Kádár János élete (1912-1989)

Kádár János 1912-ben született, az akkoriban még a  monarchia keretében Magyarországhoz tartozó Fiume - ma Rijeka - városában. Eredeti neve Csermanek János volt. Édesanyja cselédként dolgozott, de a gyermek születése után elbocsátották. Ezután fiát a Somogy megyei Kapolyra adta nevelőszülőkhöz, majd 1918-ban Budapestre költöztek. Csermanek János itt végezte el az elemi és a polgári iskolát. Ezt követően írógépműszerész-tanonc lett, 1930-ra tanulta ki a szakmát, és néhány hónapig segédként dolgozott a műhelyben.

17 évesen a Vasas Szakszervezet ifjúsági csoportjának lett a tagja, majd 1931-ben belépett az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe (KIMSZ) és a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Mozgalmi fedőneve Barna János lett. 1931 novemberében letartóztatták, és bár bizonyítékok hiányában szabadon engedték, rendőrségi megfigyelés alá helyezték. 1933-ban a KIMSZ KB titkára lett. Ekkor újra letartóztatták és októberben kommunista szervezkedésért két év fegyházbüntetésre ítélték. Az év végén – a rendőrségen tanúsított magatartása miatt – a KIMSZ kizárta soraiból. A börtönévek alatt ismerkedett meg számos büntetését töltő kommunistával, pl. Rákosi Mátyással is a szegedi Csillag börtönben.

Szabadulása után több helyen is dolgozott segédmunkásként, és bekapcsolódott a Szociáldemokrata Párt munkájába. Rövidesen az SZDP VI. kerületi szervezetének lett a tagja, 1940-ben pedig az SZDP VB Ifjúsági Csoportjának a vezetője. 1941 tavaszán a KMP Budapesti Területi Bizottság tagja, 1942 májusától a KMP KB tagja, 1942 decemberétől KB titkár és 1943 februárjában vezető titkár lett. Ekkor kapta meg új nevét a mozgalomban, ekkor lett Kádár János. A Kommunista Internacionálé feloszlatása után 1943 júniusában feloszlatta a KMP-t és megszervezte a Békepártot. 1944 áprilisában Jugoszláviába küldték, hogy felvegye a kapcsolatot az emigrációban élő kommunista vezetőkkel, azonban a határon elfogták. Valódi kilétét sikeresen eltitkolva katonaszökevényként emeltek vádat ellene, és két év börtönre ítélték. 1944 novemberében megszökött és visszatért Budapestre. Budapest ostroma után a „budapesti” KB kinevezte Budapest rendőrfőnökének a helyettesévé.

1945 januárjában a fővárosba érkező Gerő Ernő vette át tőle a vezető titkári tisztet. Áprilisban megválasztották az MKP KV titkárává, az MKP Budapesti Területi Bizottságának titkárává és az MKP KV Káder Osztályának vezetőjévé, majd májusban az akkor létrehozott Politikai Bizottság tagjává. 1946-tól az MKP, később az MDP főtitkárhelyettese. Főtitkárhelyettesi beosztását, MKP ill. MDP KV és PB tagságát letartóztatásáig, 1951-ig tartotta meg. 1948 és 1950 júniusa között belügyminiszterként jelentős szerepe volt a Rajk-per megrendezésében. 1950 májusától az MDP KV Szervező Bizottság tagja, valamint a Párt- és Tömegszervezeti Osztályának vezetője. 1951 tavaszán az ÁVH letartóztatta, és az MDP KV májusi ülésén minden testületi tagságtól megfosztották. A Legfelsőbb Bíróság 1952 decemberében életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. 1954 júliusában rehabilitálták és szabadlábra helyezték. Az MDP XIII. kerületi pártbizottság titkára, majd 1955 szeptemberétől az MDP Pest Megyei Pártbizottság első titkára lett. Az MDP KV 1956. júliusi plénumán visszavették a testületbe, és megválasztották PB tagnak, valamint a KV másodtitkárának.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetén még Nagy Imre reformjainak híveként tekintettek rá, részben azért  is, mert Rákosi 1951-ben börtönbe záratta. 1956. október 25-én az MDP KV első titkárává választották, majd  az október 26-i MDP KV ülésén a politikai bizottság helyett életre hívott Direktórium tagja lett. Október 28-án az akkor választott MDP Elnökségének elnöke lett. Miután Nagy Imre bizalmat adott számára, a forradalom nyolcadik napján - október 30-án - az új refomkormányba is bekerült, és a kabinet tagjaként államminiszterré nevezték ki. Október 31-én az alakuló MSZMP Intéző Bizottság tagja lett.

A forradalomhoz való viszonyában november 1 fordulatnak tekinthető. Ezen a napon Münnich Ferenccel együtt átállt a szovjetekhez, és elhagyta Magyarországot. November 2–4. között Moszkvában részt vett az SZKP KB Elnökségének ülésein, a szovjet vezetés őt nevezte ki az ellenkormány élére. November 4-én rádióközleményben jelentette be a Magyar Forradalmi Munkás–Paraszt Kormány megalakulását, s a nap folyamán szovjet katonai géppel vitték Szolnokra. November 7-én a szovjet hadsereg Budapestre szállította, és Dobi István kinevezte a Minisztertanács elnökévé. 1957. február 26-án az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága elnökévé választották. Az 1957 júniusi országos pártértekezleten az MSZMP KB első titkárává, a PB tagjává választották. 1958. január 28-án lekököszönt a Minisztertanács éléről és államminiszter lett. 1961. szeptember 13-tól ismét a Minisztertanács elnöke 1965. június 30-ig. Az MSZMP KB első titkári tisztét 1985-ig töltötte be. 1985 és 1988 között az MSZMP KB főtitkára volt.

Kádár János bukása (1988-1989)

Kádár János félreállítása a rendszerváltás előtt következett be az 1988-as országos pártértekezleten, egy pártonbelüli rivális: Grósz Károly felbukkanásával. Grósz Károly (1930-1996) alig nyolc éve (1980 óta) volt a párt központi bizottságának, és három éve (1985 óta) a politikai bizottságának a tagja. Később 1987 júniusában választották meg a minisztertanács elnökévé, így közvetlenül Kádár utáni posztra került.  Kormányfői programjában elismerte a piacgazdasági nyitás szükségességét, de a megújulást a szocializmuson belül képzelte el. Üstökös szerű emelkedését és párton belüli népszerűségét Kádár hatalmának megdöntésére használta fel.

Kádárt az 1988 május 23-24 -én megtartott országos pártértekezleten állította félre, amikor előléptetésnek "álcázva" leváltását, az MSZMP elnöki tisztségét adományozta nagy elődjének. Az új pozíció addig nem létezett, így mindenki számára világossá vált: Kádár valódi hatalmának vége lett. A párt új elsőtitkára Grósz Károyl lett, és jelentős átalakítás történt a párt vezető testületeiben is. A 13 addigi PB-tagból a küldöttek mindössze hármat választottak újra. Beválasztották viszont Nyers Rezsőt és Pozsgay Imrét, akik a pártelit legelkötelezettebben reformbarát újítói voltak. Magyarország és a párt vezetésében ezzel megindult a rendszerváltást hozó folyamat.

Alig egy évvel az 1988 májusi pártértekezlet  után, Kádár János az MSZMP KB 1989. májusi tanácskozásán – egészségi állapotára hivatkozva – felmentették KB tagságából és pártelnöki tisztéből is. Hosszú betegség után végül 1989. július 6-án, 77 évesen halt meg.

készítette: Horváth Péter

Felhasznált irodalom:

• Romsics Ignác: Magyarország története a XX.században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.