Nagy Imre élete

/Harmat Árpád Péter/

Nagy Imre (Kaposvár, 1896. jún. 7. – Bp., 1958. jún. 16.): politikus, miniszterelnök, közgazdasági író, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1950, r. 1953.). Az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúja.

Szegényparaszt családból származott. Apja Nagy József (1869-1928) uradalmi cseléd, vármegyei tisztiszolga, később távírdai munkás. Anyja Szabó Rozália (1877-1969). Három fiatalabb testvére (Mária, Terézia, Erzsébet) fiatalon, illetve kicsi korban meghalt. 1925. szeptember 28-án kötött házasságot, felesége Égető Mária (1902-1978). Egyetlen gyermekük Erzsébet, aki 1927-ben született, újságíró, szerkesztő, fordító lett.

Kaposvárott 1907-től 1912-ig négy gimnáziumi évfolyamot végzett, majd lakatosmesterséget tanult. Rövid ideig lakatossegédként dolgozott, majd 1914 őszén beiratkozott a kaposvári felsőkereskedelmi iskolába. 1915-ben behívták katonának, és a háború alatt, 1916 júliusában orosz hadifogságba esett. A hadifogolytáborból 1918 júniusában szabadult, ezután a Vörös Gárda tagjaként az orosz polgárháborúban harcolt, és 1920 februárjában belépett az Oroszországi Kommunista Párt magyar csoportjába.

Egy évvel később, 1921 márciusában hazatért Magyarországra, és Kaposvárott egy biztosítótársaságnál lett magántisztviselő. Hamarosan belépett a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) helyi szervezetébe, amelyből 1925-ben radikális nézetei miatt kizárták. 1925-től 1927-ig alapító tagja lett a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. 1927 elején, 30 évesen börtönbüntetésre ítélték, de két hónap letöltése után szabadon engedték. A következő év tavaszán a Horthy rendszer elől Bécsbe emigrált, itt a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) falusi osztályának vezetőjeként s a paraszti pártszervezés felelőseként tevékenykedett, továbbá a Parasztok Lapja című illegális kiadvány szerkesztője volt.

1930 elején a KMP II. kongresszusának küldötteként Moszkvába utazott, ahol jobboldali elhajlással vádolva, bírálatban részesítették. Tizenöt évig saját elhatározásából Moszkvában maradt, ahol 1936-ig a Kommunista Internacionálé Nemzetközi Agrárintézete alkalmazta. Részt vett a KMP agrárprogramjának kidolgozásában is. 1936-ban egy állambiztonsági vizsgálathoz kapcsolva ellene indított pártfegyelmi ügyben (felesége hazautazásához nem kért engedélyt, vonakodott felvenni a szovjet állampolgárságot) elmarasztalták: menesztették az Agrárintézetből és kizárták a KMP-ből. Ügyeit szerencsésen elrendezve munkát kapott, s 1938-ig a Központi Statisztikai Intézet munkatársaként dolgozott, majd 1938-ban visszavették a KMP –be is. 1938 és 1941 közt a moszkvai Új Hang folyóirat szerkesztőbizottságának tagja és cikkeinek egyik írója. 1939-től 1944-ig a moszkvai rádió magyar nyelvű adásainak egyik szerkesztője.

Magyarországra 1944 novemberében a Magyar Kommunista Párt (MKP) négytagú vezetőségének tagjaként érkezett vissza, és azonnal tagja lett az MKP, majd az MDP Központi vezetőségének és a Politikai Bizottságnak. 1944. dec. 22-től 1945. november 12-ig földművelésügyi, nov. 15-től 1946. márc. 20-ig belügyminiszter. Később 1950. dec. 18-tól 1952-ig élelmezési miniszter, 1948-ban az országgyűlés elnöke.

Mivel helytelenítette a gyors és erőszakos kollektivizálást, valamint a kulákság elleni fellépést, 1948 őszén leváltották a falusi bizottság vezetői tisztéről, 1949 szeptember 2-án pedig – önkritikája ellenére – kizárták a Politikai Bizottságból. Ekkor a tanítást választotta és megszakításokkal 1948–1956 között a budapesti Közgazdasági egyetemen tanított. Egy rövid időre megszűnt a vezető szerepe a Pártban a mezőgazdaság szocializálásával kapcsolatos ellenvéleménye miatt 1952. jan. 5-től nov. 14-ig a begyűjtési miniszteri tárcát kaphatta csak meg. 1952-ben miniszterelnök helyettes lett.

Végül 1953-tól majdnem két évire a miniszterelnöki pozíciót is betölthette, 1953. júl. 4. és 1955. ápr. 18. között. Ezen évek voltak életében a "legtermékenyebbek", ugyanis programja gyökeres változást hozott Magyarország addigi életében, és a későbbi forradalom kirobbanásakor ezen reformidőszaka fordította felé a néptömegeket. Reform miniszterelnökként változtatott a túlzott iparosításon alapuló gazdaságpolitikán, megszüntette az erőszakos téeszszervezéseket, javított a mezőgazdaság és a kisipar helyzetén. Jelentős lépéseket tett a törvényes rend helyreállítására, a koncepciós perek felülvizsgálatára, az igazságszolgáltatás továbbfejlesztésére, az internálótáborok megszüntetése, a közkegyelem gyakorlására. Létrehozta a Legfőbb Ügyészséget, eltörölte a rendőrbíráskodást és a rögtönbíráskodást. 1954-ben átfogó gazdasági és politikai reformprogram kidolgozásába kezdett, s alelnökként újjászervezte a Hazafias Népfrontot.

A reformokat Moszkva és a Rákosi–Gerő csoport is sokallni kezdte, és amikor a nemzetközi kelet-nyugat szembenállás újra elfajult az NSZK NATO felvétele kapcsán, elrendelték Nagy Imre eltávolítását. Így 1955. áprilisában tisztségétől megfosztották, és a Pártból kizárták. Ezzel felszámolták az első magyar reformkísérletet. De két éven át tartó miniszterelnöksége alatt született meg és bontakozott ki a sztálinista rendszert elutasító politikai és szellemi mozgalom, mely az 1956-os forradalom és szabadságharchoz vezetett.

A forradalom első napján, 1956 október 23-án az utcára vonult tömegek délután 18 órakor a parlament előtt összegyűlve Nagy Imre megjelenését követelték. Korábbi miniszterelnöki működése és reformjai miatt a változásokat akaró lakosság az ország vezető politikusai közül csak Nagy Imrébe bízott. A parlament előtt tartott rövid beszéde, mely „elvtársak” megszólítással kezdődött – és így füttyszó és tiltakozó kiabálás közepette indult – az 1953-as programjáról szólt, ám ezúttal a tömeg már sokkal többet várt és akart ennél. Bár Nagy Imre első nyilvános szereplése 1956 október 23-án csalódottságot keltett, az emberek érezték, van már olyan ember a parlamentben, aki idővel a forradalom élére állva sikerre viheti az átalakulást.

Nagy Imre ezekben a napokban értette meg, hogy az 1953-as reformjainál nagyobb változásokat, egy teljes átalakulást vár tőle az ország, és ezekben a napokban tudatosult benne, hogy neki kell vezetnie a forradalmat. Programját, mely már valóban a népakaratot tükrözte, 1956 október 28-ra dolgozta ki, és mondta el a rádióban. Célkitűzései közt első az volt, hogy a Nemzeti Demokratikus Mozgalom terminust elfogadtatása a világgal, és „tető alá hozza” a tűzszüneti megállapodást. A második célnak a szovjet csapatok kivonulásának elérését tekintette, majd ezt követte az ÁVH feloszlatása, illetve amnesztia biztosítása mindenkinek. A miniszterelnök a demokrácia feltételeit akarta megteremteni a szabadságjogok és a szabad választások, többpárt rendszer kialakításával. A hosszabb távú célok közt előkelő helyet foglalt el a régi magyar jelképek visszaállítása, a március 15 nemzeti ünneppé nyilvánítása és a gazdaságban az erőszakos téeszesítések befejezése. Nagy Imre fontosnak tartotta még az általános fizetésemelés, illetve az árrendezés és más szociális problémák megoldásának kérdését is.

Nagy Imre október 30-án rádióbeszédben jelentette be a többpártrendszer bevezetését. Még aznap és másnap összesen kilenc politikai párt alakult újjá. A frissen újraalakult pártok közül négy, azonnal belépett a kormánykoalícióba: a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Független Kisgazdapárt, az SZDP és a Petőfi Párt (régi nevén parasztpárt) Az új koalíciós kormány november 3-án átalakult, államminiszteri kabinet jött létre, benne mind a négy pártból  két – két emberrel.  Az átalakulás elérte a fegyveres erőket is, amikor minden fegyveres testületet, nevezetesen e hadsereget, rendőrséget, határőrséget és a nemzetőrséget is, a stabilitás eléréséig egységes parancsnokság alá, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság hatáskörébe rendelték. A honvédelmi miniszter Maléter Pál lett.

Közben a pártvezetés Hruscsov hozzájárulásával időnyerés céljából átmenetileg engedett a tömegek követeléseinek, így 1956. október 24-én Nagy Imrét nevezték ki Magyarország miniszterelnökének. Ugyanakkor ugyanezen a napon a pártvezetői székbe Kádár Jánost ültették, aki bár egy ideig Nagy Imre kormányának tagjaként (okt.30-nov.4) – látszólag a reformokat és az átalakulást szolgálva - tevékenykedett, valójában a szovjet pártvezetéshez mindvégig hű politikusként, a Nagy Imre eltávolítását és a forradalom leverését tervező erők megbízható embere maradt. A magyar forradalom végül a nemzetközi viszonyok, illetve a keleti és nyugati tömböknek a szuezi válsággal kapcsolatos titkos alkuja miatt megpecsételődött a sorsa. Nagy Imre hitt abban, hogy ha a nyugat segítségét kéri, és bejelenti Magyarország semlegességét, akkor védelmi garanciát kaphat. Keserű csalódás volt számára, mikor kiderült: ábrándokat kerget.

1956 november 4-én megindult a forradalom kíméletlen eltiprása. November 7-én Kádárt Pestre vitték, ahol letette a hivatali esküt, a Nagy Imre kormányt pedig felmentették november 12-én. Nagy Imréék a harcok során a parlament elhagyására kényszerültek, ám Hruscsov és Tito összefogtak, a csapdába ejtésük idejére, és Tito menedéket ajánlott nekik a Jugoszláv nagykövetségen. Mikor azonban Nagy Imre és társai odaértek a Kádár-kormány elismerésére kérték fel őket (ezt megtagadták) Végül november 4 - 22 közt a követségen tartózkodtak, majd Kádár a tárgyalás ígéretével kicsalta őket. Ekkor meglepetésként kellett tudomásul venniük, hogy az értük küldött busz célállomása a tárgyalások helyszíne helyett egy romániai katonai bázis volt. A forradalmi csoport a laktanyában 5 hónapot tartózkodott, majd 1957 áprilisban visszavitték őket Budapestre a tervezett per végrehajtására.

A Nagy Imre per 1958 február és június közt zajlott, a vád pedig "szervezkedés a népi demokratikus rend megdöntésére" volt. Az eljárás végén három halálos ítéletet hajtottak végre 1957 június 16-án: Nagy Imre, Maléter Pál, és Gimes Miklós kötél általi kivégzését.

1988-ban mártírtársaival együtt nagy nemzetközi tiszteletadás kíséretében a párizsi Pére Lachaise temetőben Jacques Chirac adományozta sírhelyen jelképesen eltemették és emlékművet emeltek számára.

A rendszerváltozás egyik fontos eseményeként, halála évfordulóján, 1989 június 16-án a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában – exhumálás után – újratemették, majd 1989 július 6-án jogilag is rehabilitálták. Emlékének ápolására ugyanebben az évben leánya, Nagy Erzsébet létrehozta a Nagy Imre Alapítványt, és 1992-ben megalakult a Nagy Imre Társaság. Az Országgyűlés 1996-ban emlékét törvénybe iktatta (LVI.tc.) 1997-ben egy kormányhatározat intézkedett a Nagy Imre emlékház létesítéséről, 2002-ben pedig megszületett a Nagy Imre érdemrend is. (2002/XXX.törvény)

A témához kapcsolódó cikkünk:

Az 1956 -os forradalom és szabadságharc

Nagy Imre politikai tisztségei:

• 1944. 12. hó – 1947. 07. 25  nemzetgyűlési képviselő
• 1944. 12. 22 – 1945. 11. 25  földművelésügyi miniszter
• 1945. 11. 15 – 1946. 03. 20  belügyminiszter
• 1947. 09. hó – 1956. 11. hó  országgyűlési képviselő
• 1947. 09. 16 – 1949. 06. 08  az Országgyűlés elnöke
• 1950. 12. 16 – 1952. 01. 05  élelmezési miniszter
• 1952. 01. 05 – 1952. 11. 14  begyűjtési miniszter
• 1952. 11. 14 – 1953. 07. 04  a minisztertanács elnökhelyettese
• 1953. 07. 04 – 1955. 04. 18  a minisztertanács elnöke
• 1956. 10. 24 – 1956. 11. 04  miniszterelnök
• 1956. 11. 01 – 1956. 11. 04  külügyminiszter

Művei:

• M. Agrárproblémák (Bp., 1949)
• Egy évtized I–II., (Bp., 1956)
• Vitairatok és beszédek (1955-1956)
• Adalékok az újabbkori magyar történelemhez (Magyar Füzetek, Párizs, 1986)

Életéről szóló művek:

• Molnár Miklós – Nagy László: Két világ közt (Nagy Imre útja) (Brüsszel, 1963)
• Molnár János: Ellenforradalom Magyarországon (Bp., 1967)
• Gosztonyi Péter: A magyar forradalom története (München, 1981)
• Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála (München 1983)
• Gyurkó László: 1956 (Bp., 1987)
• Ember Judit: Menedék-jog 1956. A Nagy Imre-csoport elrablása (Bp., 1989)
• Tóbiás Áron: In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre (vál., szerk., és a bevezető szöveget írta (Bp., 1989)
• Szi. Márai Sándor: Mennyből az angyal (vers)
• András Sándor: Gyászmise a Hattyú utcai kocsmában (vers)
• Petri György: Nagy Imréről (vers)
• Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag (vers)
• Nagy Gáspár: A fiú naplójából (vers)
• András Sándor: Nagy Imre (vers)

Szerkesztette: Harmat Árpád

Felhasznált irodalom:

• Kopácsi Sándor: Az 1956-os forradalom és a Nagy Imre per. Budapest, 1985
• Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála. Budapest, 1989
• Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004

Ajánlja ismerőseinek...