A százéves háború története (1337-1453)

/Harmat Árpád Péter/

A középkori Anglia és Franciaország közt 116 éven keresztül dúló háború, a történelem egyik leghosszabb háborújaként, és Nyugat-Európa középkori történetének legjelentősebb eseménysorozataként vonult be a világtörténelembe.

Előzmények:

Angliában a normann királyok Hódító Vilmos 1066-os megjelenése és a hastingsi csata óta uralták a trónt. Ám 1135-ben I. Henrik halálával megszakadt uralmuk, mivel a királynak nem született fia, csupán lánya, Matild. Miután majdnem 20 évig trónharc folyt Matild és Blois István (I. Henrik unokatestvére) közt, végül Matild fia II. Henrik következhetett a trónon. Csakhogy II. Henrik leányági örökös volt, apja Anjou, francia tartomány hercege volt, így II. Henrikkel Angliában új dinasztia, az Anjou-Plantagenet család került uralomra. II. Henrik öröksége hatalmas lett, hisz anyja révén megkapta Angliát, apja révén pedig Észak-Franciaországot (Anjou, Bretagne és Normandia tartományokat). Mindezen hatalmas terület mellé házasságával megszerezte Franciaország másik hatalmas vidékét, Aquitániát. (délnyugat Franciaország) Ugyanis felesége Aquitániai Eleonóra lett.

Anglia hihetetlen terjeszkedésének Franciaország első nagy királya II. Fülöp Ágost (1180-1223) vetett véget. Erős Anglia ellenes koalíciót szervezett, melyben a maga oldalára állította a pápát és a Német-római császári trónt 1138-óta birtokló, ám 1196-tól a bajor Welf családdal hadban álló Staufokat.

A franciák és Anglia közt 1159 és 1259 közt dúló háborúskodást a történettudomány az első 100 éves háborúként emlegeti. A hosszú harc végül Földnélküli János angol király (1199-1216) vereségével zárult a híres Bouvinesi csatában (1214 július 27-én) Az összecsapásban az angol erők oldalán a Staufoktól a császári címet rövid időre megkaparintó Welfek (IV. Welf Ottó) harcoltak. Anglia a vereséggel elvesztette Gascogne kivételével, elvesztette franciaországi birtokainak nagy részét, ráadásul belső válságok is sújtották, hiszen a háború befejezése után a királyi hatalom ellen lázadó nemesség az uralkodótól kikényszerítette a Magna Carta Libertátumot, vagyis a lordok beleszólását a király döntéseibe. Angliában kialakult a rendiség, és 1295-ben létrejött az első rendi gyűlés.

Angliában Földnélküli János után III. Henrik (1216-1272) került trónra, aki kísérletet tett az elveszett francia birtokok visszaszerzésére, ám ő is kudarcot vallott. Igazi változás akkor történt, amikor Franciaország is válságba került, ugyanis II. Fülöp Ágost ükunokájának IV. (Szép) Fülöpnek (1285-1314) három fia közül egyik sem tudott a Francia Birodalom számára életképes fiú trónörököst biztosítani.

IV. Fülöp francia királynak három fia mellett volt azonban egy lánya is, Izabella, aki történetesen II. Edward angol király felesége volt. Gyermekük a félig angol, félig francia III. Edward angol trónörökös lett az egyetlen várományosa a francia trónnak. Ebbe a „megoldásba” azonban a francia főnemesek természetesen nem egyeztek bele, hisz így országuk egyetlen kardcsapás nélkül az angolok hűbérbirtoka lett volna. Szükség volt tehát egy ellenjelöltre, aki végül IV. Fülöp testvérének fia, Valois Fülöp lett. Az 1328-ban gyorsan megkoronázott Valois Fülöp, új királyi dinasztiát alapítva VI. Fülöp (1328-1350) néven foglalta el a francia trónt.

Az angol - francia ellenségeskedés a francia Gascogne tartomány feletti uralom kapcsán vált igazi háborúvá. Ugyanis a terület II. Henrik óta volt az angoloké, és bár Földnélküli János elvesztette a franciaországi angol birtokokat, Gascogne mégis megmaradt Anglia kezén. Amikor III. Edward a második skót függetlenségi háborúval volt lekötve, VI. Fülöp kihasználta a helyzetet és megindult Gascogne visszavételére. Válaszul III. Edward (1327-1377) bejelentette újra igényét a francia trónra és hadüzenetet küldött – Lincoln város püspökével – Párizsba.

A háború szakaszai:

A Százéves háború négy szakaszra oszlott, melyek felváltva hozták a résztvevők győzelmeit: először angol, majd francia, aztán újra angol, végül megint francia diadal (és végső győzelemmel)

Az első szakasz (1337-1360):

A háború első éveiben III. Edward szövetkezett a németalföldi nemesekkel és Flandria polgáraival, de két eredménytelen hadjárat után, 1340-ben a szövetség szétesett. A német hercegeknek nyújtott támogatások, és a hadsereg külföldi fenntartásának költségei fizetésképtelenné tette az angol kormányt, hatalmas károkat okozva ezzel III. Edward tekintélyében. A franciák egy ideig fölényben voltak a tengeren, és számos part menti angol várost kifosztottak. De 1340-ben, miközben az angol hadsereg partraszállását kívánták megakadályozni, a francia flotta majdnem teljesen megsemmisült a sluys-i csatában. A háború további részében a la Manche-csatorna végig angol kézen maradt, megakadályozva ezzel egy esetleges francia partraszállást.

1346 júliusában Edvárd egy jelentős partraszállást hajtott végre a csatornán keresztül, melynek során a normandiai Cotentin-félszigeten kötött ki, majd katonái élén tovább menetelt Normandiába. Fülöp egy nagy hadsereget gyűjtött össze, hogy szembeszálljon vele, mire Edvárd a terület megszerzése és megtartása helyett úgy döntött, hogy északnak tart Németalföld felé, végigfosztogatva, ami útjába kerül. Látva, hogy nem tudja elkerülni a Fülöppel való ütközetet, Edvárd csatarendbe állította seregeit, majd kivárta, hogy Fülöp serege utolérje, és megkezdődött a híres Crécyi csata. A sokkal nagyobb francia sereg több hullámban támadta meg az angolok kiválóan képzett, angol hosszúíjjal felszerelt angol és wales-i íjászait, akik minden újabb hullámot visszavertek, súlyos veszteségeket okozva a franciáknak, mígnem a franciák hatalmas vereséget szenvedtek és kénytelenek voltak visszavonulni. A csata egyik fő érdekessége volt, hogy Európában itt és ekkor vetettek be először ágyúkat. Bár inkább ijesztő hangjuk, mint hatékonyságuk vonta rájuk a figyelmet, mégis hadtörténeti mérföldkövet jelentett első használatuk.

Edward ellenállás nélkül haladt észak felé és megostromolta, majd bevette a partmenti Calais városát a La Manche-csatorna mentén 1347-ben. Egy Skócia elleni angol győzelem folyamán (Neville's Cross-i csata) elfogták II. David skót királyt, ami nagyban csökkentette a Skócia felőli veszélyt.

A második szakasz előtt, 1348-ban az Ázsiából (Krím félszigetről) Dél-Európába, majd onnan az egész kontinensre eljutó pestis (fekete halál) mind Anglia, mind Franciaország számára súlyos következményekkel járt. Ez megakadályozta Angliát abban, hogy bármilyen nagyobb méretű offenzívát indítson, vagy támogasson. Közben Franciaországban 1350-ben VI. Fülöp meghalt és fia, II. (Jó) János vette át a trónt.

Amikor a pestisjárvány elmúlt és Anglia valamelyest talpra állt pénzügyileg, Edward király fia, Edward, a Fekete Herceg, lerohanta Franciaországot Gascogne-ból 1356-ban, és hatalmas győzelmet aratott a poitiers-i csatában, ahol az angol íjászok megismételték a Crecy-nél már jól bevált taktikát.

A második londoni egyezmény és az 1360-as Brétigny-i egyezmény alapján Anglia birtokába került Aquitania, egy nagy partmenti terület Délnyugat-Franciaországban, beleértve Poitiers-t és Bordeaux-t is. Így tehát a Százéves háború első szakaszát egyértelműen Anglia nyerte.

A háború második szakasza (1360-1400):

A háború második részében Franciaország élén VI. Fülöp unokája, V. (Bölcs) Károly állt, ő folytatta a harcot a még mindig trónon lévő III. Edwarddal. A háború ezen szakaszában a francia sereg volt sikeresebb, mivel V. Károly nem a lovagi szabályok szerint, hanem angol módra harcolt, azaz inkább a gyalogság és az íjászok alkalmazásával, többnyire zsoldosokat alkalmazva. Az angolok 1372-ben megsemmisítő vereséget szenvedtek tengeri ütközetben a kasztíliai-francia flottától, La Rochelle-nél (Nyugat-franciaországi partvidék) amit súlyosbított, hogy 1376-ban meghalt a Százéves háború legnagyobb formátumú parancsnoka a fekete herceg, majd 1377-ben III. Edward is. Így a francia csapatokat vezető Bertrand du Guesclin fölénybe került. Az 1375-ben megkötött fegyverszünet a franciáknak kedvezett.

A háború harmadik szakasza (1400-1429):

A háború harmadik szakaszát megelőző években Angliában is és Franciaországban is belpolitikai válságok voltak. Angliában a Wat Tyler vezette parasztfelkelés okozott válságot, Franciaországban pedig VI. Károly (1380-1422) ellen kialakuló családi viszály okozott polgárháborús állapotokat.

Angliában 1413-ban V. Henrik (1413-1422) került a trónra, aki 1415 augusztusában partaszállt Harfleur-nél Normandiában, és elfoglalta a várost. Bár szívesen vonult volna Párizs alá egyből, mégis egy fosztogató hadjárat megszervezése mellett döntött Észak-Franciaországon át az angolok által megszállt Calais-ig. V. Henrik a Százéves háború legmegdöbbentőbb csatáját Azincourtnál, a Somme folyótól északra, Calais közelében vívta meg. Az alig 6 ezer fős angol sereg meglepő győzelmet aratott a franciák 30 ezres hada felett. A csatában az angolok íjászaiknak köszönhetően, mindössze 200 ember veszteséggel, mintegy 6 ezer francia lovagot mészároltak le, ugyanis a franciák a lovagi hadviseléshez makacsul ragaszkodva harcoltak, így óriási vereséget szenvedtek.

Henrik elfoglalta Normandia nagy részét, beleértve Caent 1417-ben és Rouent 1419. január 19-én, miáltal Normandia két évszázad elteltével ismét angol fennhatóság alá került. Az angol király ezt követően hivatalos szövetséget kötött a Burgund Hercegséggel, és együtt bevették Párizst.

Az angolok győzelme teljes lett, amikor 1420-ban megszületett a Troyes-i egyezmény. Az alku szerint V. Henrik elveheti VI. Károly francia király lányát (Katlint) így születendő gyermekük lesz majd a későbbi francia uralkodó. A gyermek érkezéséig a francia királyé marad országa, de ha meghalna, akkor francia hon az angolokra száll. Az egyezség részét képezte, hogy a tényleges trónörököst (dauphin) VII. Károly kizárták a trónöröklésből.

Az egyezmény aláírása után két esztendővel azonban mindkét király váratlanul meghalt. Természetesen Anglia nyilvánvalónak vette, hogy az alku szerint VI. Károly halálával Franciaország trónja az angoloké, így 1422-ben VI. Henriket már Anglia és Franciaország együttes királyaként koronázták meg. Franciaország azonban nem fogadta el a Troyesi-i egyezményt, és folytatta a harcot.

A háború utolsó szakasza (1429-1453):

A teljes erővel dúló háborúban Orleans angol ostroma során, 1429-ben bukkant fel a történelem színpadán egy lorraine-i francia parasztlány, bizonyos Jeanne d’Arc, aki azt állította, hogy látomása során Isten őt választotta ki arra a feladatra, hogy francia honból kiűzze az angolokat.

A Jeanne d’Arc által fellelkesített francia csapatok megtámadták az angol erődítményeket, így az angoloknak fel kellett hagyniuk az ostrommal. Még így is jó néhány erősséget elveszítettek a Loire folyó mentén. Nem sokkal ezután egy 8000 fős, nehézlovasokkal is megerősített francia sereg áttörte az angol íjászok falát Patay-nél legyőzve a John Fastolf és John Talbot, Shrewsbury első earlje által vezetett 3000 főnyi angol sereget. Ez volt a háború első komoly szárazföldi francia győzelme, amely megnyitotta a dauphin számára az utat Reims felé, ahol VII. Károlyként francia királlyá koronázták.

Az alig 26 éves új francia királynak sikerült az, ami elődeinek száz éven át nem, vagyis össze tudta fogta Franciaország egész népét. A hatalmas 14 milliós lakosú ország összegyűjtötte minden erejét, fegyverforgató harcosát és 1435-ben a burgundiaiak átállása után kiűzték az angolokat Párizsból. A győzelemben szerepet játszott az is, hogy Károly szakított végre az elavult lovagi harcmóddal, lecserélte a régi bandériumokat és korszerű hivatásos sereget szervezett.

A harcok alatt sajnos 1430-ban Jeanne-t elfogták a burgundiak, majd kiadták az angoloknak, akik máglyahalálra ítélték, mint boszorkányt, de alakja és mártír halála még a háború utolsó éveiben is hatott a franciákra. A Százéves háború tehát 1453-ban pontosan 116 esztendő után francia győzelemmel ért véget. Franciaország visszanyerte egységét, területeit és megindult a központosítás és a valódi nagyhatalommá válás útján.

Szerk.: Harmat Árpád

Felhasznált irodalom:

• Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve. A középkor. II. kötet. Osiris Kiadó, Budapest, 2004 (186-196 p.)

• Katus László: A középkor története. Pannonica - Rubicon Kiadó, Budapest, 2001. (348-358 p.)

• Szántó György Tibor: Anglia története. Maecenas Könyvek, Budapest, 1999

• Georges Duby: Franciaország története I. A kezdetektől a Bourbon-restaurációig. Osiris Kiadó, Budapest, 2005

Ajánlja ismerőseinek...