Prohászka Ottokár élete

/Németh Gyula/

Prohászka Ottokár katolikus megyéspüspök és egyházi író, az MTA tagja 20. századi magyar egyháztörténet egyik legkiemelkedőbb alakja. Nem egyszerűen csak egy székesfehérvári püspök volt, hanem tudóspap is. Életpályája alatt számos könyvet és tanulmányt jelentetett meg. A magyar történelemben a „forradalmak korának” nevezett évek után, 1919-ben  három politikai irányzat alakult ki, a szegedi gondolat, az antiliberális újkonzervatív irányzat és a Prohászka Ottokár nevével „fémjelzett” egyházi újkonzervatív irányzat. Ez utóbbi jelentős hatással volt a későbbi évtizedek – mondhatni az egész Horthy kor – hivatalosnak tekintett állami ideológiájára, az úgynevezett keresztény nemzeti gondolat kialakulására. Prohászka Ottokár személyének, munkásságának, és életútjának megítélése már a halála utáni évektől kezdve erősen megosztó volt. Ezt bizonyítja a következő történet:

Mivel a megyéspüspököt már életében nagy tisztelet övezete, halála után hét évvel, 1934-ben a Károlyi kertben szobrot avattak tiszteletére. Mikor az emigrációból hazatért volt miniszterelnök, Károlyi Mihály visszakapta családi palotáját, idegenkedve fogadta annak udvarán álló püspök szobrát. Így nyilatkozott a püspök személyével kapcsolatban: „Prohászka Ottokár a fehérterror patrónusa volt és a szocialisták leghevesebb ellenfele.” Ezért megkérte a szabadelvű csoportot, kiknek vezetője Faludy György író volt, hogy döntsék le az emlékművet, ami meg is történt 1947. április 26-ának éjszakáján.

A későbbi székesfehérvári püspök a Nyitra-vármegyei Nyitrán született 1858. október 10-én. Apja, a morva családból származó Procháska Domokos, kinek szülei még földművesek voltak. Domokos, osztrák állam Strassenkomisereként (útmester, útfelügyelõ) szolgált, és mint  egy vadászezred hadnagya került Magyarországra. Egy pozsonyi bálon ismerkedett meg Filberger Anna Máriával, egy nyitrai pékmester lányával, akinek nem sokkal később megkérte a kezét. A szülők bele is egyeztek a házasságba. Ám a hadsereg egy tisztje csak úgy nősülhetett meg, ha előbb egy nagyobb összeget, úgynevezett kauciót tesz le, amivel igazolni tudja, hogy rendelkezik azzal a feltétellel, amely megfelel a rangjához, és ezáltal további, házas életéhez. Mivel a Prochaska család nem rendelkezett ekkora összeggel, ezért Domokos kilépett a seregből, és a pénzügyminisztériumban vállalt állást. A frigyre 1857-ben került sor. Domokos  ekkor már egy 40 éves nyugállományú osztrák katonatiszt volt, újdonsült felesége pedig épphogy csak a 18. életévét töltötte be.  A házasságból három gyermek született: Ottokár, Irma és Gusztáv. Ottokár volt a legidősebb. Húga 186o-ban, öccse pedig 1862-ben látta meg a napvilágot.

Atyjukat 186o-ban Pozsonyból Rózsahegyre helyezték, ahol az ifjú Prohászka elkezdte elemi iskolai tanulmányait. Itt járta ki az első három osztályt. Ezekben az években Maisch iskolamester tanította, akire Prohászka még idős korában is hálával gondolt. A családot 1866-ban áthelyezték Losoncra, ezért a negyedik osztályt már ott végezte el. Ebben a városban járult először szentáldozáshoz is. Itt kezdte el a reformátusgimnáziumot. Harmadik osztályba viszont már a nyitrai piaristákhoz járt, apja újabb áthelyezése miatt. A nyitrai gimnáziumban a piaristák gyakoroltak rá nagy hatást. Itt sajátította el a szisztematikus fegyelmet, tanulást és munkavégzést.  Innen 1869-ben költözött át a család Vorarlbergbe, de az ifjú Prohászka már nem tartott velük, hanem anyai nagybátyjához költözött, aki egy gazdag kereskedő volt. Ez a rokon lett később Császka György szepesi püspök jószágkormányzója. Nagybátyjánál, ellátása fejében korrepetálnia kellett unokaöccsét, Gézát.

Kényelmetlen volt számára, hogy rokonainál kellett laknia, ezért hamarosan önállósult. Az ötödik osztályt 1871 őszén már a kalocsai jezsuita internátusban folytatta. Költségeit egy alapítvány elnyerése folytán tudta finanszírozni. A kalocsai nevelők nagy hatással voltak későbbi papi pályaválasztására. Ekkor határozta el, hogy belép a jezsuita rendbe és erről a szándékáról felnőtt koráig sem mondott le. A gimnáziumi tanulóéveket általában jeles eredménnyel zárta le, és az idegen nyelveket is könnyen megtanulta. Kalocsai tanárai közül, idős korában nagy tisztelettel emlékezett meg egykori igazgatójáról, P. Votkáról, magyartanáráról, P. Raile Endréről, valamint P. Panmoser nevelőtanáráról. A hatodik osztály elvégzése után, 1873 őszén felvették az esztergomi kisszemináriumba, ahol világi papok tanították, pl. Maszlaghy Ferenc író, valamint Hetyey Sámuel a későbbi pécsi püspök. Akik itt tanultak, azok a bencések gimnáziumában tettek magánvizsgát tanulmányaik végén. 1875-ben Prohászka kitüntetéssel tette le érettségijét, ami után teológiai tanulmányait Rómában a Collegium Germanico-Hungaricum-ban folytatta. A történetírók máig vitatkoznak rajta, hogy ki küldte az ambiciózus fiatalembert a papság központjába. Schütz és Némethy szerint Simor János hercegprímás volt az az illető, aki felfigyelt a tehetséges fiatalemberre, Leopold Antal viszont úgy véli, hogy Dankó József Károly esztergomi kanonok javasolta Simornak, hogy küldje a fiatalembert Rómába. Prohászka tudatosan készült a magasabb színvonalú tanulmányokra, és igyekezett ehhez támogatókat szerezni. Családja is pártolta törekvéseiben.

„Mikor én érettségit tettem, nem volt Rómában üres hely esztergomi növendék számára. De minden követ megmozgattam és több kanonokot kértem, kiknek közbenjárására mégis elküldtek Rómába.”

1875 és 1882 között volt a Collegium Germanico-Hungaricum hallgatója. A későbbi székesfehérvári püspök jellemének és életének alakításában döntő szerepet játszott ez a hét év. Prohászka 1875. október 30-án érkezett az örök városba. A kollégium szigoráról későbbi írásaiban élvezettel számol be. Egyenruhájuk egy vörös reverenda volt. Napirendjükben központi szerepet játszott a Szent Ignác elvei szerinti szilencium és a meditáció. A fehérre meszelt cellákban csak egy vaságy, egy könyvtartó, egy asztal, egy ruhaakasztó, egy mosdóállvány és két szék volt. A növendékek egy órát sétáltak minden nap a városban, mert ez volt az előírás, és csak esernyőt vihettek magukkal. Pénzt hét évig nem láttak. Ruháikat, tárgyaikat mind leadták. Prohászka később erre így emlékezett vissza:

„E perctől hét évig pénzt nem látsz, hiába viszket a tenyered” A jezsuiták a növendékeket minél jobban el akarták zárni a külvilágtól, és egymástól is. A kollégiumban nem volt közös ima vagy közös meditáció. Ehelyett napi negyed órás egyéni lelkiismeret vizsgálatot kellett gyakorolniuk. A Palazzó barromeói kollégium napirendje ennél szigorúbb volt. Ébresztő reggel 5 órakor, majd csendes adorációra a kápolnába mentek. Ezt követően 5:30-tól 6:00-ig egyedül mindenki a saját cellájában végezte az elmélkedést. 6-kor tartották a szentmisét szintén a kápolnában. A reggelit követően kezdtek el tanulni, majd a délutáni séta következett. Prohászkának tetszett a jezsuiták szigorú bánásmódja. Szülei is büszkék voltak rá. A Collegium hallgatói a jezsuita irányítású római pápai egyetemen, a Gregoriánán tanultak tovább. Itt Prohászka 3 évig bölcsészetfilozófiát, 4 évig pedig teológiát hallgatott. 1878-ban bölcseleti tanulmányai végén elnyerte a filozófiai tudományok doktora címet.

Még ez évben atyja súlyosan megbetegedett; majd 1879-ben el is hunyt. Így a család eltartása Ottokár feladata lett. De még ez a családi tragédia sem tudta megingatni elhatározását, és rendületlen szorgalommal készült tovább a papi pályára. 1881 október 30-án szentelték pappá a Trinitai ai Monti templomban. A hosszú évekig tartó iskolai éveit 1882 júniusában , teológiai doktorrá avatásával fejezte be. Rendkívüli tehetségére már tanárai is felfigyeltek. Egyik egyetemi tanára, Mazella bíboros röviddel Prohászka távozása után így nyilatkozott egykori tanítványáról: „ olyan nagy elme, hogy milliókra fog hatni.” .

Mikor az ifjú papnövendék Rómába került még IX.Pius volt a pápa, aki erős kunzervatív nézeteket vallott. Elutasított minden olyan folyamatot, amely a világban bekövetkezett változásokra próbált a korhoz illő válaszokat adni. Helyét 1878-ban XIII.Leó foglalta el, és vele egy új korszak kezdődött a katolikus egyház történetében. Az új pápa felismerte a világban zajló folyamatok jelentőségét, és próbált azok gazdasági, társadalmi, és politikai realitásaihoz igazodni. Úgy vélte, hogy az egyháznak állást kell foglalnia a politikai és társadalmi kérdésekben, figyelnie kell az új idők okozta kihívásokra, és szociális problémákra. Prohászkát megnyerte az új pápa gondolkodásmódja, és ő is egyre több figyelmet kezdett el fordítani ezen problémák megoldására.

A frissen doktorált lelkész 1882 júliusában hazatért Magyarországra, néhány hétig családjánál, Nyitrán tartózkodott. Innen már a következő hónapban továbbállt, és 1904-ig Esztergomban élt. Rómából való hazatérte után kezdte el lefordítani XIII.Leó beszédeit és leveleit. Ő fordította le a pápa Rerum Novarum című enciklikáját is. Esztergomi tartózkodásának több állomása volt. Először főpásztora az Esztergom Belvárosi Plébániára osztotta be és ott lelkipásztorként szolgált.

1882 augusztusában már, gr.Csáky Károly mellett, káplánként dolgozott. A karrierje ezután már megállás nélkül ívelt fölfelé. Szeptember 2-án Simor hercegprímás kinevezte az esztergomi érseki szemináriumba latin-görög szakos tanárnak. Állását szeptember 10-én foglalta el; majd a következő huszonkét évet ezen gimnázium oktatójaként töltötte el. 1884. augusztus 26-án a hercegprímás már az Érseki Hittudományi Főiskola morális és pasztorális tanszékének a vezetését bízta rá.

Prohászka az esztergomi papnevelő intézetben vált a magyar katolikus megújulás vezéregyéniségévé. Simor érsek úr 1888-ban dogmatikai professzorrá nevezte ki. Ez igen komoly elismerésnek számított, mert az esztergomi szeminárium az ország legkiválóbb és legnépszerűbb papnevelő intézménye volt. A hercegprímás kérésének engedelmeskedve mondott le gyermekkori álmáról, hogy belépjen a jezsuita rendbe. Cserébe ezért szabad kezet kapott a szemináriumban, vallási elképzeléseinek megvalósításában.

Prohászka Ottokár nem törekedett tudatosan a hierarchiában való magasabb rangra. Miközben karrierje egyre feljebb ívelt, családjában újabb tragédia történt, 1888. augusztus 2-án nyitrai otthonában elhunyt édesanyja. Mély fájdalmát enyhítette az alkotó munka és az a siker és szeretet, amely tanítványaitól áradt felé. 1890-ben a szeminárium spirituálisa lett.  Szisztematikus munkával reformálta meg a szeminárium életét. A rideg, korszerűtlen jozefinista papnevelõi hagyományokkal szemben Prohászka igyekezett bensõséges lelkiségre nevelni növendékeit, forradalmasította a papnevelést. 1894-ben diákjai megkérték, tartson nekik lelkigyakorlatot, aminek ő szívesen tett eleget. Gyakorlati tevékenysége mellett, elméleti alkotásai is jelentősek. 1882 őszén jelent meg első írása, mely Assisi Szt. Ferencről szól, az Új Magyar Sionban. Az újságban 22 év alatt 62 értekezést és 160 könyvismertetést írt 2600 oldal terjedelemben. Prohászka már Rómában XIII. Leó hívévé vált, 1891-ben pedig lefordította a Rerum Novarumot. Az ÚJ Magyar Sion a kezdetektől fogva tárgyalt szociális kérdéseket. 1894-ben a Keresztényszocialista akció című írásában jelszóként fogalmazta meg az egyedüli katolikus magatartást a hívek visszahódítása érdekében. Országos ismertségre 1901-ben tett szert, amikor férfiaknak tartott lelkigyakorlatokat. 1904 tavaszán a budapesti hittudományi egyetem ágazatos hittan rendes tanára lett, majd pedig két Regnum Marianumos pap társaságában Amerikába indult. Célja az újvilágba kivándorolt magyarság buzdítása, lelki felmelegítése. Az USA-ban hat hetet töltött.    Az egyetemi tanárság másfél éve után 1905 október 17-én nevezte ki székesfehérvári püspöknek Ferenc József. Az új püspökről az Egyházi Közlöny rövid jellemzést írt:

„Szigorú, mint Savonarola, mélyértelmű, mint Bossuet, fennkölt, mint De Maistre, buzgó, mint Hildebrand.”

1906 január 21-én foglalta el székét, miután X.Piusz pápa Rómában megerősítette kinevezését, majd püspökké szentelte. Ugyanebben az évben a Magyar Sion katolikus folyóiratban megjelent a Liberalizmus utópia című cikke. Prohászka a politikai liberalizmus vívmányait, az állampolgári és a törvényelőtti egyenlőséget üdvözölte, de élesen bírálta a liberális kapitalizmus, annak képviselőit, és a nyomában jelentkező általános, pusztító magatartást az erkölcsi és szellemi életre nézve. Meg volt győződve arról, hogy a liberalizmus elvei kivitelezhetetlenek, ezért utópisztikusak. A politikai szabadságjogok mellé nem adatott meg a szociális szabadság. Úgy vélte, hogy az új korszak a kiváltságokat nem törölte el, csupán a rendi monopóliumok helyébe a kozmopolita tőke monopóliumát léptette.

Nevéhez kötődik az Esztergom című lap elindítása, és a Katolikus Sajtóegyesületet is ő hozta létre. Ez utóbbi finanszírozta a katolikus sajtó legjobb kiadványait. (Alkotmány, Új Lap) Létrehozta az Élet Rt. Kiadót, mely szépirodalmi alkotásoknak is teret engedett, valamint a Magyar Jövő kiadót. Legjelentősebb teológiai művét 1908-ban jelentette meg "Elmélkedések az evangéliumról" címmel. Ebben 388 elmélkedés volt olvasható 12 csoportban. Másik jelentős munkáját egy évvel korábban adták ki, Modern katolicizmus címmel. Ezt tekintjük Prohászka alapművének, melyben fellelhetők a II. vatikáni zsinat gondolatai. Ebben a könyvben foglalta össze a székesfehérvári püspök programját. Kritikusan vizsgálta a korabeli egyházat, annak hiányosságai között említi meg a maradiságot, a szociális érzéketlenséget, valamint a népnyelv használatának tiltását az egyházon belül. Erős kritikai észrevételeivel nem egyszer magára haragította a kor legrangosabb magyar egyházi vezetőit is. Prohászkát 1909-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. 1911-ben viszont a szentszék indexre tette. 1912-ben ünnepélyes közgyűlésen egyhangúlag Székesfehérvár díszpolgárává választották, a háború kitörésének évében pedig már Ferenc József belső titkos tanácsosa volt. Prohászka Ottokár 30 éves írói jubileumát a város méltóképpen megünnepelte. 1914-ben kitört az I.világháború, amitől a székesfehérvári püspök elrettent. Erről naplója is tanúskodik:

„Esik az eső, és a bakák felvonulnak és ordítják, hogy éljen a háború! Van-e rettenetesebb téboly és alávalóság? S ez mint hazafiság is fest… Ezt nem dicsőítem.”

Ő már ekkor előre látta, hogy a monarchia a vesztébe szalad. A háború első éveiben Prohászka annak erkölcsnemesítő hatásaira figyelt. Tény, hogy 1914-15-ben háttérbe szorultak az osztályharcok.

„A háború megint föléleszti bennünk az önzéstől s a gazdasági harctól elhomályosult tudatot, hogy mi mindnyájan testvérek vagyunk, kiknek egymásért meg is kell halniok… A háború tehát közelebb hoz egymáshoz, s egybeolvasztja a szenvedés s az áldozatok tüzében az erkölcsileg megtisztult nemzetet.”

Szociális érzékenysége nemcsak a városi ipari munkásság, hanem a vidéki parasztemberek felé is megmutatkozott. 1916. április 13-án terjesztette be az OMGE (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) gyűlésén nemzeti demokratikus földbirtok javaslatát, aminek lényege, hogy a fronton harcoló föld nélküli parasztokat kötött kisbirtokokhoz kell juttatni. A javaslatot nagy érdeklődés követte. A székesfehérvári püspök el is kezdte a földosztást egyházmegyéjében, de követőkre nem talált. 1916-17 fordulóján Prohászka már maga előtt látta a háborús vereséget. 1918-ban 60. születésnapján nemzeti gyűjtés alapján Hadiárvaházat létesített. A gyűjtést Rákosi Jenő szervezte, az árvaházat pedig Ottokárról nevezték el. Ebben az évben írja Kultúra és terror című művét, melynek központi problémái a munkáskérdés, és a szociális kérdések. A forradalmakban kezdetben tisztító, megújító erõt látott. Az sem viselte meg, hogy a Tanácsköztársaság idején kilakoltatták püspöki palotájából. Ám ahogy felismerte a rendszer visszásságait, harácsolását, erkölcstelenségét és antiklerikalizmusát – elhatárolódott tõle.

Elítéli a szocializmust, annak ateista jellege miatt, éppúgy, mint a szociáldemokraták. 1919-ben a kommün bukása után rövid időre politikai szerepet vállalt az országgyűlésben, hogy reformtervei megvalósuljanak. Egy korszerű, szociálisan érzékeny keresztény párt létrehozása volt a célja. Közszereplőkét ekkor fejtette ki első alkalommal elképzelését a zsidókérdésben.

„Először is meg akarom akadályozni a keresztény Magyarország letörését, másodszor meg akarom akadályozni hazám elzsidósodását.”

Kiállt és érvelt a numerus clausus törvény mellett. Ez viszont nem egy faji törvény volt. A 20.század elején egész Európában megnőtt az egyetemekről kikerült frissdiplomások száma, viszont a magasabb iskolai végzettséget igénylő állások száma nem változott ezzel arányosan. (Ma ugyan ezzel a problémával áll szemben a fiatal értelmiség.) Nálunk még a elcsatolt területek közalkalmazottai és a magyar származású értelmiség jelentős része is az anyaországba áramlott, amelynek felvevőképessége ezen a téren az államterület csökkenésével és a gazdaság összeomlásával minimálisra szűkült. A problémát a felsőoktatási intézmények felvételi keretszámainak korlátozásával próbálták orvosolni. Ilyen szellemben született meg a fent említett törvény.

Prohászka legfőbb törekvése belevinni a keresztényi magatartásformát a gazdasági, társadalmi és politikai életbe. A legfőbb ideológusa lett a „keresztény kurzusnak”.  A nemzetiségellenes tendenciákat is rejtõ magyar népiskolai törvényt bírálta, korát megelõzve a kisebbségiek védelmére kelt. Október 7-én bevonult Nagyváradra Horthy és a Nemzeti Hadsereg, amiről másnap így írt naplójában: „ Bevonult a fehér gárda,  a magyar nemzeti hadsereg, s az oláhok végre kikotródtak.” Kiállt az ellenforradalom mellett, és támogatta az új rendszer megszilárdítását. 1919 nyarától 1920 elejéig számos politikai, közéleti tartalmú szónoklatot tartott. Ezzel párhuzamosan rengeteg írása jelent meg folyóiratokban, újságokban. 1920 elején elvállalta a Keresztény Nemzeti Egységpárt székesfehérvári képviselőjelöltségét. Ellenjelölt hiányában őt választották meg képviselőnek. De hamar kiábrándult a nemzetgyűlésből: „Az a gyűlés a kis koponyák és a nagy akarnokok gyülekezete. Tele vannak ambícióval és elbizakodottsággal és- panamákkal; s végre is ez a gyülekezet kompromittálja az embert tehetetlenségével.” Ez év júliusában létrejött a Keresztény Kisgazda, Földmíves és Polgári Párt, melynek Prohászka lett az elnöke. A párton belüli belső ellentétek bomlasztóan hatottak az egységes kormánypártra, melynek felbomlása után a püspök pártelnöki pozíciója is megszűnt.  IV. Károly király hazatérési kísérleteit oktalanságnak tartotta. A királypuccsok hatására az akkorra már nagyrészt legitimista, Habsburg barát KNEP teljesen háttérbe szorult. Ilyen körülmények között a fehérvári püspök már nem nagyon vett részt a nemzetgyűlés munkájában. Kiábrándultságát a következő idézet is mutatja:” Sokkal többre becsülöm a krumplikapálást, mint ezt a szófosó, ideges s ösztönös kapkodást, amit politikának hívnak!” Nem sokkal később a KNEP felbomlott.

A 20-as években Prohászka  már egyre jobban magába fordult. 1921-ben a MTA rendes tagjává választották. Utolsó nyilvános előadására a Kisfaludy Társaság 1927. február 6-i ünnepi ülésén került sor. Az előadás címe „A Pilis hegyén” volt. Pár hónappal később, 1927. április 2-án a magyarországi katolicizmus egyik legnagyobb alakja, Prohászka Ottokár, igen gazdag életpályáját Budapesten fejezte be. Sírján e felirat volt olvasható: „a napba öltözött ember”. Egész életében azon fáradozott, hogyan tudja átadni azt a tudást, amit hosszú évek során megszerzett. Egész fiatalkora óta tudatosan készült a papi pályára. Amit kitűzött maga elé, azt mindig elérte. Egyéni sorsa példaértékű a mai ember számára. Annak a példája, hogy bármit el lehet érni az életben, csak akarni kell. A célok elérése csak és kizárólag tanulással történhet, kitartó tanulással. Prohászka Ottokár már ifjúkorában tudta, mi lesz az élethivatása. Amikor meghalt, egy ország gyászolta. De eszméi tovább élnek. Kora egyik legnagyobb gondolkodója volt. Műveiben kifejtett nézetei már messze túlmutatnak saját korán. Foglalkoztatta a zsidókérdés éppúgy, mint a munkás- és parasztkérdés. Nevét nem lehet csak, mint egyháztudóst említeni, mert ő több volt annál. Egy polihisztor, egy látnok, egy próféta. A meg nem értett zseni, akinek egyes műveit indexre tették. Ma pedig neve már csak egy a sok püspök közül. Az utókor elfeledte, pedig ő volt az, aki először hajtott végre földosztást saját egyházkerületében, hogy ezzel mintát adjon a többi egyházi vezetőnek. Püspöktársai viszont nem követték példáját. A világháború után csalódott a fennálló politikai rendszerben. Magát a katolikus egyházat sem sikerült megreformálnia. Mindezek hatására a 20-as években visszavonultan élte hátralévő éveit. Halála után szobrot állítottak tiszteletére, majd azt is eltávolították. Pályájának megítélése a mai napig viták tárgyát képezi. De egyvalamiben mindenki egyetért, ő volt a modern magyar katolicizmus eszmei megteremtője.

Németh Gyula


1.    Barlay Ö.Szabolcs:Prohászka szobor ledöntése 1947, Helikon, Bp.,1995.
2.    Schütz Antal:Prohászka pálya élet és jellemrajz, Stephaneum, Bp.,1929.
3.    Gergely Jenő:Prohászka Ottokár ”A napbaöltözött ember”, Helikon, Bp.,1997.
4.    Magyar Katólikus Lexikon XI.
5.    Némethy Ernő: Prohászka Ottokár életrajza, Stephaneum, Bp.,1928.
6.    http://www.szfvar.katolikus.hu/?fm=2&m=13&am=&op=view&id=30
7.    http://hu.wikipedia.org/wiki/Proh%C3%A1szka_Ottok%C3%A1r
8.    Markó Csaba: A liberalizmus ellen, Prohászka Ottokár közéleti szerepvállalása, Nagy Magyarország magazin, 2010. december, 12-17
9.    Varannai Zoltán: Numerus Clausus, Rubicon, 1997/1.

Ajánlja ismerőseinek...