetése maga után vonta a szürke marha helyett az érzékenyebb, ám nagyobb tejtermelő szarvasmarha fajták (pl.: Holstein fríz, Nugati tarka) meghonosítását. Az 1870-es évek után egyre több gazdasági haszonállatunknál kezdődött meg az új fajták meghonosítás a és szaporítása. Az állatállomány tehát rohamos mennyiségi és minőségi javulásnak indult.

A szarvasmarha állomány változása

A sertés tenyésztésben is fajtaváltás következett be. A mangalicáról áttértek a hússertés tenyésztésére. Az 1895-ben kitört sertésvész ugyan némileg visszavetette a nagyüzemi tenyésztést, ám hosszabbtávon nézve itt is folyamatos volt a fejlődés.

A technikai technológia fejlődéséhez hozzájárult a oktatási hálózat  bővülése valamint a mezőgazdaság szakmai érdekképviseletének bővülése. 1896-ban alakult a Magyar Gazdaszövetség, falusi szövetkezetek jöttek létre. Az országban 3000 hitelszövetkezet működött

Hitelszervezet

A magyar bankrendszer igazi korszaka az 1867. évi osztrák-magyar kiegyezés után bontakozott ki. A helyi pénzintézetek, ,takarékpénztárak gomba módra szaporodtak ,1873-ra már 637 pénzintézet működött az országban.

Ennek a hírtelen fellendülésnek az 1873-as bécsi- ,majd pesti tőzsdekrach vetett véget. A nagy bankok közül egyedül a Hitelbank élte túl a válságot. A csapást a 90-es években újabb fellendülés követte. Ezt nagyban elősegítette a külföldi tőke (francia, német) beáramlása a bank szférába. A külföldi tőke a kezdetektől meghatározóan jelen volt a magyar gazdaságban, és fontos szerepe volt a belső tőke indukálódásában. Ez előmozdította, hogy a gazdaság ne legyen a kezdeti fejlődési szakaszhoz hasonló mértékben importált tőkére szorulva.

Újabb lendületet vett a takarékpénztárak számának növekedése. A hitelszervezet Budapesten koncentrálódott. A pénzintézetek részvény tőkéjének a kétharmada esett a fővárosi bankokra, amelyek a takarékbetéteknek a 35%-át kezelték és a jelzálogkölcsönök 56%-át folyósították. A legnagyobb hazai pénzintézetek a fővárosban voltak. A nagy bankok az iparra is kiterjesztették, szélesítették behatásukat. Részvénytársaságokat alapítottak, a századfordulón már vállalatok működtetésére is sor került.

A jelzáloghitelezés jelentőségének fontosságát az alábbi adatok is megerősítik.

A jelzáloghitelek állománya a XIX. sz második felében a pénzintézetek saját és idegen tőkéinek általában 50-60%-át tette ki. Mindvégig alacsonyabb volt a bankok kereskedelmi és ipari hitelezése.

Az ipar fejlődése

Vasútipar:

A kiegyezést követően minden befektetés a vasút felé fordult. Kezdetben magántársaságok építették a magyar vasúthálózatot, ami rengeteg visszaélést vont maga után. (Lónyay Menyhért kormánya 1872 –ben ebbe bukott bele.) Az első vasút vonalat (Pest és Vác között) már 1846-ban átadták.

1873-ig a vasút hálózat megháromszorozódott, elérte a 6300 km-t. Magyarországon a nagy vasúti konjunktúra a 70-es évek közepéig tartott, ezekre az évekre Bécs államilag támogatott (kamatgarancia) magánvasúti politikája érvényesült. A magyar vasutak többsége egészen 1873 –ig volt magánalapítású. (Az állami vasutak 16%-ot tettek ki.) Az ipari szempontból fontos vonalak: 1867 (Pest-Hatvan-Salgótarján); 1870 (Hatvan-Miskolc); 1871 (Salgótarján-Losonc) Elmondható, hogy 1900-ig összesen 17 ezer km hosszúságú vasút üzemelt. Ám közben magalakult a MÁV, és az 1880-1891 közötti években csaknem összes fővonal állami tulajdonba - a MÁV kezelésébe - került. (Az századfordulóra az ország teljes vasúthálózatának 62% -a volt az államé.) Baross Gábor a vasút hálózatot a gazdaság élénkítés legfontosabb eszközévé tette. A MÁV jól jövedelmező közüzemmé vált. Bevezette a tarifa rendszert mely segítette az egységes piac kiépülését. A zónarendszer olcsóbbá tette a nagy távolságban mind a személy, mind az áruszállítást. Vasút sűrűségben Magyarország megközelítette Nyugat-Európát.

Ganz Ábrahám találmánya a kéregöntésű vasúti kerék révén nemzetközi piacra tett szert. 1873-ban készült el az első mozdony. 1888-ban a Ganz gyár belső égésű motorokat állított elő. Csonka János porlasztója tökéletesítette a robbanómotorokat. A Bánki féle turbinákat szereltek fel Francia- és Németországban. A Láng gyár gőzgépekre szakosodott, az 1910-es években már 10 ezer lóerős gőzturbinákat gyártottak.

Az új iparág a villamos ipar is jelentős részévé vált az iparnak. 1878-ban a Ganz gyár megnyitotta villamos részlegét. Hamarosan nemzetközi tekintélyt szerzett. Kandó Kálmán villanymozdonyával lehetővé vált a villamosság alkalmazása a közlekedésben. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. izzóival a külföldi piacokon jelentkezett.

A közutak fejlesztése háttérbe szorult. Ennek egyik oka, hogy az utak fenntartása megoszlott az állam, a megyék, helységek között. 1914-re 74 ezer km-nyi út hálózta be az országot, ebből 11 ezer volt állami. Ebből mindössze 200 km volt aszfaltozva vagy kövezve.

Az egyéb ipari ágak fejlődése

A vasútfejlesztés az iparban láncreakciószerűen húzta maga után az összes többi iparág fejlődését. Először a szénbányászat termelékenysége növekedett a vasutak és a beinduló gőzhajózás szénnel való kiszolgálása miatt, majd sorra következett az ugyancsak vasutat ellátó gépipar, és nehézipar fejlődése. Az ipari szféra egészét tekintve azonban ez a fejlődés európai mértékkel nézve lassú és fokozatos folyamat volt. A céhrendszereket csak 1872-ben számolták fel, és a kiegyezéskor az aktív népességnek mindössze csak 1/10-e élt iparból és bányászatból. A kezdeti szakaszban a tőke és a megfelelő szakképzetség hiánya jelentette az akadályt.

A dualizmus korában Magyarországon az ipar három húzóterülettel rendelkezett, melyekben hazánk európai szinten is kiemelkedő teljesítmény nyújtott. A hátrom terület: a már említett vasútipar illetve a malomipar és az élelmiszeripar. Az élelmiszeriparon belül: konzerv és cukoripar járt az élen. A világszínvonalú malomipar kialakulásában nagy szerepe volt a Mechwart András által megalkotott hengerszéknek, mely szinte forradalmasította ezt az iparágat. Ugyancsak jelentős volt a húsfeldolgozási ipar, megalakultak a Herz és a Pick szalámigyárak.

A nagyipari fejlődés az élelmiszeriparon kívül a gépiparban, téglagyártásban, nyomdaiparban bontakozott ki. Nagy gyorsasággal fejlődött a villamos ipar is. Az 1880-as években kerül sor a bőr és üvegipar korszerűsítésére. Ezekre az évekre tehető a cellulóz, a műanyaggyártás, olajfinomítás. A már meglévő ágazatok új lendületet (téglagyártás, gépgyártás, söripar, kohászat). Az iparszerkezet azonban féloldalas maradt: a közös vámterület előnyeit élvező fejlettebb osztrák-cseh versenytársak árnyékában a magyar textilipar lassan fejlődött, csak a század elején gyorsult fel növekedése az állami ipartámogatás segítségével.

Stratégiai jelentősége volt a termelő  eszközöket előállító vaskohászatnak és gépgyártásnak. A kohászatban alkalmazásra kerültek a nyugat-európai technikai újítások (kavarás, hengerelés) 1868-ban megépül az első Bessemer-, 1876-ban az első Martin kemence. A nehézipar vezető ágazatává a gépgyártás vált. 1910 –re a nehézipar aránya megelőzte az élelmiszeripart, és előretört a könnyűipar is. Azonban aránytalanságok voltak: például a mozdonygyártás európai élvonalba került, míg a szerszámgépgyártás a hazai szükségletnek még ¼ -ét sem tudta fedezni. Ugyancsak aránytalan volt az iparvállalatok számában is (konventráció) hiszen a magyar munkásság 60% -át és az össztermelés 75% -át mindössze 5 szénbánya, 3 vasgyár, és 3 iparvállalat (Ganz, MÁV, Csepel) adta. Megindult a kartellesedés is: 1914 –re 80 kartell alakult, melyek egy-egy iparágat uraltak.

A nehézipar három körzete alakult ki: 1.Felvidék : a Gömör- Szepesi érchegységben; 2. Délkeleten: Hunyad és Krassó –Szörény megyében 3. Budapesten és környékén. A nagyvállalatok száma 1890 –ben 11, húsz évre rá már 36 gyár, melyek ezernél több munkást alkalmaztak. Többségük részvénytársasági illetve állami tulajdonban volt. (utalás: Fónagy Zoltán :Modernizáció és polgárosodás  1849- 1914 , 145.o)

A dualizmus alatt körülbelül két és félszeresére nőtt az egy főre jutó nemzeti jövedelem, az iparból és kereskedelemből élők aránya 20% -ról 40% -ra növekedett, míg a mezőgazdaságból élők aránya 75% -ról 60% -ra csökkent. 1914-re már a nemzeti jövedelem 1/3-át az ipar adta

A magyar gazdasági felzárkózás szempontjából szerencsés volt e korszak. A gazdasági fejlődés terén sikerült előnnyé változtatnia azt a hátrányt, amit a megkésett fejlődés jelentett. Korának élenjáró technológiáit, technikáit vehette át egyből, ez meglepően gyorsan sikerült. A tőke, az áruk és a szellemi javak szabadon és az előző korokhoz képest hihetetlen sebességgel áramlottak. Magyarország a monarchia részeként betagolódott a „civilizált” világba. Valamelyest lefaragott Ausztriával és Csehországgal szembeni hátrányából. Az évszázadok mulasztásait azonban nem lehetett néhány évtized alatt bepótolni, s a történelmi Magyarország számára hamarosan véget ért az ipari forradalom. Kitört az első világháború.

Városfejlődés

Budapest: Buda, Pest, és Óbuda 1873-ban egyesült, jogilag csak ekkor lett fővárossá! Lakosságszáma a dualizmus fél évszázadában rohamosan növekedett: 1846-ban: 148 ezer fő,  1851-ben: 185e. fő, 1869-ben: 285 e. fő lakta a fővárost. A századforduló utáni években Budapest lakossága elérte az 1milliót, és ezzel Európa legnagyobb városainak sorába emelkedett! A Béccsel való versengés közben az ország erőforrásait Budapestre összpontosították (pl: adókedvezményekkel) Kedvező közlekedés-földrajzi helyzetét erősítette a sugarasan épülő közút és vasúthálózat! Megkezdődött a tudatos városépítés, amikor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa megalakult. A tanácsban olyan arisztokraták foglaltak helyet - Andrássy Gyula, és Podmaniczky Frigyes báró személyében -  akik tervszerűen és arányosan alakították ki Budapest belső övezetét, sugárutak, körutak létrehozásával. A gyorsütemű építkezés miatt egységes eklektikus stílusban épült ki a belváros. Elkülönültek a különböző funkciójú városrészek: üzleti, lakó és ipar negyedek jöttek létre. Hidak épültek: a legelső természetesen a Lánchíd volt 1849 –ben, majd 1903-ig további 3 fővárosi híd épült meg (Margit-híd, Ferenc-József híd, Erzsébet híd) Az országház 1885-1904 közt neogótikus stílusban jött létre. (Az első országgyűlés 1896.júni. 8-án.) Budapesten 1887 november 29.-én indult el az első villamoskocsi . A lovak vontatta vasúti kocsik kiszorultak Budapest utcáiról. A nagyobb vidéki városokban omnibuszok jártak. 1881-ben megkezdődött a Budapesti telefonhálózat kialakítása. A Baross Gábor által egyesített posta, távíró, távbeszélő hálózatként nagy állami vállalat jött létre, melynek forgalma évi 7%-kal nőtt.

A századfordulótól érezhetően javult Magyarországon az életszínvonal. Az 1891/13 tv. Előírta a vasárnapi munkaszüneti napot, és az 1884/17. tv. A munkaidőt 16 órában maximálta. Később 1906 –ban megalakult az első pesti mozi, és 1900 –tól megjelentek az ország útjain az első autók is. (1910 –ben már 937 db autó volt Magyarországon.)

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

• Berend T . Iván – Ránki György : GAZDASÁGI ELMARADOTTSÁG  KIUTAK ÉS KUDARCOK A XIX: SZÁZADI EURÓPÁBAN   (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó ,Bp 1979)
• Fónagy Zoltán  : MODERNIZÁCIÓ  ÉS POLGÁROSODÁS 1849 -1914 (Csokonai kiadó , Debrecen 2001)
• Gergely András (szerk.) :MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE A 19 . SZÁZADBAN ,(Osiris ,Bp. 2005)

Ajánlja ismerőseinek...