A Német lovagrend

A Német Lovagrend vagy Teuton Lovagrend (latinul Ordo Teutonicus) német egyházi-katonai lovagrend volt, amelyet eredetileg Palesztinában alapítottak betegápoló tevékenység céljából.

Az Európába visszatérő lovagokat 1211–1225 között rövid ideig a Magyar Királyság Dél-Erdélyben, a Borzaföldön (ma Barcaság) telepítette le II. András magyar király. Miután innen önállósodási kísérletük miatt ki lettek verve, Konrád lengyel fejedelemtől kaptak új letelepedési lehetőséget, és a rend ettől kezdve elindult a felemelkedés útján.

A Német Lovagrend állama

A Magyarországon kudarcot vallott Német Lovagrend és nagymestere Salzai Hermann tanult a vereségből, s rövidesen megnyílt a lehetőségük Lengyelországban az érvényesülésre. Az északon élő balti poroszok hosszú idő óta gyakran betörtek Lengyelországba és a szomszédos fejedelmek nem boldogultak velük. Konrád lengyel fejedelem, Mazóvia uralkodója nemsokkal az erdélyi menekülés után felkérte Salzai Hermannt, ha segít neki megállítani a poroszokat, akkor megkapja a Kulm (Chłemnó) területét és az ott létrejött Kulmi püspökséget, utóbbihoz egy porosz nemzetségi terület, Sarvabunó földje is tartozott, aki kikeresztelkedett. A püspökséget minden előzetes értesítés és a pápa engedélye nélkül adományozta oda Konrád a lovagoknak.

A rend ellenben a meghódított földekre is igényt tartott, de most biztos szilárd háttér nélkül nem mert azonnal kísérletezni az önálló ország alapításával. Salzai Hermann, aki remek diplomata volt, közvetített a Német Birodalom és a vele szembenálló Róma között. Később is nagy szerepet vállalt a két fél kibékítésében és még más nagy szolgálatot tett II. Frigyes német-római császárnak, aki hálája jeléül adta neki a rimini aranybullát 1226 tavaszán. A kiváltságlevél a Német Lovagrend poroszföldi államának első alapítólevele garantálta a teljes jogot a meghódítandó földekre, a különállást a birodalomtól és nagymestert, valamint a Rendi Állam egyenrangúságát a többi német hercegség és fejedelemség mellett. A 13. századra már szinte az egész Baltikum a kezükre jutott. A lovagok azonban még több területet akartak, és folyamatosan támadták Lengyelországot és Litvániát. Előbbi esetében a háborút már nem leplezhették a kereszténység terjesztését célzó keresztes hadjárattal, mert a lengyelek katolikus keresztények voltak.

A Német Lovagrend államának hanyatlása

A pogány litvánok ellen viszont térítőként léptek fel, az ortodox oroszokat pedig eretnekeknek tekintették, és ezen a címen indítottak ellenük háborút. Az 1410. évi grünwaldi csata során azonban megsemmisítő vereséget szenvedtek, amely végleg eldöntötte a lovagok és a térség sorsát. Hatalmuk a következő időszakban fokozatosan összeomlott és meg kellett hódolniuk a lengyel királynak. A kegyelemdöfést azonban a reformáció jelentette, mivel az evangélikus hitre áttérő egyik nagymesterük kisajátította magának a rend kelet-porosz területeit, a livóniai részeken pedig a környező országok osztoztak. Később 1809-ben Napóleon. A Német Lovagrend régi elnevezése Mariánus Lovagok volt. A lovagok ugyanis Szűz Máriátvédőszentjüknek. III. Honorius pápa az erdélyi püspöknek, Rajnaldnak írt 1224. évi levelében a lovagokat „Szent Mária német ispotályosainak” nevezi.Régebbi történelemkönyvekben „német vitézekként” írják őket. tartották.

Az állam nélküli Német Lovagrend

A lovagrendet az évszázadok során különféleképpen ítélték meg. A rendszerváltás előtt Magyarországon is könyörtelen és vérszomjas szörnyetegekként festették le a „fasiszta” szellemiségű német lovagokat, akik a porosz és szláv népeket irgalom nélkül, tűzzel-vassal pusztították, és a helyükre németeket költöztettek, valamint rablóháborúkból tartották fenn magukat. Mindezen állítások legfőképp a kommunista történetírástól származnak. A poroszokat nem irtották ki. Igaz, hogy a keresztes háborúk sok véráldozattal jártak és erőszakkal keresztelték meg a pogányokat, de a kor legtöbb hasonló konfliktusát máshol is ez jellemezte. Akkora öldöklés viszont nem történt, hogy a teljes őslakosság kipusztult volna. Jóllehet mind a lengyelekkel folytatott, mind a többi háború területszerző harc volt, de más országok is ugyanúgy folytattak fegyveres expanziókat nagyobb birtokokért, ezeket mégsem minősítik „rablóháborúknak”. A lovagrendről nem alkothatunk sem túlságosan pozitív, sem túlságosan negatív ítéletet. A lovagok bátor és kötelességtudó vitézek voltak. Uralmuk alatt rendkívül felvirágoztatták a Balti-tenger térségét, ahol a teutonok vitézi szellemét követve kialakulhatott az erős Poroszország, és végső soron ez tette lehetővé az egységes Németország létrehozását 1871-ben.

Nagy Márta

Ajánlja ismerőseinek...