Miért volt "rettegett" IV. Iván orosz cár?

/Harmat Árpád Péter/

IV. Iván, aki 1547-1584 közt volt hatalmon, az első orosz uralkodó volt, aki külpolitikájában a "cár" megszólítást használta, és az első volt, aki meglepő és félelmet keltő melléknevet kapott, méghozzá a "rettegett" jelzőt! Bár külső megjelenése - a feljegyzések szerint - valóban félelmetes volt, hatalmas méreteinek köszönhetően, ám különös ragadványnevét inkább kegyetlenségeinek tulajdoníthatjuk. Ugyan uralmának első felét - 1547-1560 közt - pozitív változások jellemezték, ám a második korszak 1560-1584 közt a "véres időket" hozta. A nevében szereplő "rettegett" - oroszul Groznij - szó jelentése kifejezetten negatív tartalmat hordoz, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy a groznij kifejezés ugyanakkor hatalmasat is jelent, mely viszont a középkori orosz társadalomban egy uralkodót tekintve pozitív jelentéssel bírt.

Tehát IV. Iván megítélése korántsem olyan fekete – fehér mint napjainkban hisszük. Uralkodása második felében zajlott véres cselekedetei, vagyis rettegetté válása alaposabb vizsgálatot igényel. Ezt illetően két elmélet vált ismertté: az egyik szerint a cár veleszületetten volt őrült, így a kormányzásban mások segítették. Tehát uralma alatt született rendelkezései nagyrészt más tanácsadók munkájának eredményei. A másik elmélet szerint viszont ugyan nem volt teljesen "normális", ám mégis képes volt az önálló uralkodásra, tehát kordában tudta tartani hajlamait. Kiemelendő, hogy első felesége Anasztázia Romanova kifejezetten jó hatással volt IV. Ivánra. Ám az is tény, hogy a halálával sokat súlyosbodott Iván állapota. Ma már tudjuk, hogy rendkívüli termete – közel két méteres testmagassága – erős gerincfájdalmakkal gyötörte, mely fájdalmak ellen drogokat használt. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy IV. Iván intelligens, tájékozott és a korabeli viszonyokhoz képest művelt uralkodó volt.

Összefoglalva tehát 1547 –ben Oroszország élére egy tehetséges, és intelligens ember lépett, aki egy évtizednyi uralkodás után megváltozott. Felesége elvesztése, testi fájdalmai, és vélhetően veleszületett lappangó agresszivitása, illetve labilis idegrendszere uralkodása második felére felszínre törtek. Csak ekkortól vált valóban rettegetté.

A reformidőszak:

Az 1549 és 1560 közti időszakot tekinthetjük reformidőszaknak. Ekkor IV. Iván eleinte anyja, Jelena Glinszkaja reformjait próbálta folytatni, majd saját politikába kezdett. Fontos volt az 1549-es „megbékélés gyűlése” melyen az egyházi zsinat által és a bojárok révén összeállított reformjavaslatokat – földkérdés, birtokösszeírás, adás-vétel – rendezték. Később a cár feloszlatta a kiválasztottak tanácsát, és anyja árnyékából kilépve megkezdte saját, önálló reformpolitikáját. Ennek első lépéseként eltávolította a hatalomból Szilveszter pópát és Alekszej Adasevet, akik még anyja idejéből szereztek befolyásos címeket a cári udvarban. (Mindkettőt a vesztes livóniai háború bűnbakjainak kiáltott ki, és Szibériába száműzetett.)

Hadseregreform - sztrelecreform

1550-től a hadseregreform került a döntések középpontjába. IV. Iván megkísérelte azt, hogy a legfelső kormányzó réteget kiszorítsa a hadsereg irányításából, és korlátozza őket a hadvezérek kijelölésében is. Ez volt az úgynevezett sztrelecreform. Ennek során egy cárhoz hű háromezres tűzfegyveres katonaságot alakított ki. Betelepítésük kezdetben Vorobjevóba történt. A reform során kialakult egy békeidőben iparűző, kereskedő életformát folytató katonai réteg, mely szükség esetén – lázongások, vagy háborúk - azonnal mozgósítható lett, és csak a cárnak engedelmeskedett. Később a sztreleceket cári testőrségnek tekintették.

Földreform, vagy Opricsnyina rendelet:

IV. Iván a cári hatalmat korlátozó és túlzott befolyást szerzett orosz főnemesi réteget, vagyis a bojárokat próbálta meg visszaszorítani. Ennek a visszaszorításnak első lépcsőjét jelentette a földterületek megváltoztatásának elrendelése. Az 1565 -ös cári rendelet az orosz földeket két részre osztotta: opricsnyina és zemscsina földekre. A főváros közeli jobb minőségű opricsnyina földeket elvette a bojároktól és először állami kézbe vette, majd cárhű, szolgáló nemesek számára adta át. Ugyanakkor a bojárok a fővárostól távolabb kaptak birtokokat a zemscsina földeken. Itt bizonyos önállósággal élhettek, például önálló hadsereg-fenntartási, és adókivetési joggal bírhattak, sőt a bojár duma saját „berkeiben” még külön törvényeket is hozhatott. A rendelkezéssel IV. Iván azt akarta elérni, hogy a bojárok a továbbiakban ne tudjanak beleszólni a birodalom ügyeibe, és országos hatalmuk helyett csak helyi szinten legyen befolyásuk. Az új rendszer azonban nem volt működőképes, így a nép nyomására nyolc év elteltével IV. Iván visszavonta a földreform rendeletét. (Később még két hasonló kísérlete volt: 1575 –ben az ugyel földek kilakítása és 1577 –ben a dvor földek létrehozása. Ám mindkettő hasonló kudarcot szenvedett.)

A 2. szugyebnyik törvénykönyv (1550)

Mindössze 53 évvel az első Szuebnyik után született meg 1550 –ben a második, vagy Új Szugyebnyik törvénykönyv. Az előző korszerűsítéséből állt, vagyis felszámolta a bíráskodási rendszer hiányosságait (bűnök és büntetések felsorolása) és a szokásjog helyett a cári rendelkezésekre támaszkodást írta elő. Ugyanakkor rögzítette a szolgáló nemesség és cári hivatalok lényegesen nagyobb részvételét a bíráskodásban, és az orosz parasztság röghöz kötését. Alig egy évvel a 2. Szugyebnyik után született meg a Sztoglav 1551 –ben. Ebben a görögkeleti egyházra vonatkozó törvényi szabályozás öltött testet, nagyrészt korlátozásokkal. Felülvizsgálták az egyházi földek tulajdonjogainak törvényességét, és a szabálytalanul egyházhoz került kolostori földeket elkobozták, és állami tulajdonba vették. Emellett elrendelték a az egyházi birtokok adómentességének megszüntetését is, és az egyházi földeken élőkre új adó kivetését rendelték el. (Az új adófaj neve: ekealj. Ez azt jelentette, hogy ezen földeken 25% -al kellett magasabb adót fizetni.)

Sikeres hódítások:

IV. Iván az első olyan orosz uralkodó volt, aki jelentős hódításokkal tudta bővíteni országát. Uralma kezdetén ugyanis az Orosz Cárság csupán egy Moszkva környéki illetve egy észak felé elhúzódó értéktelen területből állt. Sikeres terjeszkedő politikájának hála azonban, uralma végére valódi birodalom született. Megduplázta országa területét, amikor seregeivel messze délre, keletre, és északra is kiterjesztette az orosz befolyást! (Térképünkön az "1-es" számmal jelölt területet hódította meg IV. Iván.) Utasítására már 1552-ben az Orosz Birodalom elfoglalta a Kazanyi Kánságot, majd további hódítások következte a Volga mentén. A hódítások sikerességének biztosítása érdekében 1555/56 -ban a cár elrendelte, hogy minden birtokos köteles 150 hektár föld után egy lovas katonát biztosítani az uralkodó részére. Ezzel egyidejűleg országos mustrán vették számba az összes birtokost, majd meghatározták a birtok-kategóriákat, s az ebből adódó kötelezettségeket. A norma alattiak birtokkiegészítést kaptak. A katonai földesúri osztály rendszeres pénzadományt kapott.

A helytartók (mesztnyicsesztvók illetményeI helyett egységes adót vezettek be. IV. Iván reformjai során az egységesen fellépő világi uralkodó osztály kompromisszumra kényszerült az egyházzal, illetve a cárral, mert nem tehette rá a kezét sem a kolostori sem a fekete/ szerzett/ földekre.

Az önkényuralom kora (1560-1584)

A cári autokrácia a korlátlan uralkodói hatalom IV. Iván uralkodásának második felére alakult ki. A cár elűzte korábbi bizalmasát Andrej Kurbszkij herceget, aki Lengyelországba menekült. Ám később mégis hiányzott neki a herceg, és bölcs tanácsait sem akarta nélkülözni, így idővel levelezés kezdődött kettejük közt. (Vissza sohasem hívta, és kegyvesztettsége a levelezés ellenőre megmaradt.)

A furcsa levelezésből tudjuk, hogy a nép szemében a cár hatalma Istentől származik, és az uralkodó egyedül Istennek felelős tetteiért, vagyis felette áll minden törvényes ellenőrzésnek. A cárral szembeszállni Isten ellen való vétek. A cár szemében az alattvalók Isten által adományozott rabszolgák. (A cárnak írt beadványok alján ezért szerepel mindig a holop tvoj- a te rabszolgád formula.) Máér jóval IV. Iván előtt kialakult Oroszországban a „jó cár” elmélet, vagyis az az általános felfogás, hogy minden cár eredendően jó, atyuskának nevezhető, aki a nép jólétén munkálkodik. Később, IV. Iván idején újfajta elvárás lett a cárral szemben az, hogy félelmetes, hatalmas legyen, aki képes megvédeni népét, és bővíteni birodalmát. IV. Iván ennek a képnek igyekezett megfelelni, így részben érthető volt „erőskezűsége”! Ám 1570 után ez az erőskezűség már rémuralommá változott, és a cáron erőt vett az idegrendszeri labilitás Amikor Novgorod vissza akarta szerezni városköztársasági státuszát, és külföldi kapcsolataira támaszkodva el akart szakadni Oroszországtól, IV. Iván véres hadjáratot indított Novgorod ellen. Közel 40-50 ezer novgorodi lakost mészároltatott le, részben példa statuálásból, részben őrült gyilkolási vágyból.

Az őrült ámokfutás újabb része volt, amikor IV. Iván 1581 –ben saját kezűleg ölte meg idősebb fiát. (Források szerint a fiú szakasztott mása volt.) A gyilkossággal azonban dinasztikus probléma vetődött fel, ugyanis másodszülött fia Fjodor gyengeelméjű volt, a harmadik gyermek Dimitrij pedig még túl kicsi volt az uralkodásra. A cár kénytelen volt gyengeelméjű második fiát elismertetni a bojárokkal. Ám a Bojár Duma az elismerésért cserébe az követelte, hogy zárja le az értelmetlen Livóniai Háborút. A vereség jelentős volt, hiszen amellett, hogy Oroszországnak nem sikerült tengeri kijáratot szereznie a Baltikumban, még elveszett Szmolenszk városa is, melyet át kellet adniuk Lengyelországnak.

Így 1582 -ben Svédországgal, 1583 –ban pedig Lengyelországgal született meg a béke. Alig egy évvel később, 1584 –ben maghalt Oroszország legvitatottabb uralkodója.

Harmat Árpád Péter

.

Ajánlja ismerőseinek...