A második világháború története /1939-1945/

/készítette: Harmat Árpád Péter/

Cikkünk végén részletes kronológia (időrend) és fogalomtár található

Előzmények: Az első világháborút (1914-1918) lezáró párizsi békerendszer rendelkezései csalódottsággal és elégedettlenséggel töltötték el mind a vesztes Németország, mind a győztes Olaszország és Japán népét. Olaszország az első világháború második évében, 1915-ben állt át az antant oldalára, miután titkos ígéreteket kapott a nyugati hatalmaktól arra vonatkozóan, hogy a háború befejezése után megkapja Ausztriától Dél-Tirolt, az Isztria félszigetet, Trieszt városát, Dalmáciát, illetve megtarthatja afrikai gyarmatait. A béke valóban ki is mondta a leírt területek Olaszországhoz kerülését, ám Dalmácia (Zára kivételével) és az afrikai gyarmatok nagy része nem maradt meg birtokukban.

Emellett győztes státusza ellenére a vesztesekhez hasonló nyomorúságos gazdasági körülmények közt élt Olaszország népe. A nyomor életre hívta a szélsőségeket: megerősödtek a kommunisták és Benito Mussolini vezetésével megjelentek a fasiszták is, akik 1922-ben átvették a hatalmat. Japán szintén győztesként fejezte be az első világháborút, de Észak-Kína Santung tartományának hovatartozása miatt élénk vitába keveredett a szintén győztes Kínával. Japánban 1927-ben a szélősjobboldal és Giichi Tanaka került hatalomra, aki azonnal meghirdette a terjeszkedés politikáját ("Tanaka terv"), melynek jegyében 1931-ben Japán megszállta Mandzsuriát.

Németország vesztes hatalomként egyszerre szenvedte el a vereség gondolatának megaláztatását és a háborút lezáró béke révén területének megcsonkítását. Elveszett számára Elzász-Lotaringia, az értékes lengyelországi tengerpart (Danzig) a Rajnavidék - melyben demilitarizált övezetet alakítottak ki a győztesek - és az afrikai gyarmatok (ezeket a győztesek szétosztották egymás közt) Mindehhez társult az általános nyomor és éhezés. A lesújtó helyzetben Olaszországhoz hasonlóan Németországban is erőre kaptak a szélsőségek: kommunista forradalmak-felkelések (1919-ben: Spartacus felkelés, Bajor Tanácsköztársaság, 1920-ban: Ruhr vidéki munkásfelkelés) illetve megjelentek a nácik Adolf Hitler (1889-1945) vezetésével.  Első hatalomátvételi kísérletük ugyan 1923-ban még kudarcot vallott (müncheni sörpuccs) ám 1932 július 31-én a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt a parlamenti választásokon megszerezte a szavazatok 38% -át. A nácik választási győzelméhez hozzájárult, hogy a nyomorban élő németek fogékonyak voltak Hitler beszédeire, melyekben a nyugattal szembeni "revansról", erős Németországról, a zsidók válságért való okolásáról, és a német felsőbbrendűséghez méltóbb nagyobb élettérről "prédikált". A németek a nácik ígéretei révén úgy érezhették, végre meg van a megoldás a gazdasági válságra, és az első világháborús vereséget kísérő megalázottság érzésének elfelejtésére. Pedig Németország válságból való kivezetését már az 1920-as években Gustave Stresemann külügyminiszter megkezdte, aki az 1922-es Rapalló szerződéssel előbb a Szovjetunióval rendezte Németország kapcsolatait (háborús károk megtérítéséről való kölcsönös lemondás), majd az 1925-ös Locarno egyezményben elérte a nyugati határvidék nemzetközi garantálását. (A Locarno szerződés garantálta, hogy ne tudjon megismétlődni Franciaország 1923-as önkényes lépése, amikor csapataival megszállta a Ruhr-vidéket.) Ugyancsak Stresemann politikájának óriási eredménye volt, hogy a nagyhatalmak 1932 nyarán a Lausannei Konferencián gyakorlatilag elengedték Németország számára a háborús jóvátételek további fizetésének kötelezettségét.

A nácik 1932-es választási győzelmével a náci párt a Weimari parlament legjelentősebb politikai ereje lett, ám mivel az esetleges kommunista és szociáldemokrata összefogás lehetetlenné tette volna stabil kormányzásukat, a köztársasági elnök (Hindenburg) 1932 novemberére a választások megismétlését határozta el. Mivel az új választás is hasonló eredményt hozott, végül 1933 január 30-án Hitler lett a kancellár. Megindult a teljes náci egyeduralom és totális állam kiépítése. Ennek során hozták létre a felhatalmazási törvényt, mellyel sikerült kikapcsolniuk a parlamentet a törvényhozás folyamatából.

Hitler ekkor érezte elérkezettnek az időt arra, hogy leszámoljon párton belüli riválisával Ernst Röhm -el és túlzott hatalmat szerzett szervezetével az SA -val (Sturmabteilung) A hosszú kések éjszakáján (1934 június 29-30) sorra kivégeztette az SA vezetőit, és helyettük a náci párt legfontosabb félkatonai szervezetévé az SS -t (Schutzstaffel) emelte. A küllönleges szervezetet 1929-óta vezető Heinrich Himmler ettől az időponttól lett fokozatosan Hitler jobbkeze. A belső "tisztogatást" követően a náci teljhatalom akkor lett teljes Németországban, amikor Hitler betiltotta a pártok működését, majd Hindenburg halála után, 1934 augusztus 2-án az államfői tisztséget is kezébe kaparintotta.

Az 1930-as évek második felére fokozatosan kialakult Hitler körül egy belső vezetői kör, melynek "működése" meghatározta a kialakuló náci Németország, majd birodalom "arculatát". Ezen bizalmi kör legfontosabb tagjai a következők voltak: a birodalmi belügyminiszter és SS vezető Himmler, a propagandaminiszter Joseph Goebbels, a légügyi miniszter és poltikai örökös Herman Goering, Hitler pártbeli helyettese Rudolf Hess majd 1941-től Martin Bormann és végül a hadügyminisztérium megszüntetésével létrejött OKW (Oberkommando der Wermacht) legfőbb vezetője Wilhem Keitel.

A fasiszta hatalmak terjeszkedése az 1930-as években

Az 1930-as évekre létrejött három fasiszta hatalom - Olaszország, Japán és Németország - már az 1920-as években megkezdte a terjeszkedő politikát és az egymással való szövetségkötést. Japán 1931-ben meghódította Észak-Kínát, majd később Todzso Hideki miniszterelnök vezetésével nekilátott a Tanaka-terv (további hódítások) megvalósításához. Olaszország Mussolini vezetésével 1935-ben megtámadta Etiópiát és felkészült Albánia - később Görögország - meghódítására, Németország pedig miután 1935 márcusában bevezette az általános hadkötelezettséget, 1936-ban önkényesen birtokba vette a demilitarizált Rajna-vidéket. (Ezzel kétszeresen is megszegve az első világháborút lezáró párizsi békét.) A három hatalom közül Hitler terjeszkedése volt a legagresszívabb, hiszen a Saar-vidék népszavazással történő 1935-ös megszerzését követően 1938 március 12-én az Anschluss révén Németoprszághoz csatolta Ausztriát is, majd 1938 szeptemberében a Müncheni Konferencia révén Csehszlovákiát. (Hitler az egyezmény létrehozásánál a Németországon kívüli német kisebbség, a Csehszlovákiában élő, Henlein által vezetett szudétanémetek helyzetét használta fel ürügyként.) A konferencián Nagy-Britannia részéről Neville Chamberlain, Franciaország részéről Edouard Daladier, Olaszország részéről Benito Mussolini "hozzájárulását adta" Csehszlovákia feldarabolásához: az első bécsi döntés határozott a magyarlakta területek Magyarországhoz csatolásáról 1938. november 2-án, majd 1939. március 14-én kikiáltotta Szlovákia függetlenségét a tisói fasiszta bábkormány, egy napra rá pedig Hitler bevonult Prágába, s létrejött a Cseh–Morva Protektorátus.

A terjeszkedések közepette 1936-ban létrejött a Berlin-Róma tengely és ­Németország, Japán, Olaszország kommunistaellenes megegyezése az Antikomintern paktum. Az európai hatalmak nem tudtak mit kezdeni Németország és Olaszország felemelkedésével s elnézték, hogy a spanyol polgárháború (1936-1939) a fasiszták győzelmével végződjék, és így újabb fasiszta hatalom jelenjen meg a világtérképeken: a Francisco Franco vezette Spanyolország. Az 1930-as évek végére Európában a Führer (Hitler) a Duce (Mussolini) és a Cadillo (Franco) vezette fasiszta országok kezükbe kaparintották a világpolitikai kezdeményezést. Végső szövetségük a Háromhatalmi Szerződés (Németország, Olaszország és Japán) 1940 szeptemberében jött létre és később olyan - az első világháborús békerendezésben szintén csalódott - államok is csatlakoztak hozzá, mint Magyarország és Románia.

Lengyelország megtámadása - a háború kezdete

Adolf Hitler 1939-re tudomásul vette, hogy a további terjeszkedések már nem biztos, hogy békés eszközökkel is megoldhatóak. Ennek ellenére úgy vélte, hogy a nyugati hatalmak - Anglia, Franciaország és az USA - nem fognak egy Kelet-európai kisállam - Lengyelország - lerohanása miatt háborút indítani. A nagy keleti hatalom a Szovjetunió pedig szintén távoltartható lesz, ha Lengyelország bekebelezése előtt egyezséget köt Sztálinnal. Ezen gondolatsor folyamányaként született meg 1939. augusztus 23-án a Molotov-Ribbentrop paktum - vagy más néven Német-Szovjet megnemtámadási egyezmény, melynek titkos záradéka Lengyelország felosztását tartalmazta. (A paktum Lengyelország felosztásán túl rögzítette, hogy a Baltikum, illetve Finnország keleti határszéle és Beszarábia a szovjet érdekszféra része lesz.)

Hitler végül 1939 nyarának végén döntő lépésre szánta el magát: javaslatnak álcázott ultimátumban követelte a lengyel kormánytól Gdansk (Danzig) azonnali átadását és a Kelet-Poroszországgal való szárazföldi összeköttetés biztosítását (azaz német autópálya és vasútvonal engedélyezését lengyel területeken)! Az ultimátumot - nyugati segítségben bízva - elutasította a varsói kormány, így 1939. szeptember 1-jén hajnali 4 óra 45 perckor a szárazföldön, a levegőben s a tenger felől a német csapatok támadást indítottak Lengyelország ellen. A közvetlen ürügyet az SS által szervezett akció szolgáltatta. A lengyel csapatok nem tudtak ellenállni a német fölénynek. A németek a villámháborúnak nevezett taktikával: nagy tömegű páncélos haderővel és kegyetlen bombázásokkal hetek alatt lerohanták Lengyelországot, 1939 szeptember 27-én Varsó is kapitulált. Közben a szovjet hadsereg a németekkel kötött 1939. augusztusi paktum értelmében bevonult Lengyelország keleti részébe.

A furcsa háború

A gyors vereséghez hozzájárult Anglia és Franciaország halogató magatartása is. A német támadás hírére mindkét állam ultimátumban követelte a harci cselekmények megszüntetését és a lengyel területek kiürítését. Mivel Németország elutasítólag válaszolt, Anglia és Franciaország szeptember 3-án hadat üzent. A nyugati fronton mégsem kezdődött meg a háború. A franciák létszámbeli fölényük ellenére nem kockáztatták a Maginot-vonal biztonságát. 1940 áprilisáig nem történt semmi változás. A németek ülő háborúnak, az angolok unalmas háborúnak, a franciák furcsa háborúnak nevezték a kialakult helyzetet.

Szovjet- finn háború, a balti államok annektálása

A furcsa háború időszakában a legnagyobb hadmozdulatokra keleten került sor: a Szovjetunió bekebelezte a három balti köztársaságot: Litvániát, Lettországot és Észtországot, majd érdeklődése Finnország felé fordult. Novemberben a Szovjetunió Leningrád biztonságára hivatkozva ultimátumban követelte a Leningrádtól mintegy 30 kilométerre lévő Viborg és környékének átadását Finnországtól, cserébe Észak-Karéliában lényegében értéktelen területeket ajánlottak fel. A finn kormány elutasította az ultimátumot, amit november 30-án a szovjet Vörös Hadesereg hadüzenet nélkül támadása követett. Kitört az ún. Téli háború. A harmincas évek szovjetunióbeli pereinek idején a tapasztalt és képzett tisztjeitől megfosztott, emiatt rosszul vezetett szovjet csapatok egymást követő támadási kísérletei sorra megtörtek a finn ellenálláson, így a háború a tervezettnél jobban elhúzódott. A franciák és az angolok expedíciós erőt terveztek küldeni a finnek megsegítésére, a semleges Svédország azonban német támadástól tartva vonakodott átengedni területén a szövetségeseket. A finn kormány felhívásaira külföldi önkéntesek érkeztek az országba, köztük nemhivatalosan egy magyar zászlóalj is. Mire az expedíciós csapatok átengedéséről szóló megállapodás megszületett, a szovjetek 1940. február 11-19-én áttörték a finn erődrendszert, a Mannerheim-vonalat; március 3-án elfoglalták Viborgot, és március 12-én békét kötöttek. A finn erőforrások nem bírtak lépést tartani a hatalmas Szovjetúnióval. Bár Finnország több mint 40000 négyzetkilométer nagyságú területet vesztett el, és bérbe kényszerült adni a Hanko-félszigetet is, mégis megőrizte önállóságát. A finnek katonai sikerei pedig a szovjet Vörös hadsereg lebecsüléséhez vezetett. Az új határ a szovjet ultimátumban megszabott vonalat követte.

Dánia és Norvégia megszállása

1940 tavaszán Hitler új célpontokat szemelt ki magának: Dániát és Norvégiát. Dániára azért volt szüksége Hitlernek, mert hasznos volt területileg a norvég hadműveletekhez. Norvégiára pedig azért, hogy biztosítsa a svéd vasérc utánpótlási vonalát. Április 9-én ultimátumot nyújtottak át Dániának, és ezzel egyidejűleg csapataik gyakorlatilag egyetlen nap alatt elfoglalták az országot. Ugyanezen a napon jelentős német erők szálltak partra a norvég partvidék több pontján Oslótól Narvikig. Az angolok és a franciák még áprilisban expedíciós erőket küldtek az északi országba, a hadművelet összességében kudarcot vallott. A megszállt Norvégiában németbarát kormány alakult.

A franciaországi hadjárat

Alig ért véget a dániai és a norvégiai hadjárat, máris újra támadást indított a német haderő Luxemburgon, Hollandián és Belgiumon keresztül Franciaország ellen, így kerülve ki a Maginot-vonalat. Ezzel befejeződött a „furcsa háború”, és elkezdődtek a Franciaország, majd a Nagy-Britannia elleni támadások. A német támadás ereje és gyorsasága meglepte a szövetségeseket. További meglepetést jelentett, hogy nagy tömegben összpontosítva használták fel a gépesített és páncélos erőiket, amelyeket a Luftwaffe hatékonyan támogatott, a levegőből zúzva szét minden ellenállást. Öt nap alatt elfoglalták egész Hollandiát. A védelem kulcspontjait ott is és Belgiumban is ejtőernyősök foglalták el. 1940. Június 14-én a németek bevonultak Párizsba. Júniusban Olaszország is hadat üzent Franciaországnak és Angliának. Az olasz csapatok azonban nem tudták áttörni az Alpok és a Földközi-tenger között kiépített francia védelmi vonalat. Franciaország északi része a német csapatok megszállása alá került, míg az ország déli része Vichy központtal névleg önálló maradt, az innen kormányzó Pétain marsall fasiszta jellegű rendszert alakított ki.

Dunkerque-nél, a tengerpartnak szorulva több mint félmillió francia és brit katona került kelepcébe, közülük 340 ezret átmenekítettek a La Manche csatornán. Charles de Gaulle tábornok Angliába menekült, és megalakította a Szabad Franciaország mozgalmat. 1942. november 13-án, miután amerikai csapatok szálltak partra Észak-Afrikában, a németek megszállták Franciaországnak a Vichy kormányzat irányítása alatt maradt déli részét is. 1940 végére a Berlin-Róma-tengely ellenőrizte az európai kontinens legnagyobb részét.

Az angliai csata

Franciaország térdre kényszerítése után már csak egy ország maradt Európában, amely még ellenállt és nem volt a németek szövetségese: Anglia. 1940. május 10-én Londonban az új miniszterelnök Winston Churchill lett. A Luftwaffe már májusban elkezdte Anglia bombázását. Mivel a szigetországot főként a hadiflotta és a légierő védte, Németország elsősorban a légifölény megszerzésére törekedett. A csata első szakaszában a németek elsősorban a repülőtereket, radarállomásokat, légi irányítási pontokat támadták. A brit Királyi Légierő (RAF) és a túlerőben lévő német Luftwaffe között kibontakozott a háború egyik legnagyobb szabású összecsapása az angliai csata. Szeptember 7-én azonban Göring utasítására a támadások súlypontját áthelyezték az angol nagyvárosok – elsősorban London – elleni támadásokra, lemondva ezzel a RAF megsemmisítéséről, és a lakosság ellenállóerejének megtörésétől várták a győzelmet. Londont 1940 november 3-ig gyakorlatilag minden éjszaka bombázták, ezt követően pedig súlyos támadás ért több angol nagyvárost is. A támadások intenzitása csak november végétől csökkent, jóllehet, egészen a háború végéig tartottak a légitámadások Nagy-Britannia ellen.

Háború az Atlanti-óceánon

Az Atlanti-óceánon folyó tengeri háború kitartott az egész háború ideje alatt. Kezdetben a német tengeralattjárók elsősorban a brit vizeken, a felszíni flotta pedig az Atlanti-óceánon tevékenykedett. 1940 júniusára Franciaország elfoglalásával a Francia Haditengerészet kilépett a háborúból. A Brit Királyi Haditengerészetre óriási nyomás nehezedett. A helyzeten némileg javított az 1940 szeptemberében, az Egyesült Államokkal kötött Rombolók Támaszpontokért Egyezmény (a britek néhány tengerentúli támaszpontjukat az Egyesült Államoknak adták, ötven rombolóért cserébe). A német felszíni flotta (a kezdeti Atlanti-óceáni portyázások után) a fő hangsúlyt Skandinávia megóvására fektette, ugyanis tartottak a Szövetségesek északi támadásától. 1941 májusában a britek megszereztek egy Enigma kódoló gépet, amely hozzájárult a német rádióüzenetek megfejtéséhez, és ezzel a tengeralattjárók helyének meghatározásához. 1941 nyarán a Szovjetunió – még felkészületlenül – a szövetségesek oldalára állt, decemberben az USA is belépett a háborúba. 1942-ben a német haditengerészet még óriási sikereket ért el. 1943-ra a Szövetségesek igen komoly technikai fejlesztésekkel átvették az irányítást a tengereken. 1944 közepére megérett a helyzet egy összehangolt Szövetséges támadásra.

Háború Észak-Afrikában

Noha az észak-afrikai hadszíntéren az olasz haderők 1940 nyarán számszerű fölényben voltak a britekkel szemben, Mussolini hosszasan habozott, mielőtt utasítást adott az offenzíva megkezdésére. Graziani tábornok hadereje szeptember 13-án lépte át a líbiai-egyiptomi határt. Az angolok visszavonultak, és csupán utóvédharcokra szorítkoztak, így az olaszok szeptember 16-ára elérték Sidi el Baranit. Októberben azonban az angol erők kiegészültek a 7. páncélos hadosztállyal és a földközi-tengeri flottát, valamint légierejüket is megerősítették és a britek 1941. február 11-én ismét elérték a líbiai határt. Mussolini, hogy megvédje Líbiát, kénytelen volt elfogadni a már korábban felajánlott német segítséget. Az így felállított Német Afrika-hadtest parancsnokává Erwin Rommel altábornagyot [képen] nevezték ki.

Ezzel a rosszul felszerelt és gyenge harci szellemű olasz csapatokat jól felszerelt, hatékony német erők egészítették ki, egy igen dinamikus és vállalkozó szellemű, tapasztalt tábornok parancsnoksága alatt. Rommel szinte minden előkészület nélkül indította meg támadását. Március 24-én elfoglalta a határmenti El Agheilát, majd páncélosaival a sivatagon keresztül átkaroló műveletet hajtott végre. Rommelnek el-Mechilinél a fél angol vezérkart sikerült elfognia. Az ezt követő nyarat mindkét fél a további hadjáratokra való felkészüléssel töltötte. Rommel afrikai sikerei 1942. októberig tartottak. A második el-alameini csata a II. világháború észak-afrikai hadszínterének döntő ütközete volt. 1942. október 23. és november 4. között zajlott, főként a Brit Nemzetközösség erői és a tengelyhatalmak német-olasz csapatai között. Miután a szövetséges hatalmak az első el-alameini csatában kínkeservesen megállították Rommel Kairó felé előrenyomuló csapatait, az arcvonal El-Alameinnél, Alexandriától 50km-re szilárdult meg. Jelentős erősítések beérkezése után Montgomery tábornok vezetésével a szövetségesek több fázisban megtámadták és áttörték a német-olasz csapatok arcvonalát, és jelentős veszteségeket okozva megfutamították őket. Súlyosbította a németek vereségét, hogy az el-alameini csata utáni napokban 1942 november 8-án - a Fáklya hadműveletben (Operation Torch) - angol-amerikai csapatok szálltak partra Észak-Afrika nyugati részén (Szafi, Casablanca, Rabat, Oran, Algír, Bougie) és körülbelül 65 ezer fős hederejükkel megkezdték a fasiszták nyugatról történő kiszorítását. Ezzel Afrikában Hitler csapatai két tűz közé kerültek.

Az Afrika Korps maradványai 1942 végén és 1943 tavaszán egészen Tunéziáig hátráltak. A keletről és nyugatról érkező támadások elől Tunisz város környékére kellett visszahúzódniuk, így 1943 -ra ez a város lett afrikai bázisuk utolsó tartható települése. Az 1942 -ben elszenvedett vereségek megpecsételték a tengelyhatalmak sorsát Észak-Afrikában, a továbbiakban már csak korlátozottan voltak képesek offenzív hadviselésre.

A balkáni hadjárat

Miután letett az angliai invázióról, Hitler kelet felé tekintett. 1941 februárjában jóváhagyták a Barbarossa hadműveletet, a Szovjetunió elleni támadás tervét. Előtte azonban rendezni kellett a balkáni helyzetet. 1940. október végén ugyanis az olasz csapatok Albániából kiindulva (1939-ben került olasz fennhatóság alá) megtámadták Görögországot. November 5-én azonban az olasz támadás elakadt. Decemberre a frontvonal már albán területen húzódott. A németek jelentős erőket csoportosítottak át a balkáni hadjáratra. A támadás két fő irányból, Bulgáriából és Magyarországról indult 1941. április 6-án. A németek napok alatt elfoglalták Belgrádot, amit súlyos légitámadás is ért. Április 10-én kikiáltották az önálló Horvátországot. Jugoszlávia fennmaradó részét német, olasz, bolgár és magyar megszállási zónákra osztották. Április 15-én a Bulgária felől és az északi irányból előrenyomuló német páncélos oszlopok görög területre lépve folytatták az offenzívát, és három nap alatt elfoglalták Athént. Április 17-én a jugoszláv haderő letette a fegyvert. Időközben Görögországba brit csapatok érkeztek, amelyek a Korinthoszi-csatorna mentén próbáltak védelmi vonalat kialakítani. A gyorsan támadó németek azonban két nap alatt áttörtek, és április 21-én Görögország megadta magát, a briteket kivonták. A hadjárat utolsó epizódjaként májusban mintegy 6000 ejtőernyőssel – súlyos veszteségek árán – a németek elfoglalták Krétát. A krétai támadást 1941. május 20-án indították meg a németek.

A Szovjetunió megtámadása

A Szovjetunió elleni támadás tervét - azaz a Barbarossa tervet - már 1941. február 4-én jóváhagyták. A támadást többek közt a balkáni események miatt június 22-re halasztották. A Barbarossa hadművelet három irányban írta elő az előrenyomulást. Északon Leningrád felé kellett támadni, középen Szmolenszken át Moszkva felé törtek előre, délen pedig Ukrajnán át a Donyec-medence és a Fekete-tenger felé nyomultak (utóbbi támadást román és szlovák, később magyar csapatok is kiegészítették). A fő célkitűzés – a Vörös Hadsereg teljes megsemmisítése mellett – a Leningrád-Moszkva-Rosztov vonal elfoglalása volt, ahonnan a Luftwaffe már elérhette az utolsó szovjet iparvidéket az Urálban, hogy azt légitámadásokkal kiiktassák. Az, hogy a német-szovjet összecsapásra előbb-utóbb sor kerül, a szovjet vezérkar számára is világos volt. A szovjetek úgy értékelték, hogy a Vörös Hadsereg 1943-ra készülhet fel megfelelőképpen a háborúra.

Sztálin – kihasználva a Molotov–Ribbentrop-paktumban a Szovjetunió számára biztosított lehetőséget – minden erejével igyekezett az időt húzni. A háború a Luftwaffének repülőterek elleni támadásával kezdődött. A szovjet légierő gépeinek nagy részét (mintegy 6000 gépet) a földön semmisítették meg, így az első hetekben szinte korlátlanná vált a német légifölény. A németek az előző hadjáratokban bevált taktikát alkalmazták: légierejükkel támogatott páncélos és gépesített erőikkel mélyen benyomultak a szovjet csapatok mögé, elvágták az utánpótlási vonalakat, hatalmas katlanokat hoztak létre. A Szovjetunió már a háború előtt megkezdte iparának áttelepítését keletre. Stratégiai célja az volt, hogy az Urálon túli és szibériai övezetek nyersanyag illetve ipari termelése elérje a Szovjetunió hagyományos ipari központjainak szintjét. A felfejlesztést a német támadás után rendkívüli mértékben felgyorsították. 1941. szeptember 30-án a páncélos hadtestek megkezdték a közvetlen támadást Moszkva ellen. November 25-én egy páncélos ék elérte Moszkva külvárosát, december 1-jén azonban a német támadás véglegesen elakadt. Miközben a németek kimerültek, Zsukovnak december elejére friss erők álltak rendelkezésére. Addigra részben újabb seregtesteket sikerült felállítani, részben pedig – miután a szovjet vezetés meggyőződött arról, hogy nem kell japán támadásra számítania – a távol-keleti térségből és Szibériából vezényeltek át csapatokat.

Moszkva előtti frontszakaszon a Vörös Hadsereg december 6-án ellentámadásba ment át. A január közepéig tartó támadásban mintegy 300-500 kilométerre sikerült visszaszorítaniuk a németeket, és ezzel elhárult a Moszkvát közvetlenül fenyegető veszély. A Moszkva előtti német vereség a villámháború kudarcát jelentette. Az utánpótlási vonalak végletes megnyúlása mellett ebben szerepet játszottak a korán beköszöntött őszi esőzések, melyek szinte járhatatlanná tették az utakat, majd a kemény orosz tél is. Viszonylag rövid hadműveleti szünet után a szovjet vezérkar 1942 tavaszán a nyugati és a déli irányban egyszerre próbálta felújítani az offenzívát. A szovjet páncélosok áttörték a német védőállásokat, és több mint 100 kilométert nyomultak előre déli irányban. Itt azonban megindult a német ellentámadás. A németek nagy nyári támadása – eltérően az előző évitől – már nem három, hanem csak egy hadműveleti irányban indult meg. Miközben Dél-Oroszországban fellángoltak a harcok, a front középső és északi szakasza alig mozdult.

A németek a Szovjetunió elleni hadjáratot néhány hónaposra tervezték, de nem számoltak a hatalmas távolságokkal, a kimeríthetetlen szovjet embertartalékokkal és Sztálin „felperzselt föld” taktikájával, azzal, hogy a lakosság minden használható dolgot elpusztított, vagy a hátországba szállított, mielőtt a megszállók odaértek volna.

A nagy német előretörés Sztálingrádért

A nagy arányú és döntő jelentőségűre tervezett német támadás végrehajtására Hitler és parancsnokai végül 1942 áprlis 5-én megalkották a 41. számú hadműveleti utasítást, mely később a kék hadművelet nevet kapta. A tervezet az előző évi Moszkva környéki kudarcokból és Leningrád elhúzódó ostromából levonta azt a tanulságot, hogy a német hadsereg nem képes a keleti front teljes szélességében egyidejű támadásra. Az erőket tehát egyetlen kiválasztott frontszakaszra kell összpontosítani és ott áttörni a Vörös Hadsereg védvonalát. A kiválasztott frontszakasz pedig Hitler utasítására a déli lett.

Hogy Hitler miért épp délen akarta először kicsikarni a győzelmet, annak több oka is volt. Először is gazdasági okok húzódtak Hitler indokai mögött, ugyanis a Kaukázus gazdag olajmezőinek elfoglalása jelentős utánpótlás jelentett volna a német harckocsik és repülők számára, ugyanakkor érzékeny veszteséget okozott volna a szovjeteknek elvesztésük. A másik gazdasági okot, a térség legnagyobb városa Sztálingrád (ma: Volgográd) stratégiai jelentősége szolgáltatta, mivel a Volga parti város kulcsfontosságú kereskedelmi útvonalak metszéspontjában feküdt. A gazdasági okok mellett ugyanakkor Hitler számára a Sztálin nevét viselő város elfoglalása fontos ideológiai és propaganda-győzelmet is jelentett volna. A hadművelet kidolgozása után körvonalazódott, hogy az offenzívához, mely a hadmozdulatok két végpontja - Voronyezs és Baku - közt 4000 kilométeres szakaszon tervezte az előretörést, összesen 230 hadosztályra lesz szükség. Ám a német vezérkar ekkor döbbent rá arra, hogy a wermachtnak csupán 178 hadosztály áll rendelkezésére. A hiányzó 52 hadosztályt Hitler Németország szövetségeseitől akarta megszerezni, így a német külügyminisztérium és vezérkar képviselőit arra utasította, hogy képviselőikkel járják végig a csatlós országok fővárosait és kérjenek szövetségeseiktől fokozott katonai részvételt.

Hitler utasítására végül szinte minden csatlós állam jelezte részvételét az akcióban. A románok Antonescu miniszterelnök parancsára két hadsereg részvételét ígérték (3., 4., román hadsereg) és ezzel a németekkel szövetséges államok közül a legnagyobb haderőt irányították a tervezett offenzíva térségébe. Mussolini a 8. olasz hadsereget ajánlotta fel, Magyarország pedig a teljes 2. magyar hadsereget Jány Gusztáv vezetésével. Mindemellett a szlovákok két gyalogoshadosztállyal és egy motoros brigáddal képviseltették magukat. (Az arra vonatkozó német kérést, hogy Magyarország is vegyen részt egy esetleges nyári német támadásban, már 1942 január 6-án bejelentette Joachim von Ribbentropp külügyminiszter, amikor Budapestre látogatott, hogy Horthy Miklós kormányzóval folytasson tárgyalásokat.) 1942 szeptember 10-én a 6. német hadsereg első hadosztályai bevonultak a városba, melynek romjai között az apránként beérkező szovjet 62. és 64. hadseregek gyárépületekből és házak romjaiból rögtönöztek erődítményeket, és ezeket elkeseredett harcokban az utolsó emberig védték. A városba történő bevonulás utáni 3 napban a település külső területei szinte azonnal a németek kezébe kerültek, ám a város közepét és a keleti városrészeket – a Volga partot – védelmező Csujkov vezette egységek szeptember 13-án megállították a németeket. Bár az október 14-én végrehajtott első, és a november 11-én végrehajtott második nagy német támadás is ért el bizonyos eredményeket, - hiszen a város egyes pontjain 80-100 méterre közelítették meg a Volgát, és a folyó mentén már csak mindössze három hídfőállásban tudtak védekezni az oroszok – mégis egyértelművé vált: a német erők kimerültek, és már nem képesek további előretörésekre.

A szovjet hadvezetés csapatösszevonásokat hajtott végre, majd 1942. novemberben ellentámadásba ment át, és az orosz csapatok mintegy 22 német hadosztályt kerítettek be. A németek végül 1943. februárban Friedrich Paulus parancsára Sztálingrádnál megadták magukat, és ezzel az egész világ számára nyilvánvalóvá vált: a Wermacht igenis legyőzhető. A majd 200 napos csata fordulópontot jelentett a háború menetében: innentől ugyanis a szovjetek folyamatosan tudtak előretörni, a német hadsereg állandó visszavonulása közepette.

A kurszki tankcsata

A történelem egyik legnagyobb páncélos ütközete 1943 júliusában zajlott Kurszk városa közelében. (1943 július 5-12) Hitler 1943 nyarán mindenáron megsemmisítő csapást akart mérni a Szovjetunióra, hogy Mussolini támogatására dobhasson át erőket. Azonban a szovjet hadsereg már sokkal több fegyverrel, több katonával és jobb harckocsikkal rendelkezett, mint a németek. Most már folyamatosan érkeztek az amerikai teherautók és konzervek. A "Citadella" névre keresztelt hadművelet szerint von Kluge Középső-Hadsereg csoportja támadt északról, von Manstein Dél-Hadsereg csoportja pedig délről. A németek a támadáshoz 55 hadosztályt (ebből 14 páncélos), 900 000 főt, 10 000 löveget, 2700 harckocsit és több mint 2000 repülőgépet vontak össze. Velük szemben l 900 000 szovjet katona, 4300 szovjet harckocsi, 25 000 tüzérségi löveg, és 2900 repülő állt!

A július 5-én meginduló német támadás egy harapófogóhoz hasonlító offenzíva volt, melyben északi és déli irányból egyszerre indultak meg a német alakulatok. Azonban az északi támadás hamar elakadt, míg a déli sikereket ért el. A hadműveletek végül Kursktól délre, Prohorovka közelében lévő területekre koncentrálódtak, ahol július 12-én több mint 1 500 harckocsi lőtte egymást közvetlen közelről. Mire a nap lement, mintegy 700 harckocsi égett a csata színhelyén. A "Citadella" volt Németország utolsó nagyszabású támadó hadművelete a keleti fronton, amelyért magas árat fizetett. A Dél Hadseregcsoport 20 700, a Közép-Hadseregcsoport 10 000 emberét vesztette el mindössze két nap alatt.

A kurszki győzelem után a rendelkezésre álló hadműveleti tartalékok bevetésével a szovjetek mind a kiszögelléstől délre, mind attól északra általános offenzívába mentek át. A szovjet hadsereg augusztusban visszafoglalta Harkovot, szeptember közepén elérte a Dnyepert és több helyen át is kelt rajta. A Vörös Hadsereg 1944-ben nagyrészt befejezte a szovjet föld felszabadítását.

A képen: a legendás német Trigris harckocsi, melyből 1942 tavasza és 1944 vége közt összesen 1350 darabot állítottak elő. Súlya 60 tonna volt, és 88 mm-es löveggel volt ellátva, míg a vele szemben álló amerikai Sherman, és szovjet T-34 -es harckocsik mindössze 30 tonnát nyomtak, és csak 75 mm-es löveggel voltak felszerelve. (A T-34-eseket 1943-tól már 85 mm-es ágyúkkal gyártották.)

Amerika hadba lépése

Japán 1941 december 7-én váratlanul és hadüzenet nélkül megtámadta az USA birtokában lévő csendes-óceáni Pearl Harbor városát. A támadás célja a város kikötőjében horgonyzó amerikai flotta megsemmisítése volt, mely részben sikerült is. Az amerikaiaknak szinte csak az anyahajóik maradtak meg, ám nem haboztak azonnal hadat üzenni Japánnak. A háború ezzel valóban világméretűvé szélesedett. Az Egyesült Államok és Franklin D. Roosevelt elnök csendben eddig is mindenféle módon támogatta Nagy-Britannia háborús erőfeszítéseit, de óvakodtak attól, hogy fegyveresen beavatkozzanak az európai konfliktusba. A japán támadás és a német – olasz hadüzenet után az USA sem vonhatta ki magát a harcból, s ezzel tulajdonképpen el is dőlt a háború kimenetele. Az angol-amerikai-szovjet szövetség egyesített erői bizonyossá tették a végső győzelmet.

Az amerikaiak a csendes-óceáni hadszintéren alig fél évvel a Pearl Harbor elleni japán támadás után, 1942 júniusában megfordították a háború menetét. A Midway-szigeteknél ugyanis meglepetésszerű és döntő győzelmet arattak a japánok felett, és elsülyesztették legfőbb anyahajóikat.

Nyugati szövetségesek ellentámadása

1943. július 9-10-én a szövetségesek partra szálltak Szicíliában, ezzel több mint két év múltán ismét megjelentek szárazföldi erőikkel is az európai kontinensen. Megkezdték Olaszország elfoglalását. A szövetségesek szicíliai sikereinek hatására július 25-én Romában a Fasiszta Nagytanácsban leszavazták Mussolinit, akit le is tartóztattak. III. Viktor Emmanuel kormánya Badoglio tábornokot bízta meg az új kormány megalakításával, aki fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezett. Ezt követően a németek megszállták Észak-Olaszországot, és ellenkormányt szerveztek. Mussolinit szeptember 12-én Otto Skorzeny ejtőernyős különítménye kiszabadította. Az olasz diktátor Észak Olaszországban német védnökség alatt létrehozta a Saloi Fasiszta Köztársaságot. A szövetséges előrenyomulás igen lassan haladt és Itáliában a háború végéig folytatódtak a harcok.

A teheráni konferencia (1943 november 28-december 1)

Az 1943. november 28. és december 1. között megtartott konferencia volt az elsõ, melynek során a "három nagy" (Sztálin, Roosevelt, Churchill) találkozott egymással. A fasizmus ellen megalakut nyugati szövetség elnökei fontos kérdéseket vitattak meg.

A második világháború másik két konferenciája a jaltai és a potsdami volt, melyeken ugyan szintén jelentős kérdések rendezésére került sor, ám ki kell emelni, hogy a három szövetséges hatalom első, és a későbbi együttműködést tekintve legnagyobb jelentőségű megbeszélése a teheráni konferencia volt. A találkozón Churchill, Roosevelt és Sztálin megtárgyalták a háború folytatásának, valamint az azt követõ konszolidációs idõszaknak legfõbb kérdéseit. Megállapodtak, hogy a második frontot 1944 májusában nyitják meg. Véglegesen eldõlt, hogy a partraszállásra Franciaországban kerül majd sor.

A normandiai partraszállás és Nyugat-Európa felszabadítása

Az 1943-as teheráni konferencián Sztálin, Roosevelt és Churchill megállapodtak a "Második Front" létrehozásában, melynek megfelelően 1944. június 6-án kora hajnalban szövetséges csapatok szálltak partra Normandiában, az Észak-franciaországi partokon. A partra szálló erők parancsnoki posztjára Bernard Law Montgomery brit tábornokot választották, maga a hadművelet az Overlord (hűbérúr) fedőnevet kapta, a kijelölt napot pedig a "D" day névvel látták el.

Az új nyugati front leendő főparancsnoka az a Dwight David Eisenhower amerikai tábornok lett, aki 1942 novemberében sikerre vitte a Fáklya hadműveletet (afrikai partraszállás 1942 novemberében) majd sikeresen vezette a szicíliai partraszállást és közvetlen a normandiai akció előtt felszabadította Rómát. A normandiai partraszállás első napjának legfőbb eredménye az volt, hogy közel 170 ezer angol-amerikai-kanadai katonának sikerült partraszállnia. A sikeresen partot érő 170 ezer katona valamivel több mint fele volt amerikai, a többi angol és kanadai zászlók alatt harcolt. A veszteségek mértéke az első napon mintegy 10 500 főt tett ki, vagyis nagyjából 6-7%-os volt a "lemorzsolódás". Eisenhower a hadművelet első 50 napját (július 25-ig) "hídfőcsatáknak" nevezte. Ezen 50 nap első heteiben kemény küzdelemben a szövetségesek áttörték a német védelmi vonalat, és egy 150 kilométer hosszú, 30 kilométer mély parti sávot tartottak kezükben. Az első napot követő 3 hónapban, pedig, szeptember 15-ig az angol-amerikai erők a partra tettek további 2 millió katonát, akik közül mindössze 40 ezret veszítettek el. A német veszteségek a becslések szerint megközelíthették a 700 ezer főt.

A normandiai partraszállás után a szövetségesek előrenyomulása a Franciaországban lelassult, de júliusban új erőre kapott, és augusztus 25-én bevették Párizst. A további gyors előrenyomuláshoz azonban megfelelő mennyiségű üzemanyag kellett, amellyel bár rendelkeztek – nem tudták előrejuttatni a harcoló alakulatokhoz. A megoldás egy új, a frontvonalhoz közelebbi kikötő megnyitása lett volna. Erre a célra megfelelt Antwerpen, melyet szeptember elsején foglaltak el a kanadai csapatok, azonban a német csapatok visszavonulásuk során elaknásították a kikötő bejáratát, így az sokáig használhatatlan volt. A nyugati front parancsnoksága számára tehát 1944 szeptemberére egy merész tervre volt szükség ahhoz, hogy lehetőleg gyorsan, kevés véráldozattal és váratlanul be tudjanak törni Hollandiába és Németországba.

A nagy terv a Market Garden hadművelet elnevezést kapta, és a II. világháború legnagyobb, legmerészebb ejtőernyős hadművelete volt. Fő célja Hollandia nyugati részének elfoglalása lett volna, mely lehetővé tette volna a szövetségesek számára a Ruhr-vidék bekerítését és az üzemanyag utánpótlás szállítását. Azonban a hadműveleti célt csak részlegesen sikerült elérniük, az utolsó, arnhemi hidat ugyanis nem tudták bevenni. A Montgomery által kezdeményezett rendhagyó hadművelet két hét alatt , 1944 szeptember végére összeomlott. A szövetségesek jelentős veszteségeket szenvedtek. A halottak és sebesültek száma elérte a 17 ezer főt. A Német Birodalom a Market-Garden hadművelet visszaverése után képesnek érezte megát egy nagyszabású ellentámadásra is. Hitler és vezérkara a belgiumi Ardennek hegységet szemelte ki az offenzívára, melynek célja a tengerpart elérése, és a nyugati front visszavetése, így a háború menetének megfordítása volt. A támadás 1944 december 16-án indult jelentős német páncéloserők bevetésével. (Körülbelül 1400 harckocsi vett részt a hadműveletben.) A német csapatok átlagosan 25-30 km mélyen nyomultak előre az amerikai arcvonalak mögé, ám alig 2 hét elteltével az utánpótlási nehézségek és a légi támadások miatt az offenzíva elakadt. A hadművelet kudarcot vallott, és a háború további részében a németek már nem is tudtak több ellentámadást indítani a nyugati fronton. A továbbiakban, egészen a front márciusi összeomlásig, csupán védekező hadműveletekre futotta erejükből.

A jaltai konferencia (1945 február 2-12)

A II. világháborús antifasiszta koalíció vezető hatalmainak tanácskozása 1945. febr. 2-12. között, amelynek a háború utolsó szakasza, valamint a háború utáni politika alakítása szempontjából döntő jelentősége volt. Megegyeztek - többek közt - a Németország és a megszállt országok felszabadítása után követendő közös politikában, a Németország megszállásával összefüggő ügyek rendezésében, a Lengyelországgal és Jugoszláviával kapcsolatos kérdésekben és az ENSZ megalakításában. Kiemelkedő jelentőségű az a megállapodás, amit az európai háború befejeztét követő két vagy három hónap múltán esedékes Japán elleni szovjet hadba lépésről kötöttek. Sztálin azonban feltételekhez kötötte a Japán elleni orosz háborús részvételt. Legfőbb kikötése az volt, hogy a nyugati hatalmak ismerjék el a nácikkal 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov-Ribbentrop paktum határrendezési tervét, melyben a Baltikum, a lengyel keleti területek és Besszarábia (ma Moldávia) a Szovjetunióhoz került. Másik kikötése az volt, hogy a szövetségesek ezentúl a londoni emigráns kormánnyal szemben a szovjet irányítás alatt álló lublini kormányt támogassák. Amikor Roosevelt ígéretet tett a feltételek teljesítésére, a Szovjetunió is kötelezettséget vállalt, hogy az európai háború vége után 3 hónappal hadat üzen Japánnak.

Végnapok Európában, az utolsó német ellentámadások

A nyugati fronton 1945 márciusban az amerikaiak Remagennél a Rajna feletti vasúti hídon utat nyitottak Németország belseje felé, és bekerítették az utolsó jelentősebb német katonai erőket. (300 ezres német veszteség) Ezzel bekövetkezett a nyugati front teljes összeomlása, és megkezdődött a szövetségesek Németországba való beözönlése. (Április 10-én Hannover, 17-én Nürnberg került a kezükre.)

A keleti arcvonalon a Vörös Hadsereg 1945 januárjában kezdett hatalmas támadásba, és a Visztula-Odera hadműveletben „felszabadította” szinte egész Lengyelországot és visszafoglalta a porig rombolt Varsót (január 17) is. Január 29 -re a szovjet csapatok elérték a német határt, február 1-re pedig az Odera-Neisse vonalat. A nagy szovjet offenzívát Sztálin azt követően indította meg, hogy a németek leverték a varsói lengyel felkelést (1944 aug.1-okt.2) melyet jobboldali és nem szovjetbarát kommunista lengyelek kezdeményeztek. Egyes vélekedések szerint Sztálin szándékosan várt Lengyelország felszabadításával, mert a felkelés leverése után "felszabadítóként" érkezhetett az országba. (A varsói felkelés leverése alatt, amíg Sztálin viszafogta az előretörést, megtörtént a Baltikum felszabadítása.)

A német hadsereg utolsó erőtartalékaival a keleti fronton még két ellentámadást tudott végrehajtani. Az egyiket az Észak-lengyelországi Pomerániában, 1945 február 13-án (Napforduló hadművelet). Ám az alig 500 páncélossal végrehajtott hadművelet hamar kudarcot vallott, sőt a szovjet ellentámadás 1945 márciusában felmorzsolta a Németországot védelmező teljes Visztula hadseregcsoportot (350 ezer fő veszteség). Hitler a másik ellentámadást - vezérkarának tiltakozása ellenére - nem Berlin előterében, hanem Magyarországon indította 1945 március 6-án. A Székesfehérvár térségében kezdeményezett hadműveletben a legutolsó német páncélostartalékokat - a nyugati frontról átcsoportosított 6. SS páncéloshadsereget - vetették be. Hitler egyrészt makacsul védelmezni akarta a dunántúli (zalai) olajlelőhelyeket, mivel itt voltak a németek utolsó olajtartalékai, másrészt egy nagyarányú ellentámadásról álmodott. Ám a német előretörés tt is kudarcot vallott.

Mussolini 1945 áprilisban fogságba esett, és az olasz partizánok kivégezték. A Vörös Hadsereg bevonult Berlinbe, ahol Hitler 1945 április 30-án délután 15:30 -kor öngyilkosságot követett el. Ezután a náci Németország napokon belül letette a fegyvert a szövetségesek előtt. A nyugati fronton 1945 május 7-én Reimsben Jodl tábornok, a Keleti fronton május 9-én Berlinben Keitel tábornok írta alá a kapitulációt.

A Holokauszt, a zsidók elleni népirtás

Az európai zsidóság tömeges legyilkolásának második világháborús folyamatát napjainkban a holokauszt, azaz égő áldozat (görög) kifejezéssel szokták leírni. Előzményei a 30-as évek Németországába vezetnek vissza. A Hitler vezette Német Nemzetiszocialista Párt programjában ugyanis a kezdetektől fogva kiemelten szerepelt a zsidók hibáztatása a gazdasági bajokért. Később a fajelmélet megfogalmazásakor a zsidókat az "alacsonyabb rendű fajok" közé, ott is a leginkább ártalmas - és a felsőbbrendű németekre leginkább veszélyes - ellenségek közé sorolták. Ahogyan a nácik Németországban egyre nagyobb népszerűségre tettek szert, úgy növekedett a zsidók elleni kegyetlenségek száma is. Végül 1932 július 31-én a nácik majdnem 14 millió szavazat megszerzésével (37,4%) megnyerték a választásokat, és alig fél évvel később, 1933 január 30 -án Adolf Hitler lett Németország kancellárja. Innentől egymást érték a zsidók ellen hozott törvények: 1933 áprilisában minden németországi zsidó számára megtiltották a köztisztviselői, jogi, orvosi, újságírói pályákon való munkavállalást. Alig két évvel később pedig, 1935-ben megszülettek a Nürnbergi zsidótörvények, melyek már pontosan meghatározták - faji és nem vallási alapon - hogy ki számít zsidónak. A jogszabály szerint zsidó az, akinek akinek 3 nagyszülője zsidó, valamint az, akinek 2 nagyszülője zsidó, és a törvény életbelépésekor az izraelita hitfelekezet tagja, vagy zsidónak házastársa. A jogszabály megtiltotta a házasságot és a házasságon kívüli nemi kapcsolatot zsidók és német vagy rokon vérűek között, valamint megvonta a zsidóktól a német állampolgári jogokat, illetve tiltotta, hogy zsidók árjákat alkalmazzanak. Később, 1941 szeptember 1-én a németek rendeletileg előírták a zsidók számára a sárga színű Dávid-csillag kötelező viselését. A zsidók elleni törvényeket Németország után először a németekkel szövetséges államokban vezették be, így például Magyarországon. Nálunk összesen három zsidótörvény született: 1938-ban, 1939-ben és 1941-ben. Később a háború kirobbanása után pedig, a németek gondoskodtak arról, hogy minden általuk megszállt országban foganatosítsák a rendelkezéseket.

A második világháború kirobbanása előtti években létrejött a zsidók üldözését végrehajtó két legfőbb szervezet. Az egyik volt az SS (Schutz-staffel = védosztag). Az SS eredetileg Hitler elit testőrségeként jött létre, ám 1929-től, amikor élére Hitler bizalmasa Heinrich Himmler került, már a náci állam és diktatúra legfőbb rendfenntartó szerve lett belőle. Két alapvető része a Waffen-SS és az Algemeine-SS. Az előbbi végezte az 1933 -tól létrejövő koncentrációs táborok őrzését (Totenkopf-SS) a zsidók elfogásást, és egyéb rendőri-nemzetbiztonsági feladatokat, míg az utóbbi a harctereken teljesített frontszolgálatot. A diktatúrát fenntartó másik zsidóüldöző szerv a Birodalmi Biztonsági Főhivatal volt (RSHA, azaz Reichssicherheitshauptamt) A hatalmas hivatal 1936-ban jött létre Himmler és jobbkeze Reinhard Heydrich (később pedig Ernst Kaltenbrunner) irányítása alatt. Összesen 7 hivatalra oszlott: 1: személyzeti ügyek, 2: gazdasági, igazgatási ügyek, 3: információs ügyek (belső kémkedés az értelmiségiek, társadalmi csoportok körében) 4: Titkos Államrendőrség, Geheime Staatspolizei, azaz GESTAPO. A 4-es hivatalnak 6 csoportja volt: A) Kommunisták, liberálisok figyelése, B) Zsidók összegyűjtése, deportálása C) Fogvatartások D) Külföldiek eltávolítása E) Kémelhárítás F) Határrendőrség 5: köztörvényes bűnözők elfogása 6: külföldi hírszerzés 7: irattár!

Természetesen az RSHA legfőbb hivatala a IV-es volt, azon belül pedig a IV/B csoport, melynek élén Adolf Eichmann állt. Az ő feladata volt, hogy ügyosztálya élén felkutassa, és pontosan számba vegye a németországi, majd később a háború kitörése után az európai zsidóságot. Természetesen később kibővült feladatköre, ugyanis a náci vezetés egy idő után már nem elégedett meg azzal, hogy megbélyegezze és az élet minden területén háttérbe szorítsa a zsidókat, hanem Németországból, illetve Európából is el akarta távolítani őket. Először szóba került Madagaszkár vagy más távoli célállomásra történő számüzetés, ám a terv meghiúsult. Ekkor született meg a zsidókérdés végső megoldása, az Endlösung. A végső megoldás a 11 milliós európai zsidóság fizikai megsemmisítését, azaz kiirtását jelentette. A folyamat végrehajtása két szálon futott: egyrészt a keleti hadszintereken működő Einsatzgruppék által, melyek a lengyel és orosz területeken a front mögött tevékenykedve közel 1,4 millió zsidót pusztítottak el, másrészt Eichmann ügyosztályának segítségével. Az Eichmann ügyosztály (RSHA IV/B) emberei minden olyan országban megkezdték a zsidók összegyűjtését, mely német megszállás alá került. A zsidókat kezdetben gettókba zárták, majd később ezekből megsemmisítő táborokba hurcolták. Koncentrációs, vagy megsemmisítő táborok Európa több pontján működtek, így nevezetes volt a németországi Dachau, Matthausen, Buchenwald, és a lengyelországi Treblinka is. Azonban a legnagyobb és legtöbb áldozatot szedő haláltábor a dél-lengyelországi Auschwitz-Birkenauban működött.

A tömeges kivégzések már a 30-as évektől elkezdődtek, de a hivatalos kezdetnek 1942 január 20 tekinthető, mert ezen a napon Berlin közelében a Wannsee-i konferencián a náci vezetők írásba is foglalták a végső megoldás elrendelését.

Az Auschwitz-Birkenauban működő tábor parancsnoka, Rudolf Höss volt az, aki megtalálta a tömeges kivégzések leghatékonyabb módját. A módszer egy cián tartalmú rovarírtószer, a Zyklon-B alkalmazásához köthető. A különleges anyag szobahőmérséklet alatt még szilárd szemcséiből ugyanis 26–28 Celsius-fokon a levegővel keveredve hidrogéncianid gáz szabadul fel, ami belélegezve nagyon gyorsan halálos mérgezést okoz. A Zyklon-B -t gázkamrákban alkalmazták, és az elhalálozott emereket később krematóriumokban égették el. Auschwitzban 1941 nyara és 1944 ősze között legkevesebb 1,1 millió zsidót végeztek ki. (Rudolf Höss, háború utáni vallomásában 3 millió áldozatról írt.)

A Holokauszt Európában a 11 milliós zsidóság 55%-ának, azaz 6 milió embernek halálát okozta, de mellette kétszázezer cigány, illetve egyéb rendszer ellenes személy (ellenállók, másként gondolkodók, homoszexuálisok) is áldozatául esett. A bűnösök csak részben bűnhődtek meg: Hitler és Goebbels a háború utolsó napjaiban öngyilkosok lettek, Himmlert 1945 május végén elfogták ugyan, de a felelősségre vonás elől ő is az öngyilkosságba tudott menekülni, Göring pedig a háborús bűnösök nürnbergi perének végén, tervezett kivégzése előtt szintén önkezével vetett véget életének. Akik valóban meglakoltak tetteikért, az csupán Heydrich, Höss és Eichmann voltak. Heydrichet 1942 májusában olyan cseh ellenállók végezték ki, akiket Angliában képeztek ki, Rudolf Hösst, Auschwitz parancsnokát pedig a nürnbergi per után, 1947 tavaszán saját egykori táborában akasztották fel. Adolf Eichmann 1945-ben sikeresen szökött el Európából Dél-Amerikába, ám 15 évvel később, 1960-ban három izraeli ügynök végül elkapta és Izraelbe hurcolta. Perének végén, 1962 május 31-én Izraelben felakasztották.

A háború Ázsiában és a Csendes-óceánon

1937. Kitör a japán- kínai háború. A Meidzsi-reform óta gazdaságilag mindjobban megerősödő Japán szemet vetett Kína óriási piacára. 1937. július 7-én japán katonák incidenst provokáltak a Marco Polo- hídnál, ezzel Ázsiában voltaképpen kitört a második világháború. A hódításaik következő lépéseként Szibériát és a csendes–óceáni területeket jelölték meg. 1940-ben a japánok új offenzívát indítottak Kína területén.

1940 májusában az USA haditengerészete csendes-óceáni flottájának támaszpontját áthelyezte a – „bevehetetlen”-nek nyilvánított Pearl Harborra a Hawaii-szigetekre. A flottabázis áthelyezéséről Jamamoto Iszoroku admirális úgy nyilatkozott, hogy az „olyan, mint egy torkunk felé szegezett tőr”. Hadigépezetének működtetéséhez Japánnak acélra, Kínában lévő csapatainak ellátásához pedig olajra volt szüksége. Ez megszerzendő célpontként a hollandok által uralt Indonéziát, a brit Malajziát és Francia-Indokínát jelentette. 1940 szeptemberben bevonultak Észak-Vietnámba, ezzel is erősítve Kína elleni blokádjukat. Az indokínai bevonulásra az Egyesült Államok a Japánnal kötött kereskedelmi szerződés felbontásával válaszolt. 1940. szeptember 27-én Japán, Németország és Olaszország aláírta a Háromhatalmi Egyezményt, amelyben vállalkoztak, hogy katonai segítséget nyújtanak egymásnak, ha valamelyiküket támadás éri egy, még nem hadban álló ország részéről (a Szovjetunió kivételével). Németország a Maláj-félsziget déli csücskén elhelyezkedő Szingapúrban állomásozó britek megtámadására buzdította Japánt. Jamamoto admirálist aggasztotta egy amerikai oldalbatámadás veszélye Pearl Harbor irányából.

1941. december 7-én a japán flotta megtámadta az USA haditengerészetének Pearl Harbor-i (Hawaii) támaszpontját. A meglepetésszerű, teljesen váratlan japán támadásban a kikötőben állomásozó amerikai flotta kilencvennégy hajójából hét elsüllyedt, így  négy csatahajó, két romboló és egy aknarakó! További tizenegy hajó (köztük négy csatahajó) pedig megrongálódott. Összesen 2400 amerikai katona és civil vesztette életét, a támadók viszont csak 29 repülőgépet veszítettek. A hadüzenet nélküli támadás felháborította az USA lakosságát, és a hatalmas ország végre "felébredt" nyugalmából, és feladva semlegességét hadat üzent a tengelyhatalmaknak! A japán támadást Németország majd Olaszország és szövetségeseik (köztük Magyarország) hadüzenete is követte. A japánok egymás után foglalták el a csendes-óceáni szigeteket (Guam, Wake-sziget, Salamon-szigetek, Bismarck-szigetek stb.). Ezzel egyidejűleg megtámadták az európai szövetségesek távol-keleti gyarmatait is. Megszállták egyebek mellett Indokínát, Burmát és megközelítették az indiai határt. Elfoglalták a Malajziai brit gyarmatot, Hongkongot (stb.), Új-Guineát. Már az ausztrál partokat fenyegették, amikor a Korall-tengeri csatában (1942. május 4-8), amelyben mindkét részről több repülőgéphordozó vett részt, a szövetségeseknek – elsősorban az amerikai flottának sikerült megakasztaniuk az előnyomulást. 1942. június 3-6-án a Midway-szigetek melletti csatában végül az amerikai flotta megsemmisítő vereséget mért a Midway elfoglalására induló japán flottára. Ez tekinthető a távol-keleti háború fordulópontjának. A Guadalcanali hadjárattal kezdődően fokozatosan szorították vissza Japánt az elfoglalt területekről, módszeresen foglalták vissza a szigeteket (szigetről-szigetre ugrás taktikája). A szárazföldi erők főparancsnoka Douglas McArthur tábornok, a haditengerészeté Chester Nimitz tengernagy volt.

A japánok végső nagy, valóban megrendítő vereségüket a leytei csatában szenvedték el 1944 október 23-26 közt. Ez volt a második világháború legnagyobb tengeri ütközete. A ravasz japán haditerv tudatosan feláldozta a maradék repülőgép-hordozókat annak érdekében, hogy elcsalja velük a partraszálló flottát fedező amerikai főerőket. A partraszálló erőket ezután támadta meg a világ legnagyobb csatahajóit felvonultató japán főerő. Miközben az amerikai főerők a japán anyahajókat üldözték, a partraszálló flotta gyenge kísérőhajói önfeláldozó hősiességgel megállították és visszafordulásra kényszerítették az aránytalan túlerőben lévő japán csatahajó-flottát. Végeredményben a japán flotta súlyos vereséget szenvedett, elvesztette hadihajóinak színe-javát. A csatát túlélő nagy japán hadihajók üzemanyag hiányában a háború további részében nem hagyták el kikötőiket és nem vettek részt érdemi harcokban. A Japán Császári Haditengerészet, pár rombolótól és cirkálótól eltekintve gyakorlatilag megszűnt létezni. Csatahajóik mellett elvesztették az összes használható repülőgép-hordozójukat is.

1944-ben megkezdődött a japán szigetek szisztematikus bombázása. Azonban a háború utolsó éve, 1945 is fontos csatákat és komoly amerikai veszteségeket hozott a Csendes-Óceánon. Az 1945-ös esztendő két legfontosabb ütközete Iwo Dzsimánál és Okinawán zajlott.

Iwo Dzsima: A Japántól délre fekvő sziget stratégiai jelentősége volt, mivel a szigeten lévő radarállomás segítségével a japánok korábban értesültek az amerikai légitámadásról. Az amerikaiaknak szükségük volt egy Japán közeli légikikötőre. A sziget elfoglalását csupán 5 napra tervezték, ám nagy meglepetésre ezzel szemben 36 napig tudták tartani magukat a japánok, bár közben a 20 000 fős seregük 90% -a elesett (18 000 fő). A hadműveletek 1945 február 19 től március 26-ig tartottak. Az USA az összesen 110 ezer fős, hatalmas seregének alig 6%-át (7000 katonát) veszítette el.

Okinawa: A Tajvantól északkeletre fekvő Riukiu szigetcsoport és annak legjelentősebb szigete Okinava, még Iwi Dzsimánál is fontosabb állomás volt Japán végső legyőzésének folyamatában. Okinavát a japánok a háború kezdetétől erődnek építették ki, utolsó védelmi vonalként az anyaország előtt. Az Okinavai-csata 1945 április 1 –én kezdődött a partraszállással és a második világháború egyik legnagyobb csatájaként majd 2 hónappal később, 1945 június 22-én ért véget, az amerikaiak győzelmével. A hosszú csatasorozatban 60 ezer amerikai katona harcolt, és próbált felszámolni egy hatalmas japán erődrendszert. A harcok alatt 12 ezer amerikai esett el, miközben a japánok 102 ezer katonát veszítettek. A sziget csak 1972-ben lett ismét japán terület. Ma is itt több tízezer amerikai katona állomásozik itt.

Iwo Dzisma és Okinava - a két előretolt ellenséges erődvonal - elfoglalása után megnyílt az út Japán felé. A háború Ázsiában is a végéhez közeledett. 1945. augusztus 8-án, a potsdami egyezmény megállapodásainak megfelelően a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak. Augusztus 20-ra a szovjet és mongol erők teljes győzelmet arattak a Mandzsúriában és Koreában állomásozó japán csapatok fölött. 1945. augusztus 6-án az Enola Gay nevű B–29-es bombázó atombombát dobott Hirosimára, amit 9-én a Nagaszaki elleni újabb atomtámadás követett. A nukleáris fegyverek bevetésének és a szovjet előrenyomulásnak döntő hatása volt abban, hogy augusztus 14-én Hirohito császár bejelentette, hogy Japán elfogadja a kapitulációs feltételeket. A fegyverletételről szóló egyezményt hivatalosan 1945. szeptember 2-án írták alá.

Magyarország a második világháborúban

Amikor Adolf Hitler 1940. decemberében jóváhagyta a Szovjetunió megtámadásának tervét, a Barbarossa-tervet, Magyarország is kényszerpályára került. Jugoszlávia esetében az volt a helyzet, hogy – bár német nyomásra csatlakozott – a náci szövetséghez, de azt a kormányt, mely aláírta ezt a nyilatkozatot, puccs távolította el a hatalomból. A németek azonnal be akartak vonulni Jugoszláviába, de Teleki Pál miniszterelnök (aki „örök barátsági szerződést”) írt alá az állammal, 1941. április 3-ra virradó éjjel inkább az öngyilkosságot választotta a szerződésszegés helyett. Utódának már nem voltak ilyen aggályai s a magyar csapatok részt vettek Jugoszlávia megszállásában. A magyarok hadba lépését Kassa „szovjet” bombázása „indokolta”. Mint kiderült, provokációról volt szó. A németekkel együtt a Szovjetunióba behatoló magyar haderő miatt rövid időn belül Magyarország hadiállapotba került a Szovjetunión kívül Angliával és az Egyesült Államokkal is. Közben újabb zsidótörvényt hoztak, mely már faji alapokon állott, ráadásul 1942 januárjában a magyar hadsereg – „válaszul” a partizánakciókra – közel négyezer embert gyilkolt le Újvidék térségében. Csak Kállay Miklós - aki egyébként is nagyobb távolságra törekedett a németekkel szemben - miniszterelnöksége alatt állították a bűnösöket hadbíróság elé.

A sztálingrádi csata után a magyar hadsereg végnapjai kezdődtek el, Voronyezs körzetében óriási vereséget szenvedett el a frontra küldött második magyar hadsereg. 1943. szeptember 9-én a nyugati szövetségesek átadták az előzetes fegyverszüneti megállapodás tervét, ebben azt követelték, hogy az ország szakítson a németekkel, és vonja vissza csapatait a Szovjetunióból. A németek tudomást szereztek az ország terveiről, ezért 1944. március 19-én megszállták Magyarországot. Kineveztették a németekhez lojális Sztójay Dömét miniszterelnöknek, letartóztatták a főbb ellenzéki politikusokat, és elkezdődött a magyar zsidók elleni hajtóvadászat is. Megkezdődött a zsidóellenes rendeletek sorozata, gettókba tömörítették a zsidóságot, majd május és július között – Budapest kivételével – az összes helységből deportálták őket koncentrációs táborokba, az országhatáron kívüli helyekre. Nagy nemzetközi tiltakozás és az Auschwitz-i Jegyzőkönyvek birtokában Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállíttatta a deportálásokat.

Ám a német megszállásnak más következményei is lettek. Nem hozták haza a magyar katonákat, hanem még az első magyar hadsereget is bevetették, amely még több véráldozattal járt. 1944. augusztus 29-től datálható a Lakatos-kormány tevékenysége, mely a háborúból való kilépést tűzte ki célul. Hiába volt azonban minden, a németek mindenről informálódtak, a szovjetek pedig szeptember végén átlépték a trianoni magyar határt. Október 11-én aláírták a szovjetekkel az előzetes fegyverszüneti megállapodást, s október 15-én Horthy Miklós bejelentette, kilép a háborúból. A németek válaszul elfogták Horthy fiát, megszállták a főváros stratégiai pontjait, majd rávették a kormányzót arra, nevezze ki Szálasi Ferencet miniszterelnöknek. Szálasi azonnal teljes mozgósítást rendelt el s óriási terrort foganatosított. Nyilas különítmények zsidók tömegeit lőtték bele a Dunába. A gyenge magyar ellenállás legfontosabb szervét, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának vezetőit elfogták, többüket pedig kivégezték. A győztes marsban lévő szovjetek három hullámban támadtak a Kárpát-medencében, 1944 szeptemberétől Erdélyben, aztán novemberben Dél-Dunántúlon a Balaton vonaláig, és a Duna-Tisza közén. 1944 karácsonyára pedig körbezárták Budapestet is. A kapitulációs felhívást a város német parancsnoksága visszautasította.

A táblázat kiegészítése: A második világháború időszakában a Magyar Honvédség élén öt honvédelmi miniszter követte egymást:

Rátz Jenő: 1938 május 14 - 1938 november 15
Bartha Károly: 1938 november 15 - 1942 november 24
Nagy Vilmos: 1942 november 24 - 1943 június 12
Csatay Lajos: 1943 június 12 - 1944 október 16
Vörös Jenő: 1944 december 22 - 1945 november 15 (Ideiglenes Nemzeti Kormányban)
Beregfy Károly: 1944 október 16 - 1945 április 30 (A nyilas kormányban)

A Magyar Honvédség vezérkari főnökei a második világháború időszakában: Werth Henrik (1938 szeptember - 1941 szeptember 5); Szombathelyi Ferenc (1941 szeptember 6 - 1944 április 19); Vörös János (1944 április 19 - 1944 október 16); Beregfy Károly (1944 október 16 - 1945 április 30)

A szovjet hadműveletek harmadik hulláma már Budapest elfoglalása után történt, ám a németek „miatt”, hiszen azok nagy haderővel igyekeztek visszaszerezni a Duna-vonalát és egyben a zalai olajvidéket is biztosítani akarták. A szovjetek sikeres ellentámadásba mentek át: április 4-re Magyarország területe felszabadult. Az ország nemzeti vagyonának több, mint 40%-a pusztult el, többszázezer magyar zsidót öltek meg és többszázezren haltak meg (katonaként és civil áldozatként) – értelmetlenül – a frontokon. Magyarország tragédiája nem csak az volt, hogy már megint a vesztesek közé tartozott, hanem az, hogy a revíziós megszállottság annyira eluralkodott a vezető rétegen, hogy ezért képesek voltak a náci Németország oldalán háborúzni, odadobni a magyar zsidóságot és többszázezer katona életét, ugyanakkor a háború végén már nem tudtak kilépni a vesztes küzdelemből. A magyar háborús veszteségek elérik a 8-900 ezer főt, ebből igen tekintélyes számot (600 ezer) képvisel a magyar zsidóság embervesztesége.

készítette: Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom:

• Csató Tamás, Gunst Péter, Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984
• Diószegi István, Harsányi Iván, Krausz Tamás, Németh István: 20.századi egyetemes történet. I.kötet 1890-1945. Korona Kiadó, Budapest, 1999
• D.Major Klára: Lángoló világ. A második világháború története. /Képes történelem sorozat/ Móra Ferenc Kiadó, Budapest, 1976
• Eisenhower, Dwight D.: Keresztes háború Európában. /Fordította:Auer Kálmán/ Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1982.
• Engel Pál: Világtörténet évszámokban 1-2-3. Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1982.
• Gunst Péter: Európa története. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996.
• Hanák Péter, Márkus László, Ormos Mária, Ránki György: Világtörténet képekben II. kötet 1640-től 1970 ig. Gondolat Kidó, Budapest, 1975.
• Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem 6. 1914-től 1990 -ig. Reáltanoda Alapítvány, 2002.
• Kinder, Hermann, Werner Hilgemann: Atlasz Világtörténelem. Athenaeum Kiadó Kft., 1999. ( A megjelölt rész fordította: Sajó Tamás )
• Marczali Henrik: Nagy Képes világtörténet XII. kötet. A legújabb kor. ( III. rész XXI. fejezet.) Hasonmás kiadás. Babits Kiadó,. Szekszárd, 2001.
• Márki Sándor Dr: A legújabb kor története. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest
• Ormos Mária: Világtörténet évszámokban 1789-1945. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
• Pintér Zoltán, Zugor Zoltán: Képes civilizációtörténeti kronológia. Szalay Könyvkiadó.
• Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos: 20.századi magyar történelem 1900-1994. Korona Kiadó, Budapest, 2001.
• Ránki György: A második világháború története. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX.században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004

A második világháború kronológiája

Előbb egy rövidített, majd utána egy részletebb kronológia olvasható

1919. január 18. a párizsi békekonferencia első plenáris ülése
1919. január 19. nemzetgyűlési választások Németországban
1919. február 6. a nemzetgyűlés megnyitása Weimarban
1919. március 2-7. a III. Kommunista Internacionálé megalakulása
1919. április 7.-május 1. Tanácsköztársaság Bajorországban
1919. április 28. a Nemzetek Szövetsége és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alapokmányának elfogadása
1919. június 16. - július 5. a Szlovák Tanácsköztársaság fennállása
1919. június 28. a versailles-i béke és a lengyel kisebbségvédelmi szerződés aláírása
1919. augusztus 1. a weimari alkotmány elfogadása
1919. szeptember 10. Ausztria aláírja a saint-germaini békeszerződést
1919. november 27. Bulgária Neuillyben aláírja a békeszerződést
1920. február 24. megalakul a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP)
1920. március 13-16. a Kapp-puccs Németországban
1920. április 26. lengyel támadás kezdete Szovjet-Oroszország ellen
1920. június 4. a trianoni békeszerződés aláírása
1920. augusztus 10. Törökország aláírja a sevres-i békét
1920. augusztus 14. jugoszláv-csehszlovák szövetségi szerződés (a kisantant megalakulása)
1920. augusztus 16. a visztulai csoda - lengyel csapatok megállítják a Vörös Hadsereg előrenyomulását
1921. február 19. francia-lengyel politikai egyezmény
1921. március 3. lengyel-román szövetségi szerződés
1921. március 18. a rigai béke aláírása
1921. március 21. a terményadó bevezetése Szovjet-Oroszországban, a NEP kezdete
1921. április 23. román-csehszlovák szövetségi szerződés (kisantant)
1921. április 27. a német jóvátételeket 132 milliárd aranymárkában állapítják meg
1921. június 7. jugoszláv-román szövetségi szerződés (kisantant)
1921. augusztus 13. az SA (Sturmabteilung) megalapítása
1921. november 12. - 1922. február 6. a washingtoni konferencia a távol-keleti térség rendezéséről
1922. április 6. Sztálint a párt főtitkárává választják
1922. április 10. - május 19. a genovai konferencia
1922. április 16. a rapallói szovjet-német szerződés
1922. június 24. Walther Rathenau német külügyminiszter meggyilkolása
1922. október 10. a görög-török fegyverszüneti szerződés aláírása Mudanyában
1922. október 27-28. a fasiszták bevonulása Rómába (Marcia su Roma)
1922. október 30. III. Viktor Emánuel Mussolinit miniszterelnöknek kinevezi
1922. december 30. a Szovjetunió megalakulása
1923. január 11. francia, belga csapatok megszállják a Ruhr-vidéket
1923. július 24. a török békeszerződés aláírása Lausanne-ban
1923. augusztus 13. Gustav Stresemann az új német kancellár
1923. november 8-9. Hitler müncheni sörpuccsa, betiltják az NSDAP-t, Hitlert letartóztatják
1923. november 15. a Rentenmark bevezetése, az infláció felszámolása Németországban
1923. december 6. a brit Munkáspárt győzelme a parlamenti választásokon
1924. január 21. Lenin halála
1924. január 25. a francia-csehszlovák szövetségi szerződés
1924. április 9. a Jóvátételi Bizottságnak benyújtják a Dawes-tervet
1924. június 10. Matteotti szocialista képviselőt, a szocialista párt főtitkárát meggyilkolják
1924. augusztus 29. a Reichstag elfogadja a Dawes-tervet
1924. november 30. a Ruhr-vidéket elhagyják az utolsó francia és belga alakulatok
1925. február 28. meghal Friedrich Ebert német köztársasági elnök
1925. március 12. meghal Szun-Jat-szen, a Kínai Köztársaság elnöke, a Kuomintang vezetője
1925. április 13. - 1926. május 25. háború tör ki Franciaország és a Rif Köztársaság között
1925. október 5-16. a locarnói konferencia
1925. október 12. szovjet-német kereskedelmi szerződés aláírása
1926. március 4. a trockista régi ellenzék és a leningrádi új ellenzék szövetsége
1926. április 24. barátsági és megnemtámadási szerződés a Szovjetunió és Németország között
1926. május 12. Pilsudski marsall államcsínye Lengyelországban
1926. június 10. francia-román szövetségi szerződés
1926. szeptember 8. Németország belép a Népszövetségbe
1926. december 10. Stresemann német külügyminiszter béke-Nobel-díjat kap
1927. április 5. az olasz-magyar örök barátsági szerződés aláírása
1927. április 12. Csang Kaj-sek államcsínye
1927. április 21. Olaszországban kiadják a Carta del Lavorót, a munka törvénykönyvét
1927. november 14. Zinovjevet és Trockijt kizárják a pártból
1928. május 28. Sztálin bejelenti a teljes kollektivizálást és a kulákság likvidálását
1928. június 20. a jugoszláv parlamentben Radič horvát képviselőt meggyilkolják
1928. augusztus 27. a Briand-Kellogg-paktum aláírása
1928. november 6. Hoover az Egyesült Államok új elnöke
1929. január 6. I. Sándor jugoszláv király diktatúrát vezet be, az állam a Jugoszláv Királyság nevet kapja
1929. február 11. az olasz állam és a Vatikán aláírja a lateráni szerződést
1929. május 30. ismét a brit Munkáspárt győz a választásokon
1929. június 7. a Young-terv kidolgozása
1929. október 24. fekete csütörtök a New York-i tőzsdén, a világgazdasági válság kezdete
1929. december 29. - 1930. január 1. az Indiai Nemzeti Kongresszus határozata a polgári engedetlenségi mozgalomról
1930. január 8. befejeződik a Rajna-vidék határidő előtti kiürítése
1931. szeptember 13. Heimwehr-puccskísérlet Ausztriában
1931. szeptember 18. japán támadás kezdete Mandzsúria ellen
1931. október 11. a harzburgi front megalakulása Németországban
1931. december 11. a Brit Nemzetközösség proklamálása (a westminsteri statútum)
1932. január 7. a Stimson-doktrína meghirdetése
1932. január 25. szovjet-lengyel megnemtámadási szerződés
1932. február 2. megnyílik Genfben a leszerelési konferencia
1932. március 9. Pu-ji volt kínai császárt Mandzsúria köztársasági elnökévé választják (Mandzsukuo japán bábállam)
1932. április 10. Hindenburg birodalmi elnök újraválasztása
1932. június 16. - július 9. jóvátételi konferencia Lausanne-ban
1932. július 22. Németország kivonul a genfi leszerelési konferenciáról
1932. november 8. az amerikai elnökválasztáson a demokrata Roosevelt győz
1932. november 29. francia-szovjet megnemtámadási szerződés
1932. december 11. genfi öthatalmi nyilatkozat Németország fegyverkezési egyenjogúságáról
1933. január 30. Hitler kancellári kinevezése
1933. március 4. Roosevelt elnök hivatalba lépése, a New Deal kezdete
1933. március 5. a Reichstag-választásokon az NSDAP győz
1933. március 24. az ún. felhatalmazási törvény elfogadása, a weimari köztársaság bukása
1933. július 15. négyhatalmi egyetértési és együttműködési szerződés aláírása Rómában Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország részvételével
1933. október 14. Németország kilép a Népszövetségből
1934. február 9. a Balkán-paktum létrejötte Görögország, Törökország, Jugoszlávi és Románia részvételével
1934. február 17. háromhatalmi nyilatkozat Ausztria függetlenségéről Londonban Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország részvételével
1934. március 17. olasz-magyar-osztrák tárgyalások után az ún. római jegyzőkönyvek aláírása
1934. június 29-30. a hosszúkések éjszakája Németországban
1934. július 25. náci pucckísérlet Bécsben, Dollfuss osztrák kancellárt meggyilkolják
1934. január 26. német-lengyel megnemtámadási egyezmény
1934. szeptember 18. a Szovjetuniót felveszik a Népszövetségbe
1934. október 9. I. Sándor jugoszláv királyt és Barthou francia külügyminisztert meggyilkolják Marseille-ben
1935. január 7. római francia-olasz egyezmények (február 3-án Nagy-Britannia csatlakozik hozzá)
1935. január 13. a Saar-vidéki népszavazás a Németországhoz csatlakozás mellett dönt
1935. március 15. a francia parlament két évre emeli a hadkötelezettség idejét
1935. március 16. Németországban bevezetik az általános hadkötelezettséget
1935. április 14. a stresai közös nyilatkozat, az angol-francia-olasz együttműködés csúcspontja
1935. május 2. franci-szovjet kölcsönös segítségnyújtási egyezmény
1935. május 16. csehszlovák-szovjet kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírása
1935. június 18. angol-német flottaegyezmény
1935. október 3. Olaszország megtámadja Abesszíniát
1936. március 7. Németország megszállja a Rajna-vidéket
1936. október 25. a német-olasz egyezmény aláírása, a Berlin-Róma-tengely létrejötte
1936. november 25. a német-japán antikomintern paktum aláírása
1937. július 7. Japán megtámadja Kínát
1937. november 6. Olaszország csatlakozik az antikomintern paktumhoz
1938. március 12-13. Anschluss, a németeke megszállják Ausztriát
1938. szeptember 29-30. a müncheni konferencián Németországnak ítélik a Szudéta-vidéket
1938. november 2. az első bécsi döntés
1939. március 14. a független Szlovákia megalakulása
1939. március 15. a németeke bevonulnak Prágába, másnap létrehozzák a Cseh-Morva Protektorátust
1939. március 31. Nagy-Britannia és Franciaország garanciát vállal a lengyel határokra
1939. április 7. Olaszország megszállja Albániát
1939. május 22. Olaszország és Németország megköti az ún. Acélpaktumot a katonai felkészülésről és együttműködésről
1939. augusztus 23. a német-szovjet megnemtámadási szerződés aláírása Moszkvában
1939. augusztus 24. Franciaország fegyveres segítséget ígér Lengyelországnak
1939. augusztus 25. Nagy-Britannia kölcsönös segítségnyújtási szerződést köt Lengyelországgal
1939. szeptember 1. Németország megtámadja Lengyelországot
1939. szeptember 3. Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzen Németországnak
1939. szeptember 17. a Szovjetunió megtámadja Lengyelországot, a lengyel kormány nyugatra menekül
1939. szeptember 27. Varsó elestével befejeződik Lengyelország felosztása
1939. szeptember 28. német-szovjet baráti szerződés és határegyezmény
1939. november 30. a Szovjetunió megtámadja Finnországot
1940. március 12. Finnország békekötésre és területek átengedésére kényszerül
1940. április 9. Németország megtámadja Dániát és Norvégiát
1940. május 10. Németország megtámadja Hollandiát, Belgiumot és Luxemburgot, és támadásba lendül Franciaország ellen
1940. május 10. Churchill kormányt alakít Londonban
1940. május 14. Hollandia kapitulál
1940. május 26. - június 4. a brit-francia haderő evakuálása Dunkerque-ből
1940. május 28. Belgium kapitulál
1940. június 7. a norvég kormány és a király elmenekül az országból, Quisling német bábkormányt alakít
1940. június 10. Olaszország hadat üzen Nagy-Britanniának és Franciaországnak
1940. június 14. a németeke bevonulása Párizsba
1940. június 18. Londonban De Gaulle tábornok vezetésével megalakul a Szabad Franciaország mozgalom
1940. június 22. a francia-német fegyverszünet aláírása
1940. június 28. szovjet bevonulás Besszarábiába és Észak-Bukovinába
1940 augusztusa a Szovjetunióhoz csatolják a balti államokat, Litvániát, Lettországot és Észtországot
1940. augusztus 13. az Anglia elleni légi háború kezdete
1940. augusztus 30. a második bécsi döntés
1940. szeptember 12. olasz támadás Egyiptom ellen
1940. szeptember 15. az angliai csata vége
1940. szeptember 27. Németország, Olaszország és Japán aláírja a háromhatalmi szerződést
1940. október 28. olasz támadás Görögország ellen
1940. december 18. Hitler aláírja a Barbarossa fedőnevű tervet a Szovjetunió elleni hadjáratról
1941. február 14. Líbiába érkezik Rommel Afrika-hadteste
1941. március 25. a jugoszláv kormány csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez
1941. március 27. Jugoszláviában megdöntik a németbarát kormányt
1941. április 6. Németország megtámadja Jugoszláviát és Görögországot
1940. április 10. Horvátország kikiáltja függetlenségét
1941. április 13. Japán és a Szovjetunió semlegességi szerződést köt
1941. június 22. Németország megtámadja a Szovjetuniót
1941. július 12. Nagy-Britannia és a Szovjetunió együttműködési szerződést köt
1941. augusztus 14. meghirdetik az angol-amerikai Atlanti Chartát
1941. szeptember 29. a Szovjetunió csatlakozik az Atlanti Chartához
1941. október Todzsó Hideki lesz Japán miniszterelnöke
1941. december 5-6. Moszkvánál megállítják és visszaszorítják a német csapatokat
1941. december 7. Japán támadás Pearl Harbor ellen
1941. december 8. az USA és Nagy-Britannia hadat üzem Japánnak
1941. december 11. Németország és Olaszország hadat üzen az USA-nak
1942. január 1. Nagy-Britannia, az USA, a Szovjetunió és Kína aláírják az Egyesült Nemzetek Nyilatkozatát
1942. január 20. a Wannsee-konferencián a németek a zsidó-kérdés végső megoldásáról döntenek
1942. június 3-7. a japán flotta veresége a Midway-szigeteknél
1942. október 23. a brit csapatok döntő támadása El-Alameinnél a német-olasz haderő ellen
1942. november 8. a szövetségesek észak-afrikai partraszállása
1942. november 19. Sztálingrádnál szovjet ellentámadás indul
1943. január 13. Hitler meghirdeti a totális háborút
1943. január 14-16. a szövetségesek casablancai konferenciáján elfogadják a feltétel nélküli kapituláció elvét
1943. február 2. a Sztálingrádnál bekerített 6. német hadsereg leteszi a fegyvert
1943. április 13. a németek feltárják a katyni tömegsírokat
1943. április 19.-május 16. a varsói gettó felkelés
1943. május 13. a német-olasz csapatok fegyverletétele Észak-Afrikában
1943. július 5. a kurszki csata kezdete
1943. július 10. a szövetségesek partraszállása Szicíliában
1943. július 25. Mussolini bukása, fordulat Olaszországban
1943. szeptember 8. Olaszország feltétel nélküli fegyverszünetet kér
1943. november 25. a kairói konferencia
1943. november 28.-december 1. a teheráni konferencia
1943. december 12. szovjet-csehszlovák barátsági és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény 1944. június 4. a szövetségesek bevonulnak Rómába
1944. június 6. a normandiai partraszállás
1944. július 20. merénylet Hitler ellen
1944. augusztus 1. - október 2. a varsói felkelés
1944. augusztus 19-25. felkelés Párizsban, a francia csapatok bevonulnak a fővárosba
1944. augusztus 23. a román kiugrás, Antonescu letartóztatása
1944. augusztus 29. Szlovákiában felkelés robban ki
1944. augusztus 30. De Gaulle Ideiglenes Kormányt alakít Franciaországban
1944. október 23-26. a Fülöp-szigeteknél az amerikai flotta döntő győzelmet arat Japán felett
1944. december 21. német offenzíva az Ardennekben
1945. január 1. Lengyelo.ban szovjet támogatással létrejön a baloldali lublini kormányt
1945. január 12. Lengyelországban megindul a szovjet hadsereg döntő offenzívája
1945. február 4-11. a jaltai találkozó
1945. április 12. Roosevelt halála
1945. április 25. az amerikai és szovjet katonák elbai találkozása
1945. április 28. Mussolini kivégzése
1945. április 30. Hitler öngyilkossága
1945. május 2. a szovjet hadsereg elfoglalja Berlint
1945. május 8. Németország kapitulációja
1945. június 26. az ENSZ alapokmányának aláírása
1945. július 17. - augusztus 2. a potsdami konferencia
1945. augusztus 6. atomtámadás Hirosima ellen
1945. augusztus 9. atomtámadás Nagasaki ellen. Aznap a szovjet csapatok Mandzsúriában megtámadják a japán hadsereget
1945. szeptember 2. Japán feltétel nélküli kapitulációja

Részletesebb kronológia

1939

1939 augusztus 31. * Hitler 1. számú hadműveleti utasítása.

1939 szeptember 1. * Németország hadüzenet nélkül megtámadja Lengyelországot.

1939 szeptember 2. * Olaszország nem hadviselőnek nyilvánítja magát.

1939 szeptember 3. * Nagy-Britannia, Franciaország, Ausztrália, Új- Zéland és India hadat üzen Németországnak. * Megalakul a brit háborús kabinet.

1939 szeptember 5. * A lengyel csapatok visszavonulnak a Visztula mögé.

* Az Egyesült Államok semlegesnek nyilvánítja magát.

1939 szeptember 6. * Krakkó elesik. * Francia csapatok Saarbrücken térségében átlépik a német határt, kb. 8 km mélységben.

1939 szeptember 9. * Lódz eleste.

1939 szeptember 10. * Kanada hadat üzen Németországnak.

1939 szeptember 12. * A brit expedíciós hadsereg első egységei megérkeznek Franciaországba.

1939 szeptember 13. * Franciaországban háborús kormány alakul.

1939 szeptember 14. * Magyarország nem hadviselőnek nyilvánítja magát.

1939 szeptember 17. * A német csapatok a Bugtól nyugatra befejezik a lengyel hadsereg bekerítését. * Szovjet csapatok benyomulnak Kelet-Lengyelországba. * Egy német tengeralattjáró elsüllyeszti a brit Courageous anyahajót.

1939 szeptember 22. * Lemberget (Lvov) elfoglalják a szovjet csapatok.

1939 szeptember 23. * Magyarország és a Szovjetunió között helyreáll a diplomáciai kapcsolat.

1939 szeptember 27. * Varsó kapitulál.

1939 szeptember 28. * Német-szovjet barátsági szerződést írnak alá Moszkvában. A határt a Bug folyónál jelölik ki. * Szovjet-észt kölcsönös segítségnyújtási szerződés.

1939 szeptember 30. * W. Sikorski tábornok vezetésével Párizsban lengyel emigráns kormány alakul. * A francia csapatokat kivonják a német területekről.

1939 október 1-2. * Nyugat-Ukrajnát és Nyugat-Belorussziát a Szovjetunióhoz csatolják.

1939 október 5. * A Szovjetunió kölcsönös segítségnyújtási szerződést erőszakol Lettországra.

1939 október 6. * Kock és Lublin körzetében az utolsó lengyel egységek is leteszik a fegyvert. * Hitler „békeajánlatot” tesz Nagy-Britanniának és Franciaországnak.

1939 október 8. * Nyugat-Lengyelországot bekebelezi a német birodalom.

1939 október 9. * Hitler hadműveleti utasítása a nyugati offenzívára vonatkozóan.

1939 október 10. * Franciaország elutasítja a német békeajánlatot. * Szovjet-litván kölcsönös segítségnyújtási szerződés.

1939 október 12. * A brit kormány sem fogadja el Hitler béketervét.

1939 október 14. * G. Prien vezetésével egy német tengeralattjáró Scapa Flow-nál elsüllyeszti a Royal Oak brit csatahajót.

1939 október 19. * Brit-francia-török egyezmény.

1939 október 27. * A szovjetek által megszállt kelet-lengyel területeket Ukrajnához ill. Belorussziához csatolják.

1939 november 3. * Az Egyesült Államok kongresszusa módosítja a semlegességi törvényt, ezzel lehetőség nyílik fegyverszállításra a hadviselő felek részére (Cash and Carry).

1939 november 8. * Münchenben bombamerényletet kísérelnek meg Hitler ellen.

1939 november 30. * Szovjet csapatok hadüzenet nélkül megtámadják Finnországot.

1939 december 13. * A La Plata torkolatánál tengeri csata brit egységek és a német Admiral Graf Spee páncéloshajó között. A súlyosan sérült német hajó 17-én Montevideoban elsüllyeszti önmagát. december 14. * A finn konfliktus miatt a Népszövetség kizárja tagjai sorából a Szovjetuniót.

1940

1940 január 5-8. * Suomussalminál a finn csapatok súlyos vereséget mérnek a szovjetekre.

1940 január 16. * Hitler tavaszra halasztja a nyugati támadást

1940 január 27. * Megkezdődik a Norvégia és Dánia elleni agressziós terv (Weserübung-terv) kidolgozása.

1 9 4 1

1 9 4 2

1 9 4 3

Ajánlja ismerőseinek...